fbpx

Az e-közlekedés dinamikus fejlődése

Írta: Szerkesztőség - 2018 március 19.

Az utóbbi évek robbanásszerű fejlődést hoztak az elektromobilitás területén. Környezetvédelmi és gazdaságossági szempontok is a fenntartható, zöld autózás felé irányítják a figyelmet. A rendszerelemek – jármű és üzemeltetési technológia, töltési infrastruktúra, gazdasági szabályzók – együttes fejlesztése biztosítja azt, hogy az elektromos autózás rövidesen meghatározóvá válhat a személyek mozgásában, illetve az áruszállításban is.

Az elektromos járművek használata kombinálva a car-sharing megoldásokkal, illetve az önvezető autózással egy teljesen új dimenziót nyithat a közlekedésben és a logisztikában egyaránt. Jelenleg az aktív fejlődés időszakát éljük műszaki, társadalmi és gazdasági szempontból is. Az elektromos teherautók, illetve buszok hatékony választ adhatnak a megváltozott vásárlói szokások és közösségi igények által generált, új forgalmi és logisztikai kihívásokra, mely megoldások néhány példája már Magyarországon is megjelent.

Röviden az elektromobilitás megjelenéséről, terjedéséről

A belsőégésű motorokat fokozatosan felváltó hibrid, majd tisztán elektromos autók (EV-k) térnyerése közel 20 éve kezdődött. A dekarbonizációs folyamat részeként az elmúlt 5-10 évben pedig lényegében minden jelentősebb személyautógyár megjelent, megjelenik valamilyen e-autóval. A hibrid és az elektromos modellek esetében a fejlődés évi üteme 20-25%-os növekedést mutat. 2016 év végén közel 2 millió elektromos autó közlekedett világszerte, melyek 60%-a tisztán elektromos, 40%-a pedig plug-in (konnektorból tölthető) hibrid. Az évszázad végére a globális átlaghőmérséklet-növekedés mértékének 2%-osra csökkentése érdekében az előrejelzések alapján 2040-re 600 millió elektromos járműnek kellene futnia az utakon. A cél elérése érdekében számos nemzeti és nemzetközi kezdeményezés jelent meg egyrészt az autógyárak, másrészt a felhasználók részéről.

Budapesten 2010-ben adták át az első nyilvános elektromos töltőt. A szabadon használható töltők száma jelenleg százon felül van. A jelenleg aktuális állami elektromosautótöltő-pályázatok eredményeképpen várhatóan közel 700 elektromos töltő fog az elkövetkező években megjelenni hazánkban. Továbbá Magyarország elektromobilitási koncepciójának része, hogy a kormány 2020-ig 3000 nyilvános töltőállomást épít országszerte. 2017 év végén megjelent az első TESLA e-autó gyorstöltő Győrben, az M1es autópályán.

Elektromos teherjárművek és buszok gyártása

Az e-autók iránt jelentkező egyre nagyobb globális igény az autóipart is erőteljesen ebbe az irányba tereli, feltételezve a proaktivitást és az innovatív megoldások gyors megjelenését. A személyautók mellett az elektromos hajtású teherautók gyártásában szintén megjelentek hazánkban biztató törekvések. A magyar fejlesztésű eTruck a világ első tisztán elektromos meghajtású nyergesvontatóját ígéri, mely jármű magyarországi gyártásának lehetőségéről folynak a tárgyalások. A tervek napi 300 darab vontató előállítását jegyzik, a hozzá tartozó félpótkocsikkal együtt.

A haszonjárművek között az elektromobilitás egyik kiemelkedő nemzetközi szereplője a Mercedes-Benz, melynek Urban eTruck járműve 13 tonna maximum rakománnyal közel 200 km távolságot tud megtenni. A TESLA első e-kamionját pedig 2017 novemberében mutatták be. Az elektromos teherautó iránt óriási a kereslet, több termelő és logisztikai vállalat több tíz-, illetve százdarabos rendelést adott már le a járműre. Megfigyelhető jelenség a piacon, hogy egy logisztikai vállalat egy járműgyártóval fog össze annak érdekében, hogy az adott logisztikai feladatnak a legjobban megfelelő járműtípust állítsák elő. Ilyen esetekben az is előfordulhat, hogy az egyik cég a másik profiljába illő feladatból vesz át – vagyis egy leszállított alvázhoz a hajtásláncot és a felépítményt a logisztikai vállalkozás érdekeltségébe tartozó vállalkozás építi.

Ebből is az látszik, hogy a radikálisan változó vevői igényekre a szolgáltató vállalatok úgy tudják a leggyorsabb és legpontosabb választ adni, amennyiben együttműködnek. Jó gyakorlatot láthatunk erre a DHL és a Ford kooperációjának eredményeként.


