Egy világhírű magyar manufaktúra-termék és egy környezettudatos kozmetikum szerepelt az Óbudai Egyetemen tanuló Pente Szilvia tervei között, amikor részt vett a Hungaropack Student versenyesen. A fiatal grafikai és csomagolástervező lapunk egyik cikkírója is, akit most arról faggattuk, mi vezeti a pályáját és a ceruzáját.
Számtalan lehetőséget ad ez a pálya
Úgy tudom, eleinte nem grafikai tervezőnek, csomagolástervezőnek indultál a tanulmányaid megkezdésekor. Hogyan, milyen gyerek- vagy fiatalkori indíttatás vezetett ebbe az irányba?
– Kiskorom óta közel állnak hozzám a kézműves és kreatív tevékenykedések. Már óvodás koromban is sokat rajzoltam, festettem, kreatívkodtam, az általános iskolában pedig beiratkoztam kézműves szakkörre. Majd az évek során kialakult a matematika és az informatika iránti érdeklődésem is. Így jutottam el odáig, hogy mindenképpen valami olyat szeretnék tanulni, amiben ötvözhetem a matematika, informatika, valamint a művészet és kreativitás halmazát. Amikor már szorított az idő – egy évvel a felvételi jelentkezés előtt –, elkezdtem böngészni a felsőoktatási képzések listáját. Így bukkantam rá az ipari termék- és formatervező mérnöki szakra, ami a feltételeimnek 100 százalékban megfelelt. Tovább olvasva a képzés lehetőségeit, rátaláltam a csomagolástervezés specializációra, ami még nagyobb boldogsággal töltött el, ugyanis édesanyám (Sándor Ildikó, lapunk főszerkesztője – a szerk.) munkájába bele-bele pillantva, már ismerősnek éreztem ezt a területet. Úgy véltem, ebben ki tudnék a jövőben bontakozni, és számtalan lehetőség állna majd előttem a szakmában.
A grafikai és könnyűipari tervezésnek melyik aspektusa: a művészi vagy a mérnöki az, ami jobban motivál, ihlet a munkáid során?
– Hozzám leginkább a művészeti és grafikai irány áll közelebb, de nyilván elengedhetetlen a tervezés során a műszaki és mérnöki vonal is, mert az adja a csomagolás alapját. Ha már meg van az alap konstrukció, onnantól kezdve már csak az adott márka arculata és az én fantáziám szab határt a grafikai megjelenés tervezésekor.
Milyen előkészületeket teszel, mielőtt egy termék csomagolását tervezni kezded? Gondolok itt – a konkurenciaelemzéstől, akár a személyes boltbejáráson át, az ismerősöktől vett célzott, tematikus interjúkig – arra, hogy a szubjektív elképzelés mellett hogyan gyűjtöd össze az objektív, logisztikai, kereskedelmi, fogyasztói szempontokat?
– Véleményem szerint ez több mint összetett, mivel nagyon sok szempontnak kell eleget tenni, és mindenre is kell gondolni az első ötlettől kezdve a jövőbeni polcra helyezésre, újrahasznosításra. Első és legfontosabb felmérni a termék tulajdonságait és paramétereit. Ezek adják a tervezés alapját, hogy milyen alapanyagot használjak, ami megfelelő a termék számára, milyen méretű legyen a csomagolás, majd ugyancsak gondolni kell a rakatolhatóságra és a polcra helyezésre is. Természetesen egyaránt a boltokban és az interneten is fel szoktam mérni, hogy a versenytársak milyen csomagolásokkal rendelkeznek, melyik mitől praktikus vagy éppen nem megfelelő. Ezután kezdek el ötletelni, vázlatokat készíteni, és mindig igyekszem valami olyat alkotni, ami a konkurenciáktól eltérő, a boltok polcain feltűnő lehet a különlegességével. Majd jön a neheze, amikor az ötlettől el kell jutni a valóságig: megtervezni mind műszakilag, mind grafikailag a csomagolást és makettek formájában kipróbálni, hogy az elképzelés működőképes-e. A részfolyamatok közben mindig megkérdezem az ismerőseimet, családtagjaimat, hogy mi a véleményük róla, mint külső szemlélő vagy potenciális vásárló, mivel számomra a külső vélemény is számottevő a tervezés során.
A világhírű kiskunhalasi manufaktúra terméke, a varrott csipke dobozterveinek leheletfinom, szecessziós betűtípusa, a mély-acélkék színe eleganciát, a tradicionális termék veretes rangját sugallja. Díjat is nyertél vele a Hungaropack Studenten. Mi volt a cél ezzel a külsővel? Mi alapján készültek a különféle méretű, profilú csomagolások a csipkéhez?
