fbpx

Nagy lehetőséget látnak a franciák a „vasúti autópályákban”

Írta: Csomor Zsolt - 2020 augusztus 27.

A francia kormány bejelentette, hogy „vasúti autópályákat” alakít ki élelmiszer és egyéb áruk szállítására, amiket jelenleg tehergépkocsival fuvaroznak keresztül az országon. A cél az ország szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése.

 

 

Jean Castex kormányfő szerint a Párizst és Perpignan déli városát összekötő „ételvonat” újból megnyílik, miután a vonal tavaly bezárt, írja a Reuters.

A vonal végül egy szélesebb európai hálózathoz kapcsolódik, mivel összekötik Antwerpennel és Barcelonával, mondta a miniszterelnök, aki ezzel ígéretet tett arra, hogy két új nemzeti észak-déli vonal indul.

A tehervonatok az év végéig ingyenesen használhatják az ország vasúti infrastruktúráját, és az általuk fizetett díj 2021-re átlagosan a felére csökken.

A Közlekedési Minisztérium később kijelentette, hogy ezek a díjszabási intézkedések évi 63 millió eurót jelentenek. A vasúti áruszállítás az utóbbi évtizedekben folyamatosan háttérbe szorult Franciaországban a tehergépjárművekkel szemben: az árufuvarozási piac alig 9 százalékát teszi ki, szemben az 1974-es 45 százalékkal és az európai átlag 18 százalékával.