fbpx

Teljes fordulatszámon az új pátyi logisztikai központ

Írta: Szerkesztőség - 2018 január 20.

Hivatalosan is megkezdte működését a pátyi ipari park első létesítménye. Az Inpark beruházásaként felépült 23 ezer négyzetméteres logisztikai központ a Kühne + Nagel Kft. megbízásából valósult meg, amely regionális autóalkatrész-elosztó bázist működtet a komplexumban. A mintegy 5 milliárd forintos fejlesztés nyomán 160 új munkahely jött létre.

A sikeres próbaüzemet követően 2017. október 10én ünnepélyes keretek között megnyitották Magyarország legújabb nemzetközi logisztikai bázisát a Pest megyei Pátyon.

A zöldmezős beruházást a piacon Inpark néven működő, állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. leánycége valósította meg. A kivitelezés tavaly novemberben kezdődött, és idén augusztusban fejeződött be. Az épület egyedi homlokzata nagy kiterjedésű üvegfelületeivel kiemeli a komplexumot az átlagos csarnokok közül. A raktár két egységében eltérő tárolási megoldásokat alkalmaznak: az egyikben normál, míg a másikban keskenyfolyosós raktározás zajlik. Ez utóbbi tükörsima felület, úgynevezett szuperpontos padló kialakítását tette szükségessé. A pátyi ipari park 42 hektáros területén összesen 188 ezer négyzetméternyi csarnok fejlesztésére van lehetőség, így rövidesen újabb bérlők települhetnek be.

A komplexum bérlője hazánk vezető logisztikai vállalata, a Kühne + Nagel Kft., amely hagyományos logisztikai szolgáltatások – raktározás, áruátvétel és komissiózás – mellett olyan értéknövelt megoldásokat is nyújt, mint például a címkézés és az ügyfélre szabott termékösszekészítés.

Az egyedi igények szerint épült pátyi raktárbázis 160 embernek ad munkát, a forgalomnövekedés, illetve a bővülő kereskedelmi tevékenység nyomán pedig további egyharmaddal bővülhet a dolgozók létszáma. Bizonyítva látom, hogy a magyar gazdaság szereplői képesek kemény piaci versenyben sikereket elérni szaktudással, innovációval és a földrajzi elhelyezkedéssel. A logisztikai szektor fejlődéséből pedig mindenki profitál, mert ez nemzeti szintű versenyelőnyt jelent – mondta Lányi Márton, a Kühne + Nagel Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Inpark pátyi projektje hazánk – egyben egész Közép-Európa – legnagyobb iparipark-fejlesztési programjának a része, amelynek keretében a következő években több százmilliárd forintot fordítanak modern gyártó- és logisztikai létesítmények megvalósítására országszerte.