fbpx

Két új taggal bővül a Waberer’s igazgatósága

Írta: Szerkesztőség - 2017 május 02.

A Waberer’s International Zrt. (Waberer’s) 2017. április 25.-én bejelentette, hogy Lajkó Ferenc, vezérigazgató és Erdélyi Barna, vezérigazgató-helyettes személyében két új taggal bővül a vállalat igazgatósága. A két új igazgatósági tag operatív szerepkörük megőrzése mellett látja el az új tisztséget.

A tavaly nyáron megválasztott, korábbi 5 fős igazgatóság ezzel 7 fősre bővül, és a mostani lépésnek köszönhetően ismét lesznek operatív tagja is a testületnek. A változástól még kiegyensúlyozottabb döntési mechanizmust vár a vállalat.

A Waberer’s-International Zrt. vezérigazgatója, Lajkó Ferenc a Hungarocamionnál és Volán Tefu Rt.-nél – mindkét cég a mai Waberer’s International Zrt. elődje – szerzett széleskörű tapasztalatot fuvarozási területen. Később, 2005-től, a két jogelőd összeolvadását követően különböző vezetői funkciókat töltött be a Waberer’s-nél kereskedelmi és fuvarozási operációs területen, és jelentős szerepet játszott a cégcsoport nemzetközi üzletágának kiépítésében. 2016 júliusi, vezérigazgatói kinevezését megelőzően, fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató helyettesként dolgozott a vállalatcsoportnál.

Erdélyi Barna több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik pénzügyi és a szállítmányozási területen.  2014-től gazdasági vezérigazgató-helyettes pozícióban vett részt a Waberer’s vezetésében, majd két évvel később, 2016-tól az általános vezérigazgató-helyettes pozícióra való felkérést elfogadva, immár új pozícióból irányítja a hozzá tartozó területeket.

Összeállította: Kalmár Nárcisz