fbpx

A Trélog Kft. Scania R460-as gépjárművekkel bővíti a flottáját

Írta: Szerkesztőség - 2023 december 26.

Bő egy évvel ezelőtt a híres németországi „1000 Punkte” teszten a versenytársait maga mögé utasítva a Scania R460 diadalmaskodott. Ennek a típusnak a közepes fülkével felszerelt változatából vásárolt 50 darabot a Trélog Kft. A 100 db tehergépjárműből álló flottával rendelkező kecskeméti székhelyű szállítmányozó cég már évtizedek óta elkötelezett híve a Södertaljében készülő járműveknek. A most vásárolt állomány utolsó példányai a jövő év tavaszán érkeznek a hírös városba, vagyis Kecskemétre. Az új járművek a bilaterális fuvarozás területén állnak majd hadrendbe. Az árufuvarozás fő célterülete, meghatározó módon Nyugat-Európa. Oda szállítják a magyar exportot, visszfuvarban pedig magyar import árukat. Az említett régión belül, a cég számára Németország számít az elsőszámú piacnak. Ennek megfelelően a megbízások 80 százalékában a német városok jelentik a célállomást.

Scania

Czékus Mihály