– Elsősorban a Halasi Csipke eleganciáját és magas minőségét igyekeztem tükrözni a csomagolások megjelenésével. Az eredetihez hasonlóan alkalmaztam a kék színt, azonban az egyetemi feladat feltételeinek megfelelve készítettem hozzá új logót, amelyen a csipke könnyedségét, finomságát jelenítettem meg a vékony, elegánsabb tipográfia használatával, valamint az eredeti, évszázados múlttal rendelkező 3 hal motívumát gondoltam újra a logón belül. A feladatkiírás alapján egy 8 elemből álló termékcsaládot terveztem, amihez főként a Halasi Csipke választékából gyűjtöttem termékeket. A termékek különböző méretének és értékének függvényében terveztem meg a csomagolásokat, viszont arra törekedtem, hogy az összkép egy harmonikus megjelenés legyen a projekt végén. Leginkább a szögletes, határozott formákat követtem, egy-egy konstrukciónál pedig egy plusz funkciót vagy egy különlegesebb nyitás-záródási megoldást alkalmaztam.
Oklevelet nyert a CSAOSZ-versenyen, sőt, a WorldStar Studenten is megméretik majd a Body Shop-csomagolásod. Ott milyen ötlet alapján választottad a terméket?
– Ennél a feladatnál az volt a fő szempont, hogy egy létező csomagolást tervezzünk újra, viszont tegyük azt környezetbaráttá, vagy lássuk el azt másodlagos funkcióval, ezzel is csökkentve a használat után keletkező hulladékot. A témakörök közül a kozmetikumokat választottam, ezen belül is a The Body Shop márkát, mivel nagyon odafigyelnek a fenntarthatóságra és környezetkímélésre. Úgy véltem, hogy egy ilyen szemlélet alapján a profiljukba beleillene egy környezetbarát csomagolás is.
A fenntarthatóság kihívásai
Kérem, elemezd, írd le az egyes esztétikai elemek (tipográfia, színek, arányok) és a csomagolás mechanikai, logisztikai jellemzőinek magyarázatát!
– Az alapkoncepcióm az volt, hogy egy olyan e-kereskedelmi csomagolást tervezzek, amely elsősorban ragasztásmentes, valamint egy másodlagos funkció révén újrafelhasználható. Végül egy, a márka arculatához illeszkedő társasjátékot találtam ki, amely a doboz kihajtogatásával terül a felhasználó elé. A márka saját logóját és színét (sötétzöld) alkalmaztam, és ügyeltem arra, hogy minimális nyomtatási felületet és egyszín-nyomtatást használjak az újrahasznosíthatóság tükrében. A csomagolás méretét úgy határoztam meg, hogy a legnagyobb kiszerelésű flakonok is kényelmesen elférjenek benne a többi termék mellett, valamint az alapanyag kiválasztásánál (E hullám, hullámpapírlemez) a termékek súlya volt meghatározó. Így kiterítve is elegendő területet nyertem a társasjáték kidolgozására, valamint a választott alapanyag tulajdonságainak köszönhetően szépen és könnyen nyomtatható a felülete. A tipográfiát tekintve a márka betűtípusait alkalmaztam saját zöld színükkel nyomtatva. A játékhoz a bábukat a doboz falából perforáció mentén lehet kipattintani és összeállítani, valamint a dobókockát felváltó számkártyákat is hasonló módon lehet használni. Ezen funkció megteremtésével kisebb valószínűséggel kerül a csomagolás rögtön hulladékba, valamint így az adott cégnek nem kell a csomagolása után termékdíjat fizetnie.
Hogyan hatott – hat-e – a tanulmányaid vagy a munkád folytatására a CSAOSZ-elismerés, illetve az annak eredményeként elérhető világverseny? Milyen irányban tervezed a jövőd? Elkötelezett vagy-e, hogy itthon tanulj-dolgozz, vagy külföldre hívnak az ambícióid?
– Hatalmas sikerként éltem meg, hogy mindkét pályázatom elismerésre volt érdemes. Úgy érzem, ezzel egy szakmai mérföldkőhöz érkeztem, ami talán a jövőben számos lehetőséget fog eredményezni. A következő nagy lépés a világversenyre való felkészülés, a projektjeim tökéletesítése, esetlegesen precízebb újragyártása. Még nagy munka áll előttem, de már az is nagy szó, hogy idáig eljutottam.
Az egyetem befejezése után még itthon szeretnék a szakmában kibontakozni, és nem zárkózom el a továbbtanulás lehetőségétől sem, mivel még van mit tanulni a csomagolás és a grafika világáról. Hogy mit hoz a távoli jövő, még nem tudom, viszont el tudom képzelni, hogy külföldön is szerencsét próbáljak a szakmában, viszont úgy vélem, ehhez először itthon szeretnék tapasztalatot szerezni.
Kohout Zoltán