fbpx

Az élelmiszeripar és HoReCa regionális szakkiállítása

Írta: Szerkesztőség - 2018 február 08.

A Sirha Budapest csomagolóipari, sütő-, cukrász- és élelmiszeripari, szálloda- és vendéglátóipari, valamint gasztronómiai szakkiállítás 2018. február 7-9. között várja a szakembereket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!

A közép-kelet-európai régió egyik legjelentősebb szakkiállításának legutóbbi kiadása hatalmas siker volt, a Bocuse d’Or európai döntőjével egy időben megrendezett eseményre 374 kiállító érkezett 18 országból. A résztvevő cégek nagy része, közel 30%a külföldi vagy multinacionális vállalat volt, irántuk összesen 34 ország 20.000 szakembere érdeklődött a három nap alatt.

A Sirha Budapesten 2018-ban számos élelmiszer- és egyéb csomagolóipari tevékenységgel, valamint a logisztikával foglalkozó vállalkozás jelenik meg, és mutatja be legújabb szolgáltatásait és innovációit. Mindezek mellett felállítanak egy komplex csomagolási sort is, amely bemutatja a szakemberek számára a teljes technológiát az áru érkezésétől a csomagolási folyamat végéig.

A Sirha Budapest továbbá fontos helyszíne az üzleti kapcsolatok kialakításának, ennek támogatása érdekében kerül megrendezésre az Enterprise Europe Network B2B találkozója, melyen a szakemberek regisztrációt követően üzleti megbeszéléseket egyeztethetnek a többi felhasználóval a kiállítás idejére. Ezen 2016-ban 123 vállalkozás képviselője vett részt, akik összesen 323 megbeszélést bonyolítottak le. Emellett a kiállítás szervezői lehetőséget biztosítanak a kiállítókkal történő előzetes időpont-egyeztetésre is a kiállítás honlapján, a Partnertalálkozó menüpont alatt, megkönnyítve így az előre tervezést és a kiállítás látogatást. Nagy hangsúly kerül továbbá az újdonságokra, hiszen 2018-ban a harmadik alkalommal hirdették meg a Trade Magazin és a Sirha Budapest közös, Innovációs Termékverseny nevezésű pályázatát, melyen a kiállítók a legutóbbi kiállítás óta piacra vezetett termékei és szolgáltatási versenyeznek egymással. A szakmai zsűri által legjobbnak értékeltek, pedig a kiállításon be is mutatkoznak.

A Sirha Budapest egyik fő jellemzője, hogy számos programmal, konferenciával és szakmai versennyel színesíti a szakkiállítást. Erre a két pavilonban felállított két versenyhelyszínen, illetve a konferenciateremben kerül sor, ahol olyan programok várják a szakembereket, mint a Bocuse d’Or magyar döntője, az Omnivore Budapest és az International Catering Cup magyar döntője – ez utóbbi kettő először várja a látogatókat Magyarországon –, de a kiállítás otthont ad a Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjének is. A konferenciateremben pedig a Pannon Gasztronómiai Akadémia, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal előadásai, illetve a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Budapesti Régióülése várja a szakembereket.

A kiállítás látogatása a szakemberek számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációra a http://www.sirha-budapest.com weboldalon nyílik lehetőség, de itt található bővebb információ a kiállításról, résztvevő cégekről és a programokról is. A kiállítás szakmai partnere az Agrármarketing Centrum, kiemelt szakmai partnere a METRO, kiemelt médiapartnere a Trade Magazin.