fbpx

Ahogy élettel telik meg a papír a csomagolástervezésben

Írta: Transpack-2023/VI. lapszám cikke - 2023 december 18.

A Hungaropack Student egyetemi hallgatói versenyében Karsai Alexandra, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem fiatal diákja a Transpack szakmai különdíjában részesült. Arról kérdeztük, hogyan tervez, mi áll kézre neki a csomagolástervezés világában.

Hogyan, milyen külső hatásra vagy belső felismeréssel indult el a grafikusi, tervezői pálya irányába?

– Igazából a környezetem – a családom, barátaim, tanáraim – nagyon sokat segített abban, hogy megtaláljam az utamat. Sokan támogattak és támogatnak a mai napig abban, hogy azzal foglalkozhassak, amit igazán, szívből szeretek.

Mindig is érdekelt ez a szakma. Kiskoromtól kezdve imádtam rajzolni, kézműveskedni és mindenféle alkotótevékenységet szívesen kipróbáltam. Komolyabban a gimnázium utolsó évében kezdtem el fontolgatni, hogy talán ebbe az irányba kellene tovább tanulnom. Így az utolsó pillanatban az eredetileg választott egyetemi szakom helyett inkább maradtam két évet, és elvégeztem egy grafikus OKJ-s tanfolyamot. Ott csak még inkább azt éreztem, hogy ez a pálya igazán nekem való. Tudtam, hogy a tanfolyam – bár jó alapot fog adni – nem lesz elég ahhoz, amit én el szeretnék érni ezen a téren. A további fejlődés érdekében az egyetemi tovább tanulás mellett döntöttem, így jelentkeztem az Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tervezőgrafika szakára, ahol tavaly sikeresen meg is szereztem a diplomámat. Úgy érzem, az alapszak 3 éve alatt rengeteget fejlődtem. Már a BA elején tudtam, hogyha lesz lehetőségem, mindenképpen szeretnék maradni az egyetemen és elvégezni a mesterszakot is – és az élet úgy hozta, hogy idén el is tudtam kezdeni, így jelenleg tervezőgrafika MA szakon folytatom a tanulmányaimat. Ezalatt a néhány alkotással töltött év alatt a grafikusi szakmát egyre inkább a hivatásomnak érzem. Vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, nyilván minden szakmának megvannak a maga nehézségei, de azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy végtére is a hobbim lett a hivatásom.

Adventimer naptár

Az alkalmazott grafika, például a csomagolástervezés is egyszerre mérnöki, egyszerre kreatív, sokszor művészi terület. Melyik vonzza jobban e kettő közül?

– Hozzám inkább a csomagolástervezés kreatív oldala áll közelebb. Nagyon szeretem a folyamatot, ahogy egy üres papír megtelik élettel a kezem alatt. Van, hogy a folyamat során nehéz és rögös út vezet el a végeredményig, de azt hiszem, minden feladatnak meg tudom találni azt a részét, ami hozzám közelebb áll, és abba kapaszkodva mindig igyekszem a legjobbat alkotni. A mérnöki részt talán a makettkészítés folyamatában tudom megélni. A csomagolástervezés egyik alapja a makettkészítés. Amikor nekifogok egy ilyen feladatnak, kivétel nélkül készítek kis maketteket. Sokszor, amikor az ötlet még csak a fejemben létezik, nagy könnyítést ad az, hogy az általam elképzelt terv fizikai formában is ott tud lenni nálam. Kézbe tudom venni bármikor a munkám során, és könnyebb elképzelni milyen is lesz a végeredmény.

Adventimer ajándékba

Mi alapján választotta az Adventimer ötletét, és az ön leírásában mi a terv kreatív, illetve csomagolástechnikai leírása, összefoglalása?

