A csomagolóanyagokra is igaz Lehmann, az FDA egykori toxikológus kutatójának állítása: oldhatatlan anyag nem létezik. A komponensek a körülményektől függően különböző mértékben, bizony, beleoldódhatnak az élelmiszerekbe. Mik a kioldódás legfőbb szabályai, és mire kell figyelniük a csomagolóanyag-gyártóknak, nyomdaipari cégeknek?
Életünk során kb fél kiló kioldódó anyagot fogyasztunk
Az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok száma eléri a négyezret, a kioldódás révén pedig hátrányos hatást gyakorolhatnak az élelmiszert fogyasztó ember egészségére, ezért fontos, hogy a csomagolóanyagokat az arra alkalmas laboratóriumokban rendszeresen vizsgálják.
– A csomagolóanyagokból ugyanis idegen komponensek kerülhetnek az élelmiszereinkbe, nyolcvan év alatt például átlagosan 300-400 g csomagolóanyag-származékot fogyasztunk el! A kioldódás az anyagátadás, vagyis a diff úzió elve szerint történik a csomagolóanyag és az élelmiszer közötti határfelületen – mondta el Dr. Szigeti Tamás János, a csomagolóanyagok vizsgálatában is élenjáró WESSLING Hungary Kft. független laboratórium üzletfejlesztési igazgatója.
A kioldódás differenciálelméleteit kidolgozó (és emellett a kontaktlencse feltalálójaként is híressé vált orvos) Eugen Frick rávilágított, hogy a diffúziós állandó a hőmérséklet emelkedésével arányosan nő. Jó példát jelentenek erre a sütőpapírok, amelyekből többek között szulfátszármazékok, fémionok kerülhetnek át az ételbe.
Mit vizsgálnak a laborban?
A laboratóriumokban – így a WESSLING Hungary Kft.-nél is – az élelmiszerekkel kapcsolatba kerülő anyagokat alaposan megvizsgálják. A csomagolóanyagokból az élelmiszerekbe kerülő nem kívánt komponensek többek között a műanyagok monomerjei, a foto-stabilizátorok, a csúszást segítő anyagok, a lágyítók, a nyomdafestékek és azok iniciátorai, illetve a fémek. A vizsgálatokkor mindig a legkedvezőtlenebb felhasználási körülményt veszik alapul, a kioldódás megvizsgálásához pedig analitikai méréseket alkalmaznak. A leggyakrabban a lágyítókat, az antioxidánsokat és a nehézfémeket vizsgálják. A speciális kioldódási vizsgálatoknál az élelmiszerekből a modelloldatokba kerülő anyagok kémiai jellemzőit is meghatározzák, azaz konkrét vegyületeket mutatnak ki, illetve megmérik azok mennyiségét is.
Mi a helyzet a nyomtatott csomagolás esetén?
A tinták esetében elsősorban az oldószerekre, illetve a különböző kőolajszármazékokra figyelnek a laboratóriumban. Az élelmiszereinket és az azokkal kapcsolatba kerülő anyagokat szennyező ásványianyag-frakciókat a MOAH (Mineral Oil Aromatic Hydrocabons – Ásványolajok Aromás Szénhidrogénjei), illetve a MOSH (Mineral Oil Saturated Hydrocarbons – Ásványolajok Telített Szénhidrogénjei) csoportokba sorolhatjuk. A melegvérű szervezetekre (így az emberre és a haszonállatokra) az aromás részeket tartalmazó szénhidrogének a legveszélyesebbek, ugyanis a szervezet genetikai rendszerében súlyos zavarokat okozhatnak (genotoxikusak) – mutatott rá Dr. Szigeti Tamás János, aki azt is kiemelte: „még a szilárd felületek esetében is megvalósul a kioldódás”.
A színezett papírokból, dátumbélyegzésekből a tintán keresztül kőolajszármazékok migrálhatnak az élelmiszerekbe. A hulladékpapír visszaforgatása környezetvédelmi szempontból ugyan fontos, ám abból nem tanácsos élelmiszerek csomagolóanyagát készíteni.
Gyakran előfordul, hogy a csomagolásra használt különböző fóliák külső, nyomtatott felülete a csomagolóanyag felgöngyöléskor érintkezésbe kerül a belső felülettel, így a tinta az élelmiszerrel közvetlenül kapcsolatba léphet.
A papírgyártás során az ipar vagy friss alapanyagból indul ki (szalma, fa), vagy különböző eredetű hulladékpapírt dolgoz fel. Az utóbbi környezetvédelmi szempontból kifejezetten helyeselhető, de tudnunk kell, hogy bizonyos visszaforgatott papírok főként nyomdafestékből, kisebb mennyiségben a nyomdagépek kenőanyagaiból származó szennyeződéseket is tartalmazhatnak. Megállapított tény, hogy az olajszennyezést tartalmazó gyűjtőkartonból kipárolgó szénhidrogének képesek áthatolni a fogyasztói kiszerelés nem metalizált (fémmel belülről bevont) műanyagfóliáján. Ezért élelmiszeripari célra hulladékpapírból gyártott elsődleges csomagolóanyagot használni nem szabad.
Mire ügyeljen a gyártók? Mi a törvényi szabályozás?
