Sikerrel zárult a drupa preview nap: hamarosan folytatás következik

Az első drupa preview online szakkiállításra több mint 1.900 érdeklődő látogatott el, akik panelbeszélgetéseken és élő webes eseményeken is részt vehettek. Értékes információkat kaptak továbbá az aktuális kérdésekről, és kapcsolatba kerülhettek a kiállítókkal is.

 

 

A globális járvány hónapok óta nagy kihívást jelent a nyomdaipar számára. A drupa preview online nap azonban kiváló lehetőségnek bizonyult, hogy a vállalatok bemutathassák innovatív termékeiket, s elérhessék a célközönségüket. A kiállítók és a látogatók számára ez egyértelműen új kezdetet jelent.

A drupa preview különös jelentőséggel bír a Messe Düsseldorf számára is: megmutatta, hogy válság idején kiváló lehetőség a partneri kapcsolatok ápolására. Intenzíven dolgoznak a globális kommunikáció erősítésén nemcsak a helyi eseményeiken keresztül, hanem az új, virtuális forma bővítésével is – mondta Erhard Wienkamp, ​​a Messe Düsseldorf igazgatója.

Az első drupa preview után elmondható, hogy a kiállítók és a látogatók reakciója egyaránt pozitív – számolt be Sabine Geldermann, a drupa igazgatója. A Messe Düsseldorf célja egy hibrid koncepció létrehozása, hogy az áprilisi esemény optimális körülmények között valósulhasson meg.

Az első drupa preview napon mintegy 1.400 kiállító 50 országból mutatta be termékeit, megoldásait és alkalmazásait a kiállítótérben. Az előadások és videók hamarosan elérhetővé válnak a preview.drupa.com oldalon.

A következő drupa preview napra, amelyen további élőben közvetített webes események lesznek november 17-én látogathatnak el az érdeklődők.

Kép forrása: drupa preview

csomagolás drupa preview nyomdaipar online nyomdaipari szakkiállítás világjárvány