fbpx

„A kapacitásainkat növelni kell, a hibákat pedig csökkenteni”

Írta: Sándor Ildikó - 2020 április 14.

Mit tanulhattunk a Flexo Szimpóziumon?

Rekordot döntött minden bizonnyal az idei Flexo szimpózium, sorolhatnánk, mi mindenben volt egyedi és megismételhetetlen. Mostanában biztos nem sok rendezvény lesz, ami ekkora népszerűségnek, teltháznak örvend. A herceghalmi rendezvényen a két nap alatt új technológiákkal, üzemlátogatásokkal, díjátadóval, sőt, még egy divatbemutatóval is megspékelték a szakmai fórumot a szervezők.

Dabasra került az idei Vámos György díj

A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület a szakma javára végzett kommunikációs tevékenységért dr. Vámos György díjat ad át minden évben a nyomdaipari karbantartás szakmai életét kiemelkedően támogató és meghatározó képviselőjének. Ebben az évben Faragó István vehette át az elismerést, aki az egyesület elnökségi tagja, a PPD expo és a Karbantartó szimpózium egyik szervezője, az 1991-ben alapított Keményfém Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Az izgalom a tetőfokára hág

Naponként, sőt lassan óránként halasztanak el nemzetközi rendezvényeket, világvásárokat, de lassan hazai fórumokat is a koronavírus miatt. A nyomdavilág most egy emberként izgult a drupa miatt. Herceghalomban a nyomdaipari világvásár újdonságairól Sabine Gelderman drupaigazgató személyesen tájékoztatta a résztvevőket – akkor még optimistán, bízva a júniusi találkozásban. Azóta viszont megérkezett a bejelentés: a nyomtatási technológiák elsőszámú szakvására 2021. ápr. 20-30. között fogja megmutatni a világ nyomdaiparának közel- és távoli jövőjét, amihez 50 országból közel 1.800 kiállítót várnak Düsseldorfba. Az iparág vezető világpiaci szereplőitől a feltörekvő kisebb vállalatokon át az ígéretesnek induló vállalkozásokig a kiállítók széles skálája mutatkozik majd be az alábbi ágazatokban:

• nyomdai előkészítés / nyomtatás,

• média-előkészítés / többcsatornás megjelenés,

• nyomdai utómunkák / feldolgozás / csomagolás,

• a jövő technológiái,

• alapanyagok,

• eszközök és berendezések / szolgáltatások / infrastruktúra.


Faragó István ügyvezető, Keményfém Kft.

„Olyan világméretű trendek kerülnek középpontba a vásáron, mint a körforgásos gazdaság, a mesterséges intelligencia, az ipar 4.0, a biztonság- és márkavédelem, a platform alapú gazdaság vagy a demográfiai változások. Ezek mellett még további növekedési lehetőségek is állnak ágazatunk előtt, mint pl. az ipari vagy a funkcionális nyomtatás terjedése, az aktív és intelligens csomagolás vagy a textilnyomtatás” – hangsúlyozta Sabine Geldermann.

Hazai kiállítókkal és látogatókkal is találkozhatunk Düsseldorfban majd, így a Varga-Flexo Kft. és a Rigó Kft. standját ki nem hagyhatjuk, de a kb. 40 focipályányi kiállítási területen 20 olyan standdal is találkozhatunk, amelyek egyenként is nagyobbak 1.000 m2-nél, a 6.000 m2-es HP „standról” már nem is beszélve!

Arculatot váltotta magyar gyártó

A Varga-Flexo Kft. életében talán az egyik legnagyobb változáson van túl” – foglalta össze a drupa kiállításra is készülő magyar vállalkozás ügyvezetője, Varga Dénes. Az 1993-ban alakult vállalat eredeti célja új flexonyomó-, lamináló-, tekercsvágó- és kliséragasztógépek gyártása volt, és a kezdetektől a jó minőségű nyomtatás mellett a gyors átállás és a gépmesterbarát kialakítás volt a fő szempont. A cél semmit sem változott, viszont az elmúlt öt évben a designra, az arculatváltásra fókuszáltak: így mára minden termékük megújult, amit 2018-ban Magyar Formatervezési Díjjal jutalmazott a szakmai zsűri. Varga Dénes többek között a hajlékony falú csomagolóanyagok laminálására és nyomtatására gyártott – a szintén megújult – VARGA LAMINÁLÓ-TEKERCSVÁGÓ és OKTOFLEX PREMIUM flexonyomógépet is bemutatta a szimpózium résztvevőinek.

