fbpx

Minipak Kft. szakértelemmel több mint 30 éve a piacon?

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 01.

A Minipak Logisztikai Kft. jogelődje 1983-ban alakult, mint intralogisztikai szolgáltató cég. A kezdeti kizárólag szerelési munkára alapozó profil rövidesen kiegészült állványrendszerek komplett megvalósítására irányuló vállalkozással.

 

A vállalkozás 89-ben már Minipak néven ismét bővítette kínálatát, a raktártechnikához szorosan köthető csomagolástechnikai termékekkel. Anyagok, gépek, eszközök, technológiák kis és nagykereskedelmi értékesítésével immár sokkal komplexebbé vált a kínálat. Még ebben az évben megnyílt a Kft. első kiskereskedelmi egysége, ami azóta is változatlan helyen működik Szegeden.

A keresleti piac igényelte az új technológiákat, a korszerű csomagoló anyagokat, gépeket, raktározási megoldásokat. Ennek kielégítése érdekében egy osztrák-magyar közös vállalkozáson keresztül kialakították és ma is működtetik a külföldi beszállítói partnerkapcsolataikat.
A cégnek jelentős szerepe volt többek közt a hazai nyújthatófóliás rakományrögzítés és technológia elterjesztésében, a légpárnás fóliák és tasakok bevezetésében, a VCI technológia megismertetésében.
A piaci igényeknek megfelelően megnyitották régiós központjaikat is. Budapesten, később Pécsett, majd Győrben is. A működési területük így országossá vált.
A telítődő piac és a néha erőszakos konkurencia kialakulása jelentős változásokat indukált a cég életében. Többek közt a profilracionalizálás volt a válasz a megváltozott piaci körülményekre.
A cég belső értékei felismerésével a volumen szemléletről a kisebb, speciálisabb, de ugyanakkor komplexebb, szak és munkaigényesebb vállalkozási munkák felé terelte tevékenységét.
Így kezdte el kialakítani saját műhelyeit, ahol csomagoló anyag konfekcionálást is végez, és mind méretében mind anyagában különleges anyagokkal dolgozik. Ilyen pl. a korrózióvédelmi technológiában alkalmazott VCI anyagok, eszközök és különböző összetételű rétegelt fóliák.
Ezzel párhuzamosan az intralogisztikai oldal is folyamatosan átalakult, fejlődött. A korszerű csomagoló berendezések mellett, a speciális raktározási, tárolási igényeknek megfelelő megoldásokat kínálják partnereiknek. Szerencsésen az ehhez szükséges gyártási háttér kapacitás is rendelkezésükre áll.
A Minipak főerénye a magas szintű szakmaiságon és a folyamatos megújulni tudáson alapszik. Garancia a tulajdonos-alapító mérnökök mai napig aktív tevékenységén, szakmai gyakorlatán túl a dolgozói létszám minimális fluktuációja, amely szintén a megfelelő, gyakorlaton, referencián alapuló szaktudást erősíti. A közelmúlttól, új fiatal vezető szakemberek bevonásával, veszi fel a küzdelmet az új kihívásokkal szemben az egyre teltebb piacon.
Jelenleg hazánk talán legsokoldalúbb csomagolástechnikai vállalata, célja, hogy piacvezető legyen a speciális csomagolóanyag szegmensben.