A vasút, mint biztonságos és fenntartható közlekedési mód – népszerűsítő kampány indult az Európai Unióban.
A Bizottság javaslata alapján a Tanács és az Európai Parlament megállapodott abban, hogy 2021-et a vasút európai évének nyilvánítja (Fotó: MÁV Zrt.)
Az EU 2021-et a vasút európai évének választotta
A MÁV Zrt. közleménye szerint a kampány nyitóeseményén részt vett Homolya Róbert, a Zrt. elnök-vezérigazgatója. A rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban a vasút mindössze 1%-kal járul hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához, eközben a személyszállításban 10%-os, az árufuvarozásban pedig 20%-os a piaci részesedése.
A vasút nagyrészt villamosított, és ez az egyetlen olyan közlekedési mód, ami számottevően csökkentette a kibocsátásait 1990 óta.
Az európai zöldmegállapodásban megfogalmazott fenntarthatósági célkitűzéseket csak akkor lehet megvalósítani, ha a vasút még ettől is nagyobb piaci részesedést ér el. Ehhez a legmegbízhatóbb és legbiztonságosabb közlekedési módnak versenyképesebbé kell válnia, amit modern és intelligens szolgáltatások nyújtásával tud teljesíteni.
Általános, kötelező szabály alapján minden európai vonaton legalább négy kerékpárnak kell majd helyet biztosítani (Fotó: MÁV Zrt.)
A vasút a legbiztonságosabb szárazföldi közlekedési mód
A célkitűzéseknek az elérésében a digitalizáció a legfontosabb eszköz, azonban ennek és a további korszerűsítés ütemét gyorsítani kell.
Homolya Róbert szerint a határokon átnyúló vasúti árufuvarozás zökkenőmentesebbé tételében fontos előrelépés lesz az ERTMS, az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszer minél szélesebb körű és minél gyorsabb bevezetése.
Forrás: MTI
Összeállította: Barna Ferenc