fbpx

Luxuskamion 2 millióért

Írta: Csomor Zsolt - 2019 október 25.

Egy ausztrál család minden földi jóval ellátott „kerekeken guruló palotában” járja a világot. A látványos járművet megrendelésre készítették számukra, ami 2 millió dollárba került.

Egy ausztrál család megbízást adott egy arra speciálizálódott cégnek, hogy építsen részükre egy kétszintes lakóautót, ami elég nagy ahhoz, hogy a szülők és 6 gyermekük elférjen benne, miközben az országban utazgatnak, olvasható a Trans.INFO oldalán.

A család másik kitétele az önellátás volt, hogy még a semmi közepén is kényelmesen pihenhessenek, és rendelkezésükre álljon minden felszereltség, mint a légkondicionálás, a fűtés és a háztartási gépek használata.

A jármű megvalósítását a Warwick Boswerger – SLRV Expedition Vehicles vállalta magára. A Boswerger egy kétszintes, 8 × 8 méteres Commandert hozott létre. Van benne emelet a 6 gyermek számára, a földszinten pedig tágas funkcionális konyha, étkező, nappali és fürdőszoba kapott helyet.

A Commander akár 10 fő befogadására is képes az elektromosan kihúzható ágynak köszönhetően. A konyha két sütővel, indukciós tűzhellyel, két mikrohullámú sütővel, és egy fagyasztós hűtőszekrénnyel lett felszerelve. A járműben nagyszerű hangrendszer és több televízió is található. A kamiont napelemrendszer és akkumulátor hajtja meg, utóbbi vezetés közben töltődik.

 

Fotók: domai.com.au