fbpx

Már a tiltás előtt csökkent a műanyag felhasználása

Írta: Csomor Zsolt - 2021 július 16.

Évente 15 ezer tonnányit használhattunk azokból az egyszer használatos műanyagokból, amelyek forgalomba hozatalát a július 1-től hatályos kormányrendelet betiltotta. A csomagolószakma érdekképviselete szerint a megfelelő alternatívák megtalálása már zajlik. A piaci források alapján pedig olyanok is a műanyagot helyettesítő termékek gyártásába kezdtek, akik korábban egészen mással foglalkoztak.

 

A járvány ellenére tavaly 7 százalékos csökkenés

Két éve, amikor biztossá vált, hogy idén Magyarországnak is át kell ültetnie jogrendszerébe egyes műanyagok uniós tilalmát, az érintett termékek volumene még évi 10 ezer tonna alatt volt. A koronavírus-járvány hatására azonban jelentősen nőtt az elviteles ételdobozok, italpoharak és hordtasakok mennyisége, így a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetségnél (CSAOSZ) most úgy kalkulálnak, hogy évi 15 ezer tonnányi terméket kell kiváltani.

 

papírfedél papír karton
Papírfedél

 

– Bár a rendelet még most is szül némi bizonytalanságot az iparágban, a statisztikák azt jelzik, hogy az átállás már tavaly megkezdődött. A korábban éves szinten mintegy 15%-kal növekvő hazai műanyag csomagolóanyag-felhasználás értéke 2020-ban 288 milliárd forintról 268 milliárdra, azaz 7%-kal csökkent. Ezért részben felelős lehet a válság miatti gazdasági lassulás, de meglátásom szerint már egyfajta átrendeződést is tükröz. Az előrelátó szereplők felfedezték a lehetőséget abban, hogy a műanyagtól az elfogadottabb megoldások irányába induljanak. – fogalmazott Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára.

 

Januártól tovább szigorodik

A piaci rés meglétét támasztja alá, hogy a szigorodó szabályoknak megfelelő gyártósorok szakmai importőrét az utóbbi időben több olyan vállalat is megkereste, amely korábban nem foglalkozott csomagolási termékekkel. – Sokan észlelik a növekvő igényt a papírból készülő étkezési dobozokra, poharakra, zacskókra, és bele is vágnak a gyártásba, még ha ez új terület is számukra. Ismerünk olyan céget, amely elkezdett az előírásoknak megfelelő papírpoharakat előállítani, és már egy itthon is jelen lévő nemzetközi vállalatnak szállít be. – mondta el Markos András, a Hesse Trade Kft. ügyvezetője.

 

papírtál asztal
Papírtál

 

Nagy Miklós szerint egyelőre átmeneti időszakot élünk. A hozzájuk beérkezett információk alapján ugyanis az érintett szektorokban (pl. gyorsétkezdék, étel házhoz szállítás, catering, italautomaták) júliusig sokan legalább 1 évre elegendő készletet halmoztak fel a rendeletben szereplő műanyag termékekből, amelyeket még felhasználhatnak. – Ezek sem tartanak örökké, ráadásul ne feledjük, másfél év múlva hatályos lesz valamennyi műanyag pohár tilalma. Addig meg kell találni az alternatívát, legyen az nedvességálló papír vagy más, különben az italautomaták üzemeltetése például lehetetlenné válik. Minden jel szerint a már megindult technológiaváltás egyre nagyobb méreteket ölt az ágazatban. – zárta a CSAOSZ főtitkára.

 

Képek forrása: Hesse Trade Kft.