Nem éppen nyugodt időkben távozik posztjáról Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára. Az utóbbi évtizedben átalakítások sora dúlja fel folyamatosan a hulladékkezelés rendszereit, idén pedig az EPR- kormányrendelet ad munkát. Nagy Miklóst háttérbe vonulása és a GS1 Életműdíja kapcsán kérdeztük.
Ami fájt és fáj a szakmának
Korábban bejelentette, hogy visszavonul a főtitkári pozíciótól, de nehéz elképzelni, hogy passzív lesz.
– A főtitkári feladatokat valóban „leadtam”, de szakmai titkárként továbbra is a CSAOSZ ügyvezető főtitkára mellett leszek. Elsősorban azért is döntöttem így, hogy ne forgácsoljam szét az energiáimat. Még erősebb is lehet így a konkrét szakmai munkám.
Pont olyan időszak jutott önnek a CSAOSZ szak-, majd főtitkáraként, amikor az ágazat, különösen a hulladékkezelés kérdései, földindulásszerű változásokon mentek át az EU-csatlakozással. Mi volt az ön preferenciája, amikor a jogi átalakítások során túl még járvány, háború, most az EPR-cirkusz kísérte-kíséri a szektor életét?
– Miután a CSAOSZ szakmai érdekvédelmi szervezet, a preferenciát mindig az határozta meg, ami fájt a szakmának. Valóban, elsősorban a környezetvédelemmel összefüggő szabályozási körülményeket, terheket igyekezett kezelhetővé tenni. Az olyan intézkedések, mint például a környezetvédelmi termékdíj-törvény 2011. évi „felforgatása” vagy az idei EPR rendelet, valóban, megsokszorozták az ilyen feladatokat.
Hogyan lehet kezelni egy olyan intézkedést, az EPR rendeletet, ami – ahogyan az iparág több szereplője figyelmeztetett is – elviszi egy szektornak akár az egész profitját?
– Bizony, elviheti, különösen néhány nagyon kitett ágazatban. Ilyen például az élelmiszeripar, amely szakértők szerint évente mintegy 400 milliárd körüli nyereséget termel. Esetükben az EPR szabályozás 100–120 milliárd forint többlet terhet jelent. Ráadásul ezt sem arányosan, azaz a teher ágazatonként egészen más. Például egy drága ital üvegpalackjának és kartondobozának az EPR díja eltörpül a termék ára mellett, míg egy alacsony értékű, PET palackos és zsugorfóliás ásványvizes egységcsomag EPR díja már a termék értékének akár a fele is lehet…
Ekkora nyereségveszteséget nem lehet lenyelni anélkül, hogy a forgóeszköz-finanszírozás, a fejlesztés vagy akár csak az amortizáció ne szenvedje meg. Viszont az inflációt nyögő lakosságra sem lehet mindent áthárítani az EPR költségeiből.
– A durván megnövekedett terheket a gyártók át kell, hogy hárítsák. Ez nemcsak kényszer, hanem logikus is: ha nő a költség, akkor – áthárítás nélkül – nő a veszteség is, és elmaradnak a fejlesztések, aminek a vége leépülés, lemaradás. Árat fognak emelni, de nem ez a fő probléma az EPR-rel. A fő probléma az, hogy a kellő felkészülési időt nem meghagyva, előkészítetlenül, szakmailag megalapozatlanul vezették be úgy, hogy a szakma jelzéseit, érveit figyelmen kívül hagyták.
Mennyire jelképes ez a mostani EPR ügy? Amennyire emlékszem, az utóbbi években, még ha kevésbé kiélezetten is, hasonló kotta érvényesült: a szakma javasolt, figyelmeztetett, tájékoztatott, a törvény-előkészítés meg ment a maga feje után.
– Ez felerészben igaz. Valóban, az EU csatlakozás után létrejött egy egészen jól, piaci alapon működő rendszer, az ÖKO-Pannon fémjelezte koordinációs szervezeti modell, amikor ráadásul a hasznosítási díj a termékdíjnak nagyjából fele volt. Aztán elkezdődtek az átalakítások, államosították a hulladékkezelést, különféle ügynökségeket, szervezeteket hoztak létre, amik aztán 2-3 év után megszűntek, beolvadtak, államtitkárok jöttek-mentek szinte éves-másféléves váltásban. Amikor a koncessziós rendszert kitalálták, a szakma akkor is jelezte előre, hogy milyen aggályai vannak: ezek sajnos be is igazolódtak. Különösen érthetetlen, hogy 2019 első félévében szinte kétheti rendszerességgel egyeztettünk az illetékes szakminisztériummal, az egyeztetések aztán nyáron félbeszakadtak, majd meg is szűntek. Tavaly ilyenkor volt EPR témában a következő érdemi lépés, egy kormányrendelet tervezetének társadalmi vitája. Aztán, hogy márciusig mi történt, nem tudom, de egy új, ismételten már nem egyeztetett változat jelent meg. Ami ugyanis idén tavasszal megjelent, és nyártól érvénybe lépett, arról most már látjuk, hogy alighanem működésképtelen. Komoly aggály, hogy a nemzetgazdaság egészét érinti, mégsem egyeztettek róla a szakmai szervezetekkel. Egyébként nemcsak az ágazat vállalkozásainak, de a MOHU-MOL-nak sem lesz így jó: nem fog tudni annyi pénzt beszedni, amennyit vár.
