2025. október 8–15. között ismét Düsseldorf válik a nemzetközi műanyag- és gumiipar központjává. A K-Düsseldorf (K 2025) „A műanyagok ereje! Zöld – Intelligens – Felelősségteljes” vezérmotívummal egyértelműen kijelöli az iparági célokat és egyben a műanyagok alapvető szerepét is kihangsúlyozza az innováció és a fejlődés mozgatórugójaként. A mottó ugyanakkor a műanyagok fenntartható, intelligens és felelősségteljes felhasználása iránti elkötelezettséget is jelképezi.
Műanyagból igazi hulladék
„2050-re több műanyagszemét lesz az óceánokban, mint hal” – nagyot szólt 2016-ban a Világgazdasági Fórum által közzétett jelentés. A becslések szerint ugyanis az elmúlt 65 évben a legyártott mintegy 8300 millió tonnányi fosszilis alapú polimerből 4900 millió tonnát hulladéklerakókban helyeztek el, elégettek vagy a természetben szórtak szét. A javuló arányok ellenére világszerte a műanyagcsomagolások 32%-a még mindig a természetbe kerül.
A statisztikák szerint a világ műanyaghulladéka főként három régióból származik: 57 millió tonna Kelet-Ázsiából és a Csendes-óceáni Közösségből, 45 millió tonna Európából és Közép-Ázsiából, 35 millió tonna pedig Észak-Amerikából. Még az EU-ban is csak a műanyagok mintegy 37%-át hasznosítják újra, pedig az alkalmazott eljárástól függően minden egyes tonna műanyaghulladék elégetése 1–4 tonna CO2-kibocsátást eredményez.
Különösen a kihívásokkal teli időszakokban erősíti meg a K-Düsseldorf vezető szerepét, mint a világ legjelentősebb szakkiállítása ezen a területen: a teljes értékláncot a legmagasabb szinten mutatja be, és páratlan mennyiségű innovációt és termékújdonságot vonultat fel egy helyen. Sehol máshol nem látni ennyi élő bemutatót a gépek működéséről. A düsseldorfi K-Messe az úttörő technológiák, intenzív eszmecserék és új partnerségek révén aktívan alakítja a jövőt.
Számok, tények és globális megjelenés
A K-Düsseldorf nemcsak a méretével formálja az iparágat, hanem nemzetközi jelentőségével is. Már 2024 májusára teljesen betelt minden kiállítói pavilon. Több mint 177 000 négyzetméternyi kiállítási területen – 18 csarnokban és a szabadtéri helyszíneken – az iparág teljes kínálatát bemutatják:
• gépek és berendezések: 1., 3–4., 8b és 9–17. csarnokok,
• nyersanyagok és segédanyagok: 5., 6., 7., 7a., 8a., 8b. csarnokok,
• félkész termékek, műszaki alkatrészek és erősített műanyagok: 5., 6., 7., 7a., 8a., 8b. csarnokok.
A 2022-es K-Düsseldorf szakvásár 59 országból 3020 kiállítót sorakoztatott fel, akikre 167 országból 177.486 látogató volt kíváncsi. A szakmai látogatók 71%-a érkezett külföldről – különösen erős volt Európa, Ázsia és az USA részvétele. 2025-ben is hasonlóan magas nemzetköziség várható – Németország, Olaszország, Törökország, Ausztria, Hollandia, Svájc és Spanyolország erős aktivitása mellett komoly kínai, indiai, tajvani és amerikai kiállítói részvétellel.
A K-Düsseldorf vásárt a magas szintű innováció és az erős piaci jelenlét miatt a részvevők
98%-a értékelte pozitívan. A szakmai seregszemle a műanyag- és gumigyártás mellett a felvevőpiacok – például az autóipar, a csomagolóipar, az elektrotechnika, az építőipar, az orvostechnológia és a repülőgépipar – szakembereit is vonzza.
A K-Düsseldorf fő témakörei 2025-ben: a jövő formálása
Az idei fő témák korunk főbb kihívásait tükrözik vissza:
• körforgásos gazdaság: a körforgásos gazdaság elősegítése az iparág legnagyobb cselekvési területe,
• a digitalizáció lehetőségeinek kiaknázása (a digitális technológiák adaptálása a hatékonyság növelésére és az innováció ösztönzésére),
• felelősségvállalás az emberekért (a környezeti felelősségvállalásra, a tehetséggondozásra és a társadalmi átalakulásra összpontosítunk).
Kiemelt események és kísérőprogramok a K-Düsseldorf vásáron
• „A műanyagok formálják a jövőt” – “Plastics shape the Future” tematikus program
(6. csarnok): Víziók és technológiai megoldások – tematikus napokkal, panelbeszélgetésekkel, karriernappal és startup pitch-csel.
• Power of Plastics Forum – VDMA Dome: A 10. és 16. csarnok közötti szabadtéri területen a VDMA (a Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetsége) vitafórumokat szervez az innovatív körforgásos technológiák, élő bemutatók, workshopok és közvetlen eszmecserék támogatására
• Rubberstreet: 1983 óta a vásár állandó eleme, amely az elasztomeripar bemutatótere. 2025-ben új koncepcióval tér vissza, immár először a Német Gumiipari Szövetség (wdk) szervezésében, a 6. csarnokban.
• Start-up Zóna: A 2022-es sikeres debütálás után 2025-ben kibővítve tér vissza: innovatív új szereplők mutatják be ötleteiket a 7. csarnokban.
• Tudományos Kampusz – Science Campus: Egyetemek és kutatóintézetek mutatják be legújabb eredményeiket kibővített koncepcióval és egy új Kampusz Központtal.
A Tudományos Kampusz a szinergiák elősegítése érdekében a Start-up Zóna mellett, a 7-es csarnokban kap helyet.
• Young Talents Lounge: Egy új központ fiatal szakemberek számára a Német Műanyagfeldolgozók Szövetsége (GKV) szervezésében a 8-as csarnokban, amely interaktív betekintést nyújt a képzési és akadémiai programokba.
• Women in Plastics: Vadonatúj networking esemény kifejezetten a műanyagiparban dolgozó nők számára. Október 12-én, vasárnap 16:00 órakor kerül sor rá a „Műanyagok formálják a jövőt” különprogram keretében (6. csarnok). A programban előadás, panelbeszélgetés, jó gyakorlatok bemutatása és női networking is szerepel.
Digitális jelenlét és szolgáltatások – a K-Düsseldorf a digitális térben is elérhető
A K-Messe online magazinja K-MAG néven a vásárhoz kapcsolódó minden iparágnak szól. A németül és angolul egyaránt elérhető magazin egész évben folyamatosan teszi közzé a műanyagipari történeteket, interjúkat, tényeket és adatokat, valamint a trendeket.
A K-Messe hírlevele havonta küldi el a K-MAG kiemelt híreit, valamint a vásárral kapcsolatos híreket. A K-monthly hírlevélre a K-Düsseldorf weboldalán vagy
a K-MAG-on keresztül lehet feliratkozni.
Mi újság a műanyagok és a gumi világában? A K új LinkedIn hírlevele tömör híreket tartalmaz a vásárról és a nemzetközi K-Global Gate vásárhálózatról.
Nyitvatartás: 2025. október 8–15., 10:00–18:30 óra között
Jegyárak:
- Napijegy: 60 euró
- Háromnapos bérlet: 125 euró
- Kedvezményes napijegy diákoknak: 20 euró
Online jegyvásárlás IDE kattintva érhető el.