A minőségre és innovatív gondolkodásra való törekvését mi sem bizonyítja jobban, hogy a magyar nyomdaipari vállalkozásban már a mesterséges intelligencia beépítésén is dolgoznak.

Az első HP Indigo 20000 testközelből

A Flexo Szimpózium második napján üzemlátogatásra invitálták a szervezők a nyomdászokat, a Sipos-Csoport két üzemében más-más technológiát és gépet ismerhettünk meg közelebbről. Az IPrint4You Kft. hazánkban egyelőre egyedüliként üzemeltet HP Indigo 20000 típusú digitális nyomdagépet. Az elsősorban kis- és középnagyságrendű mennyiségek gyors, akár 5-10 napon belül történő kiszolgálására képes technika már mentes a hagyományos nyomdai előkészítés számos, kevésbé rugalmas fázisától. Egyedi lehetőséget nyújt hajlékonyfalú csomagolóeszközök digitális nyomtatására, hiszen egy számítógépen tárolt grafikai fájl alapján nyomtat közvetlenül a nyomathordozó felületre, flexó klisé, mélynyomó cilinder és hasonló hagyományos kellék nélkül.

A 760 mm-es szélespályás technológia különösen kedvező megoldás lehet kisebb és közepes szériák kimagasló minőségű előállítására, akár darabonként változó megjelenéssel, képpel, megszemélyesített üzenettel. Elfelejthetők a nagymennyiségű rendelésből származó kötöttségek, a kapcsolódó raktározási nehézségek, illetve az is, hogy formai vagy tartalmi változás esetén selejt, hulladék, és gazdasági veszteség keletkezzen. A páratlan rugalmassággal alkalmazható innovatív technológia emellett természetesen mindazt az igényt is kielégíti, ami a flexó eljárásnál már megszokott, azaz papír, alumínium, műanyag alapanyag egyaránt nyomtatható, sőt a digitális nyomtatás minősége bátran mérhető a mélynyomtatási eljáráséhoz. A mai reklámzajban ez a marketingeszköz segítheti a termékgyártók sikerességét, hiszen egy egyedi, kreatív, vagy éppen személyre szóló és interakciót generáló csomagolással a fogyasztók nemcsak egy becsomagolt terméket vásárolhatnak, hanem valódi vásárlói élményt is magukkal visznek. Mindezt már olvasóink, és a Sirha kiállítás látogatói is megtapasztalhatták hisz legújabb Transpack-táskánk is ezzel a technológiával készült.

Nem „csak” egy tekercsvágó

A szimpózium a Sipospack Kft. sóskúti gyárába is elinvitálta a nyomdászokat, ahol a COMEXI S1 DT tekercsvágó komplexitását ismerhettük meg közelebbről. Az 1996-ban alapított, 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás alapanyag-forgalmazással, csomagolástervezéssel, micro- és macroperforálással, laminálással, tasakgyártással és bobinázással, azaz fólia méretre vágásával és újratekercselésével is foglalkozik. Amit az üzemlátogatás során láthattunk, az már több mint a hagyományos értelemben vett tekercselés: ez a COMEXI gép ugyanis speciális szélességű (1700 mm) és átmérőjű (1,2 m), több mint 2 tonnás tekercset is fel tud dolgozni, a nyitáskönnyítő segítségével többrétegű fóliát is át tud vágni, közben mikro- és makroperforálást végezhet, és akár ugrókódot, QR kódot, vonalkódot is nyomtat. A papírt, fóliát, alumíniumot is vágó gép revolverrendszerű feltekercselőjét a tekercsváltáshoz nem szükséges leállítani, egy gyengébb lassítással a kezelő át tudja szerelni az új tekercset.

