Az idén a magyar csapat 3. helyezést ért el a Nemzetközi Targoncavezetői Versenyen Németországban

Írta: Szerkesztőség - 2013 szeptember 26.

Hazai Targoncaversenyünk , – mely augusztus 30-án került megrendezésre, – első 3 helyezettje az értékes nyeremények mellett,  meghívást kapott a németországi Nemzetközi Targonca Kupán való részvételre is.

 

Nagy Csaba (SMR  AMT Hungary Bt .),  Bagi Tibor (UTI  Hungária Kft.), és Tóth Sándor ( Semmelrock Kft.)  kísérőikkel közösen, örömmel tettek eleget a meghívásnak.

 

 

2007 óta számos európai ország rendez országos targoncavezetői bajnokságot, és küldi az aktuális bajnokait nemzeti csapatként, országukat képviselve Aschaffenburgba a nemzetközi bajnokságra, amelyet a német bajnokság döntőjével párhuzamosan tartanak.  Aschaffenburg immár a targoncasport metropoliszának számít.  2013. szeptember 19. és 21. között már kilencedik alkalommal került sor erre a nívós versenyre.

 

Ismét több ezer néző követte figyelemmel a versenyeket az aschaffenburgi Schlossplatz-on.

 

Az elődöntők során egyéni versenyszámok, majd pedig csapatverseny alapján jutottak döntőbe a következő országok: németek, hollandok, magyarok, szlovákok.

 

A harmadik helyért folyó küzdelemből a magyar csapat került ki győztesen,  ezzel dobogós helyezést szerezve.

 

Kiélezett verseny folyt az első és második helyért is; szoros küzdelemben végül a német csapat került a dobogó 1. fokára, a hollandok pedig második helyen végeztek.

 

A magyar csapat az idén is  megelőzött olyan nemzeteket, mint pl.  Nagy-Britannia,  Svájc, Spanyolország, Portugália, Ausztria, Szlovákia, vagy Belgium.

 

Videó és további fotók: www.staplercup.com