Idő kellett, hogy rádöbbenjek – az én utam a művészet

Írta: Transpack-2025/VI. lapszám cikke - 2025 december 23.

A matematika irányába indult, de hamar rádöbbent Vincze Virág Vivien, hogy a művészet az igazi útja. A METU tervezőgrafika szakos hallgatójának egyik munkáját a HUNGAROPACK Student csomagolástervezési diákverseny zsűrije különdíjjal jutalmazta.

Nem gondoltam, hogy egyszer több lesz, mint hobbi

A Budapesti Metropolitan Egyetem tervezőgrafika alapszak végzős hallgatója Vincze Virág Vivien, akit különösen vonz a plakátművészet, az arculattervezés és a csomagolástervezés. A 2025-ös HUNGAROPACK Student Csomagolástervezési Diákversenyen elért eredménye kapcsán kértük fel egy beszélgetésre, akit először arról kérdeztem, hogy mikor derült ki a kreativitás iránti rokonszenve.

– Talán nem meglepő, hogy már egész kisgyerekkorom óta szenvedélyem a rajzolás, és mindig is vonzottak a különféle kézműves tevékenységek. Művészcsaládban nőttem fel, a szüleim mindig támogatták a kreativitás iránti érdeklődésemet. Rendszeresen vittek különféle kézműves szakkörre attól függően, hogy épp mi érdekelt leginkább – legyen az rajzolás, festés vagy agyagozás.

Annak ellenére, hogy nagyon sokat rajzoltam gyermekként – és biztos voltam benne, hogy felnőttkoromban is az életem része lesz a művészet –, azt azért nem gondoltam, hogy mindez egyszer több lesz, mint hobbiszintű tevékenység.

Vincze Virág Vivien tervezőgrafika szakos hallgató
Vincze Virág Vivien

A középiskolai tanulmányi választását befolyásolta a művészet iránti szeretete?

– Bármennyire is rajongtam az alkotás iránt – és pályaválasztáskor a művészeti szakon is gondolkodtam –, végül a budapesti II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium matematika szakán kötöttem ki.

A METU olyan, akár egy család

Úgy tűnik, végül mégiscsak a művészet győzedelmeskedett.

– A koronavírus-járvány okozta online oktatás idején a matematikatudásom kissé halványult. Ráadásul, amikor visszatértünk az iskolapadba, ismét felerősödött bennem a művészet iránti vonzalom. Akkor döntöttem el, hogy mindenképp művészeti területen tanulok tovább, viszont azt nem igazán tudtam, hogy konkrétan melyik szakma lenne számomra a legmegfelelőbb – és ekkor találtam rá a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) tervezőgrafika szakára. Utána olvastam, mi is ez valójában, és kettő nyílt napra ellátogattam. Olyan otthonos környezet fogadott, ahol a tanárok is rendkívül befogadóak voltak, hogy hamar beleszerettem az egyetembe. Úgy éreztem, mintha egy szűk családi körbe csöppentem volna. Ezért vagy ez vagy semmi alapon kizárólag a METU tervezőgrafika szakára jelentkeztem. Nagyon reménykedtem és izgultam is, hogy felvegyenek – és bejött.

Csomagolástervezés – nem áll meg a „Mentés” gombnál

Mit jelent számára a csomagolástervezési feladat?

– Nagyon izgalmasnak tartom a csomagolástervezést, hiszen ellentétben a grafikai munkák legnagyobb részével – amelyek csak a digitális világban léteznek –, egy csomagolás megvalósítása nem áll meg a „Mentés” gombnál. Itt valós, kézzelfogható használati termékké alakul. Célom, hogy olyan csomagolási koncepciókat dolgozzak ki, amelyek kevéssé taglalt problémákra kínálnak megoldást.

Vajon merre tart a csomagolástervezés?

A csomagolás jövője mindenképp a fenntarthatóság felé veszi útját. A világban jelenlévő vészjósló túltermelésnek ugyanis rendkívül fontos komponense, hogy az az óriás mennyiségű hulladék, ami a műanyag és más nem fenntart-ható csomagolások által termelődik, kiküszöbölhető lenne a körkörösség elméletével.

Számomra nagyon fontos a fenntartható termékdizájn, hiszen az nemcsak környezettudatos megoldás, hanem teljesen más gondolkodásmódot igénylő terület a megszokott csomagolástervezéshez képest. Fontosnak tartom, hogy a csomagolások minél nagyobb arányban újrahasznosítottak legyenek, ezzel támogatva a környezettudatosságot és a társadalom csomagolási ökolábnyomának csökkentését.

dookie zero waste kutyapiszok zacskó csomagolásterv
Dookie Zero-Waste kutyapiszokzacskó-csomagolás

Díjazott pályázat – a fenntarthatóság jegyében

A HUNGAROPACK Student 2025 Diákverseny szakmai zsűrije különdíjjal jutalmazta a pályázatát.