Aki a keskenypályáshidegfóliázás mestere

A dekorációs és funkcionális felületnemesítő megoldásairól ismert KURZ vállalat a szimpóziumra kiállítással, termékbemutatóval is készült. A metalizált, pigmentált és hologramos kivitelű hordozófóliák, csomagolóanyagok, textíliák és címkék széles kínálatába nyerhettünk bepillantást, sőt, szó szerint kézzelfogható mintákat is tapinthattunk. A termékportfólión túl a cég környezettudatosságával, energiamenedzsmentjével – így pl. a hidegfóliázáshoz javasolt alacsony migrációs fóliázással és az ahhoz alkalmazható ragasztással – is megismerkedhettünk Sáfrány Csaba előadásában.

A hidegfóliázásban új termékekkel is bemutatkozott a német portfólió: a kiemelkedő felülnyomtathatóságú, tiszta és éles rajzolatú, magas fedőképességű KPW-OP és KPW-XU fóliák már elérhetőek a hazai piacon is.

Ez az iparág is kezd úgy kinézni, mint egy Mc Drive

„Nagy kérdés, ki nyeri ezt a versenyt” – hallhattuk Ratkovics Péter tolmácsolásában Ishu Khurana szoftverspecialistától (Esko). Ugyanis a csomagolóanyagok gyártásának tekintetében a flexotechnológia továbbra az egyik leginkább költséghatékony módszer a közepes- és nagyszériás nyomatok elkészítésére. Így a digitális nyomtatási technológiára való áttérés mellett a flexó továbbra is növekszik. A flexóval dolgozó cégek az elmúlt öt évben a megrendelések számának 3035%-os növekedését tapasztalták, de gyorsan hozzá kell tenni, hogy a példányszámok évi 10%-os csökkenést mutatnak. Az ok egyszerű: az e-kereskedelem és a közösségi média fejlődése. Ezzel viszont a nyomdák feladata nem egyszerűsödik, hisz a szállítási határidőket is igyekeznek csökkenteni a megrendelők, így a realizált profit már láthatóan csökkenni fog, hisz vagy további műszakokat, vagy plusz munkaerőt kell alkalmazni. Az Esko épp ezért a grafikai előkészítés gyorsításában látja a megoldást, ehhez az ArtPro+ grafikus PDF szerkesztő programot, és az Esko Automation Engine munkafolyamat-vezérlő és automatizáló szoftverét mutatta be a szimpózium résztvevőinek. Ezzel megvalósítható a Mc Drive-ban megszokott automatizmus, a kapacitás növelése is, jelentős átfutási idő és hibacsökkentés mellett.

Az idei Flexo Szimpózium mindenképp sikeres projekt volt, élményekkel, új megoldásokkal teli. A kétnapos rendezvényből csak ízelítővel szolgálhattunk, és sajnos egyelőre valószínűleg ezzel az eseménnyel be is zárultak a szakmai felvilágosítás lehetőségei, hisz már biztossá vált: a drupa és az interpack kiállítás is jövőre lesz megtartva, így a várva várt újdonságok tárházai később nyitnak Düsseldorfban. Addig türelemmel és információéhesen várunk mi is…

Amikor elszabadul a kreatív inspiráció

Meglepetéssel zárult a szimpózium. A rendezvény második napján a HP Indigo 20000 digitális nyomdagépnek és a vele készült termékeknek a sokoldalúságát hivatott szemléltetni egy divatbemutató show, melyen az alkotók a Sipos Csoport nyomtatott anyagaiból készült ruhákat mutattak be. A nyomdagépekhez, nyomdaipari technológiákhoz értő közönség is örömmel és meglepetéssel fogadta a klasszikus szabászati eljárással készült, rendhagyó módon csomagolóanyagokból varrt fóliaruhákat és modelleket.

Fotó: Sipos Csoport; ruhatervezők: Tóth Zsuzsanna és Siposné Szabó Mária; kreatív kivitelező: Sipos Balázs; helyszín: iPrint4You Kft – Sipos Csoport, Herceghalom; modellek: Nánássy Luca, Nánássy Zsófi, Pató-Mónos Dalma, Tóth Zsuzsanna