A Magyar Posta elektromos kisáruszállító teherautója

Az áruszállítás mellett a személyszállító járművek esetében is igen komoly eredmények mutathatók fel az elektromos járművek fejlesztése, gyártás és üzemeltetése kapcsán is. Egyes elektromos buszok akár 1700 km megtételére képesek – igaz, egy igen nagy teljesítményű akkumulátorral egy amerikai tesztpályán. A hazai buszgyártást említve az evopro Csoport úttörő szerepet vállal az elektromos autóbuszok előállításában és az e-autózáshoz kapcsolódó töltők fejlesztésében. Jellemző a moduláris építkezési mód, amely rugalmasan alkalmazkodik a piaci igényekhez. A vállalat Modulo elektromos kompozit buszai jellemzően Budapesten közlekednek. A BYD komáromi gyárából is kigördültek ez első elektromos buszok. A vállalat az európai piacra gyárt tisztán elektromos buszokat, jelentősebb flották már Angliában és Hollandiában közlekednek.

Elektromobilitás és logisztika

Az elektromobilitás logisztikai vetületeként várható, hogy az egy feltöltéssel teljesíthető – kezdetben kisebb – futásteljesítmény miatt a city-logisztikai területen kerülnek alkalmazásra elsőként elektromos járművek. Hazai példaként említhető – többek között – a Magyar Posta, amely mobil postai szolgáltatásokra, illetve nagyvárosi csomagkézbesítésre használ elektromos kisteherautókat. Örvendetes továbbá az ELMŰ környezettudatossága is, hiszen az elektromobilitás terjedésében érdekelt vállalat az elektromos töltők telepítése és üzemeltetése mellett a saját vállalati flottájában is elektromos autókat kezdett üzemeltetni.

Az e-kereskedelem nagyarányú előretörése miatt várható, hogy a rendszer logisztikai kiszolgálását a nagyvárosokban végző CEP (Courier Express Parcel) szektor kisáruszállító járművei, valamint a kereskedelmi láncok házhoz szállító autói is e-autók lesznek. Számos nagyvárosban megjelent, hogy a belső városrészekben nem engedélyezett a hagyományos, fosszilis üzemanyagot felhasználó járművek közlekedése, így a belvárosi részekre csak elektromos autók hajthatnak be. Az elektromobilitás logisztikai vetülete kapcsán meg kell említeni a „Last Mile” – „Utolsó mérföld” problémát. Az integrátor cégek, a csomaglogisztika szereplői city-logisztikai megoldásként a nagyvárosok szélein X-dock (átrakó) raktárakat létesítenek, majd a városi lerakó pontok kiszolgálását elektromos meghajtású járművekkel (kisteherautó, elektromos robogó, elektromos rásegítésű teherkerékpárokkal) végzik.

A zöldautózás erőteljesebb megjelenését a kamionos, hosszabb távolságokat jegyző szállítmányozási szektorban jelenleg a hatótávolság korlátozottsága nehezíti. Az egységnyi rakománytömegre jutó fajlagos szállítási költségek annál kedvezőbbek, minél alacsonyabb az összes fuvarozási költség, mely részben vagy teljesen elektromos meghajtással biztosított leginkább. A magasabb környezetvédelmi osztályba sorolt teherautók után alacsonyabb útdíjat kell fizetni, ami szintén fontos tényező a gazdaságosabb fuvarozásban. A belföldi viszonylatú szállítások esetében a gépkocsivezető és az autó állandó költségei (bérköltség, amortizáció) jelentik a jelentősebb kiadásokat, míg a nemzetközi viszonylatú fuvarok esetében már első helyre lép a változó költségként jelentkező üzemanyagdíj. A 2016-os magyar teherautó-értékesítési számok azt mutatják, hogy markáns arányt, 90%-ot tesz ki a nyerges vontatók aránya. Mivel a kamionok, nyerges szerelvények jellemzően hosszú távú nemzetközi és belföldi fuvarfeladatokat teljesítenek, így ebben a szektorban a nagyobb hatótávolságú modellek és a megfelelő lefedettségű töltőhálózat kiépülése esetén várható az ugrásszerű növekedés. Ugyanakkor érdekes tendencia erősödése is várható az általános és minden országban jelen lévő sofőrhiány miatt: az önvezető teherautók arányának növekedése is előre jelezhető, párhuzamos fejlődési irányban az elektromos meghajtással.

Kiemelten fontos esemény az önvezető kamionok megjelenése a magyar utakon. 2017 szeptemberében az M1-es autópályán platooning technológiával haladó tehergépjárművek közlekedtek, amelyek mintegy 50 km-t tettek meg. A kamion konvoj mozgásának lényege, hogy csak az első járműben szükséges gépkocsivezető jelenléte, a többi teherautó vezeték nélküli kapcsolattal követi az első kamiont. A platooning technológia elektromos kamionokkal megvalósítva komoly üzemeltetésiköltség- és környezetterhelés-csökkenést fog eredményezni.

Összefoglaló gondolatok Összességében megállapítható, hogy az elektromos autózás terén a tapasztalatgyűjtés és az ismerkedés időszakában tartunk. A technológia folyamatosan tökéletesedik az autók, a töltőhálózat és egyéb infrastrukturális elemek kapcsán is. A fejlődési irányt támogatják a szintén ugrásszerűen fejlődő informatikai és telematikai megoldások is, melyek a szinergiák hatékony kihasználásával új közösségi közlekedéslogisztikai modellek megjelenését eredményezik – bízva abban, hogy ezeket a tendenciákat tovább erősíti a környezettudatos gondolkodás ugyanilyen mértékű előretörése is.

A szerző elérhetősége:
e-mail: [email protected]