Figyelmet kell szentelni többek között a helyes gyártási gyakorlatra, a speciális és összkioldódás, illetve a kipárolgás vizsgálatára, a toxikológiai besorolásra, valamint a kitettségre. Ma a csomagolóanyagok biztonsága a gyártó felelőssége, az ellenőrzést az Európai Unióban az Európai Parlament és Tanács 1935/04/EK keretrendelete, valamint a műanyagok széleskörű felhasználásának köszönhetően arra az anyagcsoportra külön vonatkozó 10/2011/EK rendelete szabályozza.
Az Európai Unió Bizottsága legfrissebb ajánlásában (EU 2017/84) javasolja, hogy a 2017 januárjával kezdődő időszaktól a tagállamok kijelölt szervezetei, laboratóriumai folyamatosan ellenőrizzék a csomagolószerek és az élelmiszerek ásványolaj-eredetű szennyeződéseit.
A műanyagalapanyag-gyártóknak nem kell nyilatkozniuk arról, hogy a gyártási körülmények megfelelőek voltak-e a termék kialakítására, azonban fel kell tüntetniük a felhasználási területeket, illetve azt, hogy a termék milyen kioldódási határértékkel rendelkezik. Mindemellett olyan információkkal kell ellátni a végső műanyagtárgy gyártóját, amelyek segítségével el tudja készíteni a gyártási technológiájáról a megfelelőségi nyilatkozatot.
Figyelni kell a mikroműanyagokra!
Az Európai Unióban gyártott 60 millió tonna műanyag 39,5%-át csomagolóanyagként hasznosítják, így a csomagolóipar akár 24 millió tonna hulladékot generál évente – a műanyagok 15%-a kapcsolatba kerül élelmiszerekkel!
Napjainkra már megkérdőjelezhetetlen, hogy a műanyaghulladékok nagy része bekerül a természetes ökoszisztémákba, vizekbe, ahol biológiai lebomlásuk nem történik meg. Ezzel szemben UV-sugárzás hatására láncszerkezetük aprózódik. Az így létrejövő, 5 mm-nél kisebb darabokat mikroműanyagoknak nevezik.
Ezek a céltáplálékkal együtt, véletlenül elfogyasztva az élőlények tápcsatornájában gyulladást indukálhatnak, de bejuthatnak a keringési rendszerbe és a szövetekbe is, kockázatot jelentve az egész táplálékláncra nézve. Tovább fokozza veszélyességüket, hogy megnövekedett fajlagos felületükön keresztül a vizekbe és az élőlények szervezetébe toxikus vagy hormonháztartást zavaró anyagok szivároghatnak, illetve képesek felületükön szerves szennyezőanyagok megkötésére is.
A WESSLING nemrég lebonyolított Parányi Plasztiktalány elnevezésű projektje során vizsgálták a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezését. A mérések eredményei szerint a parányi részecskék egyértelműen jelen vannak felszíni vizeinkben, a Dunában például Budapestnél 50 darabot találtak köbméterenként.
Mi történik a műanyag-csomagolással a szállítás során?
További érdekes vizsgálati terület, hogy vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek. Felmerült, hogy kioldódhatnak-e belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
E problémáknak járt utána az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a WESSLING Nonprofit Kft. által létrehozott kutatólaboratórium. A kioldódásvizsgálatok elvégzése előtt a vizsgált műanyagokat (kereskedelmi forgalomban lévő élelmiszerrel érintkezésbe kerülő tárgyakat) szélsőséges körülményeknek tették ki. Például magas hőfokon (50-70 Celsius fokon) tárolták egy héten át, három napig UV-fénynek tették ki, és mikrohullámú sütőben is melegítették. Így akartak megbizonyosodni arról, hogy a felhasználáskor esetlegesen enyhébb körülmények között sem jelennek meg az élelmiszerben nem kívánt összetevők. A kromatográfiás módszerrel elvégzett mérések után az a következtetés vonható le, hogy a vizsgált műanyagtermékek biztonságosságát nem érintik kedvezőtlenül a kutatók által vizsgált hatások. Jó hír tehát, hogy a műanyagok a vizsgált behatások után is épp annyira megfelelnek a 10/2011/EK rendeletnek, mint előtte!
Az élelmiszerekkel kapcsolatba kerülő műanyag-csomagolások kioldódása ugyan egy rendkívül fontos kutatási terület marad a jövőben is, de egyelőre úgy tűnik, azért nem kell aggódnunk, hogy a szállítás és a tárolás során keletkezett esetleges kedvezőtlen hatások okán bármilyen káros anyag kerülne a szervezetünkbe.
Milyen csomagolóanyagokra számíthatunk a jövőben?
A jövő csomagolóanyagai már-már a science-fiction műfajába illenek. Ilyenek például az ehető bevonatok „adalékanyagai”: antimikrobás anyagok, antioxidánsok (E-vitamin, C-vitamin), íz, illat- és aromaanyagok, pigmentek, színanyagok, tartósítószerek, vitaminok, probiotikumok (Bifi dobacterium lactis), és ásványi anyagok lehetnek.
A politejsav (PLA) a tejsav polimerizációjával keletkező, biológiai úton lebomló anyagokból már ma is készítenek palackot, tányért, evőeszközt. A PLA-ból készült műanyagtermékek komposztálhatók, és hamar lebomlanak.
Szunyogh Gábor