Miért?
– Mert ugyanúgy nem volt ideje felkészülni, mint ahogy az iparág szereplőinek sem. Sok cég azt sem tudja, hogy érintett-e az EPR-ben; ha érintett is, nem tudja, nem fogja határidőre teljesíteni a kötelezettségeit, és így tovább. A díjtételek mértékére jellemző, hogy például van olyan élelmiszeripari cég, amelynek negyedévente 200 millió forintot jelent az EPR – szemben a 35 millió forintos korábbi termékdíjjal. Továbbá nagyon sok cég egyszerűen adminisztratív szempontból sincs felkészülve az EPR-re. Jogászok, könyvelők sincsenek sokszor tisztában a valóban nehezen értelmezhető jogszabállyal.
Akkor nyilván már több is kockán forog itt. Nemcsak a szektor egyes cégeinek a nyeresége, hanem akár a működőképessége. Vagyis csődök is következhetnek.
– Sajnos nagyon is lehetséges. Főleg – ahogy utaltam rá – ott, ahol nagy a csomagolási költség a termék árához vagy a rajta képződő nyereséghez képest. Például az élelmiszer- és kozmetikaiparban, a vegyiparban. Ráadásul a kapkodás az inflációs hatásban is megjelenik hamarosan.
Miért?
– Ha hagynak időt a cégeknek fokozatosan beépíteni az áraikba az EPR díjakat, akkor az inflációnövelő hatás is később, csak jövőre jelentkezik. Nem most, amikor mindent megpróbálunk, hogy megfékezzük, leszorítsuk az áremelkedéseket.
Azt mondta az előbb, felerészben igaz a párbeszéd hiánya állam és szakma között. Van, amiben optimista?
– Igen, például 2012-ben, a termékdíj-törvény hatályba lépését követően a szakmától szerzett ismeretek alapján egy 20 pontos javaslatcsomagot tettünk le a minisztérium elé, és abból 16 érvényesült. Általában az történik, hogy a törvényhozás nagyjából a szakma nélkül dönt, aztán utólag, amikor már maguk is belátják, hogy jobb lett volna hallgatni a szakmai szervezetekre, akkor finomítanak. Olyankor szinte szivacsként szívják fel a szakma javaslatait. Abban bízunk, hogy most is így lesz.
NAGY MIKLÓS ÉLETÚTJA. A CSAOSZ korábbi főtitkára 1977-ben szerezte nyomdaipari üzemmérnök oklevelét a Könnyűipari Műszaki Főiskolán, ám a csomagolóipar elcsábította, amikor az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet (ACSI) nyomdász felsőfokú végzettségű pályakezdőt keresett a Kner Nyomdával körvonalazódó együttműködéshez. Bő másfél évtized alatt végigjárta a ranglétrát. Tervezőként kezdte, elsősorban papíralapú fogyasztói, gyűjtő- és szállítási csomagolási rendszereket tervezett. 1982-től megkapta a HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny szervezőbizottság titkári feladatait. Majd 1985-től már csoportvezetőként a CSAOSZ elődjének tekintett Magyar Kereskedelmi Kamara Csomagolási Tagozata által életre hívott és az ACSI által működtetett Csomagolási Tanácsadó Szolgálat vezetője lett. 1988-ban osztályvezetői, 1990-ben pedig irodavezető főmérnöki beosztást kapott, ezzel a csomagolástervezési terület vezetője lett az ACSI-ban; egyben „társadalmi munkában” az MTESZ Központi Anyagmozgatási és Csomagolási Bizottságának, majd az MKK Csomagolási Tagozat Minőségvédelmi munkabizottságának titkára is volt. 1993-ban a csomagolási szakterületért felelős üzlettárs lett a B&B Grafikai Stúdió Kft.-ben; jó érzéssel látta az ott gyártott pult displayek, díszdobozok, hajlékony falú csomagolószerek megjelenését az áruházakban. A Kft. tagja volt a CSAOSZ-nak, ahol Nagy Miklós először a Kis- és Középvállalkozói Tagozat vezetőhelyettese lett, majd 2010-től – megválva a vállalkozástól – elvállalta a szervezet főtitkári pozícióját, amit nyugdíjazásáig betöltött. Életrajzában is úgy vall erről az időszakról, hogy kihívásokkal teli évek kezdődtek, mert szinte a kinevezésével egyidőben kezdődött meg a hazai környezetvédelmi szabályozás teljes körű átalakítása, amely napjainkban és újabb fordulatot vesz. Nehéz, de a szigorú korlátok között is eredményes érdekképviseletet tudtak érvényesíteni. A környezetvédelmi termékdíj törvényt a CSAOSZ szakmai érvei alapján lehetett működőképessé tenni. Nagy Miklós számára fontos visszajelzés volt, hogy az alaposan kidolgozott érveket és javaslatokat a jogalkotó örömmel veszi, különösen, ha érzi, hogy az általa alkotott jogszabály végrehajtása szakmai hiányosságok miatt akadozik.