– Az Adventimer egy egyetemi óra keretein belül készült el. A feladatban annyi volt a kikötés, hogy olyan csomagolást készítsünk, amely valamilyen kreatív hajtogatást is tartalmaz. A feladatot pont az őszi félévben kaptuk meg, így talán a közeledő karácsonyi hangulat is hatott rám az ötlet megszületésekor. A kiindulópont egy adventi naptár elkészítése volt, de önmagában unalmasnak tartottam csak a naptárat elkészíteni. Szerettem volna belevinni valami pluszt, valami olyasmit, amivel kreatív cselekvésre késztetem az embereket. Innen jött az ajándékozó dobozkák ötlete. Maga a naptár egy tárolódobozként is szolgál. Ez amiatt alakult így, mert igyekeztem figyelembe venni az olyan embereket is, akik alapvetően nem rendelkeznek otthon mindenféle rajzeszközzel. Ezért a doboz tartalmaz mindent, ami az ajándékdobozok kivágásához, összehajtásához vagy akár színezéséhez szükséges lehet.
Az Adventimer tökéletes választás a karácsonyi ráhangolódáshoz. Ez nem egy klasszikus adventi kalendárium. 24 különböző ajándékozó doboz készíthető el vele, amelyek díszekké alakíthatóak. A nagy rohanásban sokszor elfelejtjük az ünnep igazi értékét, az egymásra szánt időt. Az Adventimer arra segít emlékezni, hogy az idő ajándék.

Hogyan tervez csomagolást, milyen fázisokon át vezet az út az ötlettől a tervmegvalósításig?

– A legelső lépés nálam mindig az inspirálódás. Órákat tudok böngészni a különböző oldalakon olyan képek és színpaletták után, amik segíthetnek abban, hogy hatékonyan el tudjam kezdeni a konkrét tervezési folyamatot. Ezt követi a vázlatolás. Ilyenkor általában igyekszem mindent kirajzolni magamból, hogy lássam, mik a használható és a használhatatlan ötletek. Sok zsákutcába bele tud futni az ember a tervezés során, de mindegyik kudarc csak közelebb visz a megoldáshoz.

Amikor megvan a konkrét ötlet és elfogadható vázlatok is születtek, akkor szoktam nekiállni a makettek elkészítésének. Ezek nagyon jók arra, hogy a fejben és vázlatokon tökéletesen működő ötletek esetleges hibái hamar kiütközzenek. Amikor működik a makett, akkor következhet a dizájn. Ez az a rész, ami igazán közel áll a szívemhez. Sok mindenre kell figyelni akkor, amikor egy térben létező tárgyra és nem egy síkfelületre készül a minta. Fontos, hogy hova kerül a logó, hogy helyezkednek el rajta a dizájnelemek, ezért elengedhetetlennek tartom a próbanyomatokat. Valójában ennek a makettéhoz hasonló szerepe van, ugyanis itt lehet észrevenni azokat a problémákat, amik felett a laptop képernyőjét nézve könnyen el lehet siklani. Ha minden stimmel a próbanyomaton is, és az ebből hajtott makett is működőképes, akkor már néhány utolsó simítástól eltekintve készen is van a termék.

Hol, milyen munkahelyen, országban képzeli el a jövőjét?

– Nyitott személyiségnek tartom magam, így ebből kiindulva azt hiszem, semmilyen lehetőségtől nem zárkóznék el. Szeretném kipróbálni magam szabadúszó grafikusként, egyedül dolgozva a saját időmet beosztva, azonban mindig is szerettem volna valami nagyszabású projekt része lenni. Alapvetően Magyarországon szeretném folytatni a pályámat, és itt kiépíteni egy ügyfélkört, de nyitott vagyok a külföld adta lehetőségekre is.

Mi a vágya szakmai téren? Ha elengedi a fantáziáját, mivel lenne elégedett, mondjuk 3-5 év múlva?

– Eddig valahogy mindig éreztem, hogy mi a következő lépés, hogy hova tovább. Másfél év múlva fogom elvégezni a mesterszakot, és most először úgy érzem, szívesen mennék több irányba. Mindig is szerettem volna könyvillusztrátorként dolgozni, így egy ilyen projekt abszolút fenn van a listámon. Szeretném árulni a saját termékeimet, printjeimet, így egy webshop elkészítése is nagy álmom. Szabadúszóként remélem tudok majd olyan munkákat vállalni, amik igazán szerelemprojektek lesznek. Ha ennél nagyobban kellene gondolkozni, akkor szeretnék valami olyan projektben részt venni, ami sok emberhez elér. Legyen az akár egy olyan téma, ami sokakat érint, vagy ami sok embert mozgat meg. Szeretném, ha az általam készített munkák, rajzok, alkotások adnának valamilyen élményt az embereknek, amit magukkal vihetnek, és többé válnak általa.

Kohout Zoltán