fbpx

Védi a környezetet a piacra visszatérő Crepto és Szilvia!

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 május 31.

Ismét megjelenik a boltok polcain a Crepto és a Szilvia. A jól ismert márkákat a Magyar Piszke Kft. vezeti vissza a piacra, környezetvédő csomagolásban, papírdobozban is kínálva azokat. Bodrogai Ferenc, a társaság alapítója, ügyvezetője úgy gondolja, innovációjukat az egész iparág követni fogja, hiszen a teljesen lebomló csomagolás mellett a tekercsen lévő papír mennyiségének növelésével is óvják a környezetet.

A Nárcisz, a Crepto és a Szilvia márkákkal tér vissza a hazai papírkereskedelembe Bodrogai Ferenc és társasága, a Magyar Piszke Kft. A régi, jól ismert márkaneveket az ágazat meghatározó személyiségének tartott Bodrogai vásárolta meg, a nagy múltú Piszke Papírgyár felszámolása során.

A 2009-ben „Az év üzletemberének” megválasztott vállalkozót szakmai múltja köti a márkákhoz: majdnem harminc éven át dolgozott a Piszke Papírgyárnál, a privatizációt megelőző közel egy évtizedben annak kereskedelmi vezetője is volt, az ő nevéhez köthető a Nárcisz, a Crepto és a Szilvia márkanevek felépítése. Miután az egykori állami papírgyár végül görög tulajdonosok kezébe került, Bodrogai saját vállalkozását kezdte építeni: a Forrest Papír egy fészerből indult el és lett alig több mint tíz év alatt az ország meghatározó higiéniaipapír-feldolgozója és -kereskedője, 25 százalék körüli piaci részesedéssel, tízmilliárd feletti forgalommal. A cég lakossági üzletágát Bodrogai Ferenc három évvel ezelőtt eladta az olasz Sofidelnek, és társaságaival a közületi fogyasztók és a Horeca szektor kiszolgálására kezdett koncentrálni. Az adásvételkor kötött három éves, a lakossági üzletágra vonatkozó moratórium márciusban járt le: ez adott lehetőséget Bodrogai Ferencnek, hogy visszatérjen a piacra az időközben megszerzett márkákkal.

Korszakváltás

Bodrogai Ferenc szerint a higiéniaipapír-gyártás korszakváltás előtt áll: az alacsony áron kínált, rossz minőségű, környezetszennyező termékek helyett az egyre tudatosabb fogyasztók a jó ár-érték arányú fogyasztási cikkeket keresik. Egyre nő az igény a környezeti szempontból fenntartható termékek iránt, és ez a fogyasztói elvárás a higiéniai papírok piacán is megjelenik. Szerinte ma az üdítő italok után a higiéniai papírok csomagolása jelenti fajlagosan a második legnagyobb veszélyt a környezetre. Egyetlen négyfős család egy évben csak a toalettpapír csomagolásának kidobásával 7 négyzetméternyi nejlonszemetet termel. Ha kiterítenénk azt a műanyagmennyiséget, amit a magyar lakosság csak a toalettpapír csomagolásával egy évben megtermel, lefedhetnénk vele Budakalászt.

A problémát felismerve a Magyar Piszke Kft. műanyagmentes, papírdobozos csomagolásban is elindítja a Creptót és a Szilviát a piacon. A Dunapackkal együttműködésben készített papírdobozok újrahasznosított és újrahasznosítható alapanyagokból készülnek. A csomagolás tervezésénél ügyeltek arra is, hogy a dobozok egyneműek legyenek, ami megkönnyíti az újrahasznosítást. A doboz konstrukcióját úgy alakították ki, hogy annak alapanyagigénye a lehető legkisebb legyen, miközben figyelmet fordítottak arra, hogy az áru teljesen illeszkedjen a raklaphoz. Így a raklapot a lehető legjobban ki lehet használni, ami ismét csak csökkenti a csomagolás ökológiai lábnyomát.

A Magyar Piszke célul tűzte ki a logisztikai környezetterhelés csökkentését is. A termékek kialakításakor figyeltek arra, hogy a tekercsen minél több hasznos papír legyen. A Magyar Piszkénél egy tekercsen 250 lap van, míg a hagyományos termékeken átlagosan csak 150. Azzal, hogy 66 százalékkal több papír van egy tekercsen, elérték, hogy 40 százalékkal kevesebb a cséve mennyisége: egy doboznyi (36 darab) tekercs a hagyományosból 60 tekercsnek felelne meg. Mindez azt is jelenti, hogy a Crepto kisebb helyen is elfér: a doboz mérete 25 százalékkal kisebb, mintha 60 tekercset kellene elhelyezni.

Bodrogai Ferenc szerint fontos, hogy a fogyasztókban is tudatosítsuk: az ilyen nagy kiszerelésű, nagy lapszámú, környezetbarát csomagolású termékek választásával ők is tesznek környezetünk védelméért. A kartondobozos Crepto Inspiratív 36 tekercses toalettpapír és Szilvia Inspiratív 18 tekercses kéztörlő esetében a dobozon az „Ökologikus megoldás” embléma is szerepel majd, melyet a továbbiakban a környezettudatos termékek megkülönböztetésére, tanúsító védjegyként vezetnének be.

Ma a piacon jelen lévő 2 rétegű toalettpapírok nagy hányada 150-170 lapot, a 3 rétegűek pedig 140-150 lapot tartalmaznak, ritka az efölötti lapszám. Kéztörlő esetén egy a piacon található átlagtermék az Inspiratív Szilvia lapszámának mindösszesen a felét, körülbelül 45-50 lapot tartalmaz: mondhatjuk, sok levegőt szállítunk és veszünk – jelenleg még műanyagba csomagolva.