– Ez a Dookie Zero-Waste kutyapiszokzacskó-csomagolás, amelynek különlegessége, hogy a doboz része egy fenntartható hordozóegység is. A doboz nyílásánál egy letéphető, háromszög alakú elem kapott helyet, amelyen két rés található. Ezek a nyílások szolgálnak a zacskók és tasakok hordozására. A gazdi így nemcsak zacskógurigát viheti magával, de a már használt kutyapiszokkal teli tasakot is elhelyezheti az annak kialakított nyílásban, míg nem talál egy erre a célra kihelyezett tárolót. A csomagolás előállítása is környezetbarát megközelítéssel készült: a hordozóegység a doboz szerkezetébe integrált, így a gyártás során nincs szükség többletanyag felhasználására.

Ráadásul ennél a munkámnál hibáztam is egy kicsit. Az eredeti tervem szerint másként nézett volna ki a doboz felépítése, viszont a tanárommal való konzultálás során felmerült, hogy felbontás után már nem lett volna visszacsukható. Emiatt újabb ötletelési időszak következett, majd kialakult a végleges változat, amelyet díjazott is a HUNGAROPACK Student zsűrije.

dookie zero waste kutyapiszok zacskó csomagolásterv
Dookie Zero-Waste kutyapiszokzacskó-csomagolás

Plakáttervezés – idézetből vizuális üzenet

Említene még olyan munkáját, amely valami miatt kedvesek számára?

– Már az egyetemi előkészítő alatt felfedeztem a plakátművészet iránti vonzalmamat, és a METU-s éveim alatt több plakátversenyen indultam, ahol szép eredményeket értem el: beválasztották munkáimat utazó kiállításokra, és kettőt pedig az idei ARC kiállításra.

Az egyik első sikereim közé tartozik például a Kopp! plakátpályázat, melyen első helyezést értem el, a Középen című alkotásommal. A pályázat feladata egy idézet kiválasztása és az arra való reflektálás volt Kopátsy Sándor Kopp! című aforizma-gyűjteményéből. Én három idézetet választottam ki, és Rácmolnár Sándor tanár úr segítségével készítettem ezekre három reflektív interpretációt. A nyertes plakátomhoz ezt az idézetet választottam: „A politikával úgy bánj, mint a tűzzel: ne menj túl közel, mert megéget. Ne legyél túl távol, mert fázni fogsz.” A választott aforizma konkrét és átvitt értelmét is szerettem volna megjeleníteni: a hideg és a meleg kontrasztját. Magával ragadott az is, hogy milyen formában ábrázolhatnám a középutat a politikában. A plakátomon a George Orwell 1984 című könyvében szereplő Nagy Testvér mindent figyelő szeme jelenik meg egy televízió képernyőjén, és a mindenkori televíziónéző keze az, akinek a kéztartásával akartam megjeleníteni azt a tartalmi kettősséget, ami a politika hevétől való távolságtartást és ugyanakkor az iránta való érdeklődést is szimbolizálja. Ezért lett a címe az, hogy Középen.

Számomra fontos a családias légkör

Hogyan képzeli el a jövőt – milyen területen szeretne dolgozni?

– Szerteágazó az érdeklődésem. El tudnám képzelni magam például a kozmetikumok világában, mert azt rendkívüli kreativitást igénylő területnek gondolok a csomagolás tekintetében. Mivel nagyon szeretem magam körül a családias légkört, szívesen dolgoznék valamilyen műhelyben is.

A közeljövőben mindenképp el szeretnék helyezkedni egy olyan cégnél, ahol az egyetemi évek alatt megszerzett tudásomat kamatoztathatom és fejleszthetem. Hosszabb távon nagy álmom saját stúdiót nyitni, ahol előtérbe helyezném a manuális alkotást, ami a mai digitalizált világban lassan elenyészik.

vincze virág vivien csomagolásterv
„Hosszabb távon nagy álmom saját stúdiót nyitni”

Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy mindig maradjon bennem elég kíváncsiság és nyitottság ahhoz, hogy új dolgokat próbáljak ki, és közben ne veszítsem el azt, amiért elkezdtem alkotni.

Csomor Zsolt


Transpack Tudástár: Fenntartható csomagolástervezés – A fenntartható csomagolástervezés olyan kreatív és műszaki tervezési szemlélet, amely a csomagolás teljes életciklusát figyelembe véve egyszerre szolgálja a funkcionalitást, az esztétikát és a környezeti felelősséget, csökkenti az anyagfelhasználást és a hulladékképződést, valamint támogatja a körforgásos gazdaságot a fogyasztói használhatóság és a gyárthatóság megtartása mellett.

Transpack
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.