Szavak sem kellenének ennek a teacsomagolásnak a méltatásához…
Világörökségek
A pekingi Tiltott Város nem véletlenül szerepel a Világörökség listáján. Az 1400-as évek elején fából(!) épített komplexum fél évezreden át szolgálta a kínai császárok udvarát 720 ezer négyzetméteren. A palotaépítészet e remeke évszázadokon át hatott nemcsak a Távol-Kelet, hanem más világrészek építészetére is, és mind a mai napig kiváló állapotban tekinthető meg. Ez a csodálatos műemlék ihlette azt a teacsomagolást, amely ma az egyik legelismertebb terv a PackagingOfTheWorld.com gyűjtő honlapján – nem is alaptalanul.
Szín, forma, szellem
A csomagolás szín- és formavilága utal a kínai tea nemzeti státuszára, illetve természetesen a Tiltott Város vörös falaira, arany csempéire, amelyek egyébként a kínai folklórban a legkedveltebbek közé tartoznak. A Parabrand által tervezett dobozfedél emlékeztet a főépületekre, a kerek alakú fedőkocka dizájnja a kör mint fontos keleti alapforma gondolatát és kultúrát követi. A tea a kínai tradícióban az Ég és a Föld lelkiségének terméke, találkozása, és a természet és az ember egységének „zen” fogalmát fejezi ki.