Generációváltás a professzionális textilszolgáltatónál

Írta: Csomor Zsolt - 2026 június 12.

A Mewa-vállalatcsoport lefektette jövőbeli fejlődésének alapjait: 2026. augusztus 1-jével Christian Funk veszi át a nemzetközi piacon tevékenykedő textilszolgáltató vállalat igazgatósági elnöki (CEO) tisztségét.

Hosszú távra tervezett generációváltás

Christian Funk kinevezésével olyan szakembert neveztek ki a Mewa-csoport irányítására, aki tapasztalt vállalatvezetőként jelentős szakmai ismeretekkel rendelkezik komplex logisztikai hálózatokat működtető, több ezer dolgozót foglalkoztató szolgáltató cégek vezetésében.

Christian Funk
Christian Funk eddigi pályafutása során több szolgáltató vállalat fejlődésének volt meghatározó vezetője (fotó: Mewa)

A szakember a Boston Consulting csoportnál és a Thomas Cook csoportnál dolgozott, majd 2020 óta a németországi Compass Group vezérigazgatójaként tevékenykedett. Szakmai erősségének tekintik különösen a stratégiai építkezés és az operatív megvalósítás összekapcsolását. Ehhez kapcsolódóan pedig nagyon fontos, hogy nemzetközi tapasztalatokkal, valamint a digitalizáció és a vállalatátalakítás terén megszerzett szakértelemmel is rendelkezik.

A vállalatcsoport élén bekövetkezett változás a cég hosszú távra tervezett generációváltásának része, amely kifejezi a Mewa-csoport azon igényét, hogy tovább építse sikeres és fenntarthatóan fejlődő családi vállalatként elért pozícióját.

A Mewa-csoport eddigi igazgatósági elnöke Bernhard Niklewitz, akinek tevékenysége 2000 óta jelentős mértékben rányomta bélyegét a vállalat fejlődésére. Niklewitz vezetése alatt lefektették a növekedés, gazdasági stabilitás és jövőbeli fejlődési lehetőségek alapjait. Benhard Niklewitz 2026. május 31-én hagyta el a vállalatot.

Szöveg forrása: Mewa, Náray-NRV


Transpack Tudástár: generációváltás vállalatvezetésben – A generációváltás vállalatvezetésben az a tervezett irányítási folyamat, amikor egy cég felső vezetői pozícióját új vezető veszi át a működés folytonosságának, a stratégiai fejlődésnek, a piaci alkalmazkodásnak és a szervezeti tudás továbbvitelének biztosítása érdekében.

Transpack
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.