Ami hosszú távon működik
Sikeresnek érzi magát?
– Talán más szóval fejezném ki: volt vagy van némi részem abban, hogy odafigyelnek a szakmánk véleményére. Az a tény, hogy 2-3 éve folyamatosan nő a CSAOSZ taglétszáma, ugyancsak eredmény, hiszen nem kötelező, hanem önkéntes, sőt, tagdíj-befizetéssel járó tagságról van szó.
Pedig az ön személyiségkarakterét ismerve mi sem áll távolabb, mint a nyers érdekérvényesítés, a konfliktuskeresés. Inkább párbeszédkereső, jámborhatározottság jellemzi a habitusát.
– Hibátlanul jellemzett. Valóban, nem a konfliktus kiélezése a célom, hanem a lassú víz partot mos jellegű stratégiai és korrekt hozzáállás.
Sokat mondom, csendesen és békésen mondom, amit fontosnak érzek-érzünk, és abban hiszek, hogy hosszú távon ez működik. Volt például pár éve egy kemény hangú sajtóközleményünk a törvény-előkészítés felé, de első körben azt is az illetékes államtitkárságra küldtem el, nem a nyilvánosságnak, hogy az állam képviselője ne a sajtóból értesüljön a CSAOSZ álláspontjáról. A cél a megoldás, nem a szembenállás.
A Covid idején jelentősen felértékelődött ez a magatartás, sok esetben a CSAOSZ közbenjárásával sikerült a széthulló ellátási láncok működését biztosítani, például az élelmiszeripari szállítások során.
– Az valóban olyan helyzet volt, amikor szinte állandóan készenlétben kellett lenni, napi több tucat komoly telefonhívást bonyolítani azért, hogy a nagy logisztikai káoszt kezelni tudjuk. Állandó kapcsolatban voltunk az Agrárminisztériummal és az Operatív Törzzsel, és szükség is volt rá. Előfordult például, hogy így sikerült biztosítani egy fontos berendezés behozatalát, működésbe állítását… De részemről ez a készenlét azóta is megvan, nagyon ritkán fordult elő, hogy ne válaszoljak pár órán belül egy e-mailre, megkeresésre.
Mit szólt a GS1 Életműdíjához?
– Meglepő és megtisztelő. Azt hiszem, a díjazók nem is elsősorban a GS1 szabványok hazai honosítása kapcsán, hanem a GS1 és a CSAOSZ közötti sokéves, hatékony munkakapcsolat alapján ítélték oda. Számos közös programunk van, a CSAOSZ rendezvényeken szinte mindig előad, az évkönyvben mindig megjelentet szakmai írást a GS1 – ez a példaértékű együttműködés a fő érték.
Mit tart a legnagyobb sikerének?
– Talán azt, hogy 2016-ban sikerült Magyarországra hozni a Csomagolási Világszövetség (WPO) konferenciáját: egy héten át itt találkozott, tanácskozott a világ csomagolóiparának vezetése. Számomra az igazán nagy siker mégis az, hogy azóta a WPO-ban nemcsak a főváros szépsége és a jó rendezés emléke maradt meg. Máig emlegetik, sőt, átvették azokat a protokollokat, amiket elsőként mi alkalmaztunk a nemzetközi csomagolási verseny díjátadóinak lebonyolításában.
…és a civil- vagy magánéletében?
– Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy büszke és elégedett lehetek a családommal és a körülményeinkkel, még ha a szakmai szervezetekben dolgozók nem is piaci fizetésért dolgoznak… A gyermekeim is hasonló pályát választottak: lányom a Corvinus Egyetem docense, a hazai felsőfokú logisztikaoktatás ismert személyisége, kutatója, fiam pedig raktártechnológia területén dolgozik üzletág-vezetőként.
Kohout Zoltán
