Bővíti mozdonyflottáját a Rail Cargo Hungaria

A Rail Cargo Hungaria nagy volumenű befektetésekkel és árufuvarozási tevékenységének digitalizációjával növeli vasútlogisztikai szolgáltatásainak minőségét. A piacvezető társaság menedzsmentje egyebek között erről, valamint az ágazat 2020. évi feltételeit befolyásoló piaci trendekről tájékoztatta partnerei vezető képviselőit.

Körös Norbert, az RCH Igazgatóságának tagja a nemzetközi gazdasági folyamatokat elemezve kiemelte az acél-, gép- és az autóipar recesszióját, mivel az jelentős hatást gyakorol az egyéb beszállítói ágazatok fuvarozási igényeire is. A negatív piaci tendenciák visszatükröződnek a társaság fuvarteljesítményében. Míg 2017-ben az RCH csaknem 33,2 millió tonna, tavaly 32 millió tonna árut továbbított, az idén pedig várhatóan mintegy 31 millió tonna lesz az éves teljesítmény.

Az RCH jövőbeni működésének stabilizálása érdekében folytatja belső folyamatainak optimalizálását. Körös Norbert emlékeztetett arra, hogy a Rail Cargo Group és az ITM közötti stratégiai együttműködési megállapodás jelentős lépés az egyes kocsi fuvarozás állami támogatásának, a kombinált fuvarozás fejlesztésének, valamint a záhonyi átrakó körzet modernizálásának irányába.

Folytatódik a digitalizáció

Kotiers Román pénzügyi igazgató biztosította a partnereket arról, hogy a hatékonyság javítása érdekében folytatódik a társaság digitalizációs programja. Ennek keretében két új alkalmazást fejlesztenek, amelyek számos korábban manuálisan végzett feladatot helyeznek digitális platformra. Ezáltal támogatják, egyszerűsítik és optimalizálják a kocsivizsgálati, a vonattervezési és irányítási tevékenységet.

Új mozdonyok

Kotiers Román elmondta, hogy a társaság tovább kívánja növelni önálló vontatási képességét. A vállalat működésében mérföldkő az idei év, amelynek első nyolc hónapjában a saját mozdonyokkal történő árutovábbítás aránya átlépte az 50%-ot, amely a külső szolgáltatók kapacitásának csökkenése következtében a jövőben tovább fog növekedni. Ennek érdekében 2020 első felében 5 villanymozdonnyal, valamint 3 tolatási feladatokra alkalmas dízelmozdonnyal bővíti eszközparkját.

Kitért arra, hogy a Rail Cargo Hungaria Európában elsőként vasúi árufuvarozásra optimalizált, környezetbarát villany-hibrid mozdonyokat szerez be. A világ legnagyobb vasúti járműgyártó társaság leányvállalata, a kínai CRRC a mozdonyokat az RCH specifikációja szerint fejleszti és 36 hónapon belül készíti el. A technológia lehetővé teszi majd az RCH vonatainak továbbítását olyan infrastruktúrán is, amelyen a vontatási villamos energia időlegesen, vagy egyáltalán nem áll rendelkezésre.

A bővülő flotta működtetése kapcsán a vállalat saját mozdonyvezető állománya a futó és induló képzéseknek köszönhetően 2020-ban további 60 fővel fog növekedni.

Fuvardíjak 2020-ra

A Rail Cargo Hungaria a jövő évi árufuvarozási díjtételeit átlagosan 8%-kal emeli. A társaság az egyes forgalmak paramétereit egyedileg fogja megvizsgálni, és ennek alapján egyeztet majd partnereivel az új, a tényleges piaci viszonyokhoz igazodó feltételekről.

árufuvarozás digitalizáció rail cargo hungaria szállítmányozás vasút