fbpx

Minimális csökkenés a dízel árában

Írta: Kiss Bertalan - 2023 október 26.

Október utolsó péntekén, a benzinkutakon árváltozásra számíthatunk. Az október 25-i bejelentés alapján, pénteken a benzin ára várhatóan 5 forinttal emelkedik majd, míg a gázolaj bruttó 3 forinttal fog csökkenni. A forint kb. 3 forintot erősödött, a múlt héthez képest, a napot 363,68 Ft-tal zárt 1 USD.

Tankolják a teherautót
Október utolsó péntekén, a benzinkutakon várhatóan változni fognak az árak

A mostani közel-keleti helyzet kétségtelenül bizonytalanságot gerjeszt, és ha tovább romlik, akkor elkerülhetetlen hatással lesz az olajkitermelésére és a huzamosabb ideig magas árak világszerte inflációhoz vezet. Az iráni külügyminisztérium ugyanis támogatja a Hamász akciót, emiatt az iráni olajra vonatkozó szankciók szigorúbb érvényesítéséhez vezethet

Szaúd-Arábia és Oroszország, a főbb olajkitermelő országoknál tapasztalt kínálatcsökkentés miatt 97 dollár fölé emelkedett a Brent hordónkénti ára, majd a múlt héten (42. hét) 11 százalékkal csökkentek.

Esélyes, hogy Irán megpróbálja majd keresztbe húzni a nyugati számításokat – ezzel a globális olajkínálat nagyjából ötödével esne vissza -, amennyiben a Hormuzi-szoroson az olajkereskedelem létfontosságú útvonalát blokkolnák.

Bár a globális infláció a 2022-es nyári adatokhoz képest jelentősen csökkent, még mindig több mint egy százalékponttal a normál szint felett van. 

A fentieket figyelembe véve az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak október végén:

95-ös benzin: 608 Ft/liter* 

Gázolaj: 647 Ft/liter*

*A www://holtankoljak.net/ oldal adatai szerint a cikk írásának pillanatában