Nem véletlenül szárnyal a modern gazdaságokban a szolgáltatószféra: mivel a gyártás, termék-előállítás egyre könnyebb, a hangsúly azon van, hogyan sikerül piacra juttatni az árut. Ez érinti a művészeti ipart is, hiszen a különféle grafikai és kreatív tervek sem az íróasztalnak készülnek: el kell juttatni őket az ipari-felhasználói szféra vásárlóihoz. Vagyis olyan kamarára, művészeti menedzserekre van szükség, akik piacra juttatják, segítenek értékesíteni az alkotásokat.
Az nem kérdés, hogy sok érték születik
Hogy ezzel nincs minden rendben Magyarországon, azt a Soproni Egyetem két vezető, tervező-konzulens tanárának – részben vitaindítónak szánt – közlése is megerősíti.
Polyák János tanszékvezető egyetemi docens és Üveges Péter művésztanár úgy vélik: folyamatosan komoly és ismétlődő sikereket arat a kreatív képzés. Ugyanakkor, ha túllépünk az oktatás szervezeti felelősségén, lehetőségein, akkor nyomós és rendszerszintű kérdések merülnek fel.
– Nem az a kérdés, hogy a kreativitást mozgósító szereplők és egyben kérdésfeltevők, oktatók és a megoldást javasolt hallgatók, azaz a CSAOSZ díjazott csomagolás tervei, koncepciók, modellek és a pályázatban résztvevő emberek munkája a 100 százalékot meghozza-e. Általában az sem kérdéses, hogy meg is haladja ezt a szintet. A kérdés voltaképpen az, hogy hogyan, milyen kommunikáció révén jut el ez a művészeti produktum azokhoz, akiknek szól. Illetve, hogyha eljut, akkor milyen hatékonyságú kommunikációval, milyen eredményességű jövedelmezőséggel érvényesül a folyamat – vetik fel a SoE FMK/AMI tanárai.
A kérdés az, van-e közvetítőközeg az oldalak között
Noha a soproni és más egyetemeken is folyik művészmenedzser, művészeti marketing képzés, a szakma szerint az ő munkájuk nem tud úgy érvényesülni, mint például Nyugat-Európában. Az alkalmazott művészet, a csomagolás- és formatervezés nem azonos az önkifejezés hagyományos, „tisztán” művészi alkotási folyamatával. Bár a művész is részben megélhetésért alkot, a kreatív ipar kifejezetten a logisztika, a kereskedelem és a gyáripar számára állít elő termékeket. Amikor ez a folyamat megrendelésre történik, nincs is szerepe a „művészmenedzselésnek”, hiszen a megbízó azt kapja, amit rendelt. Hiátus akkor keletkezik, ha nincs konkrét megrendelés, viszont van-vannak magas szakmai/művészi nívót képviselő termékek, ötletek, koncepciók, vázlatok, tervek a kreatív oldal részéről.
– A szektornak szüksége van egy olyan közvetítő közegre, amely a kreatív alkotói folyamat végén továbbviszi az értékteremtést. Egyrészt összeköti az alkotó és a felhasználó oldalakat, másrészt segít az értékének megfelelő piaci pozíciót szerezni a terméknek. Más szóval, előmozdítja, hogy mind az alkotási tevékenység, mind annak produktuma megkapja a megfelelő figyelmet és megbecsülést. Kérdés persze, ki finanszírozza ezt a tevékenységet, aminek az intézményes formáját idehaza is meg kellene teremteni – hangsúlyozzák a soproni szakemberek.
Szükség van olyan közvetítőre, amely a kreatív alkotói folyamat végén továbbviszi az értékteremtést. Összeköti az alkotó és a felhasználó oldalakat, segít az értékének megfelelő piaci pozíciót szerezni a terméknek
Kreatív kamara?!
Miközben például a grafikus, az építész szakmának vannak szakmai érdekképviseleti szervei, kamarái, egyesületei, addig az alkalmazott művészeti, kreatív iparnak ilyen tömörülése nincs. Erre azonban – vetik fel a szakemberek – szükség volna ahhoz, hogy akár a szakma, akár a felhasználói oldal, akár a laikus nagyközönség is értsék, ismerjék és elismerjék, milyen energiák és kreatív minőség jelenik meg az oktatásban és a pályaművekben.
– Naprakész, érvényes gondolatok vannak a marketing, a design és a grafika területén. A pályaművek, a kreativitás, a designoktatás módszertana, annak gyakorlata nagyon közvetlen a hallgatók egyéni konzultációiban. Itt valóban mélyre ásunk a feladatmegoldásokban a nemzetközi példákkal, az alkotók saját praxisának friss eredményeivel és a tehetséges, nyitott hallgatóink is 21. századi témaválaszaival – hangsúlyozza ÜvegesPéter. Hozzáteszi: a rajzok, téri 3D renderingek, modellek bőven túlmutatnak a tanórák idő és tartalmi keretein. Az egyetem partnerei a területük felelősségének maximumán kapcsolódnak az oktatáshoz, ezért a szakmai rész kiállja a próbát.
Polyák János szerint az egyetemi művésztanárok, a formatervező tanszék oktatói 25-30 év tapasztalattal elemzik, értékelik ezeket a területeket. – Ennek ellenére a kulturális lépcső mégis magas. Hiányzik egy fontos státusz, a „befejező ember”, aki dokumentál és egyben kommunikációs kapcsolatot létesít azokkal, akiknek szükségük van a szakmánkra. Tapasztalat, hogy az eredmények dokumentálása, előtérbe kerülése és a kapcsolati hálózati rendszerek működtetése kevés megbecsülést és hangsúlyt kap – mondja. Ez elsősorban a megrendelő-tervező-kivitelező viszonylatban okoz problémát.
– Ahogy Sopronban mondjuk: nem elég felmenni a hegyre, épségben le is kell jönni onnan! A kreatívok tekintete mindig felfelé orientálódik, és ez így van jól, mert ez a magatartásuk és egyben a sikeres „harcmodor”! A hallgatókat is erre képezzük a teljesség döntő többségének. A fent maradó kisebb rész meg értelemszerűen a saját önkép helyes közvetítése. Mert hát előbb legyen a tartalom, azután a „mit is tettél le az asztalra” – fejti ki Polyák János.
Szerepet érdem alapján!
Ez a bizonyos kulturális lépcső a kreatív gazdaságban nagyon jelentős értéket képvisel – azaz képviselhetne. A tartalom közvetítése, az eredmények, a kapcsolatok, a partnerség, a gyártmány-előkészítés, a gyártási ciklus állomásai – ezek mind nagyon fontos és értékes aspektusok. A Soproni Egyetem oktatói szerint viszont gyakran nincs ilyen művészetmenedzseri szerep, pedig a megbecsülésük és a munkájuk nagyon-nagyon fontos lenne. Észre kell venni, és tenni kell ezekért a státuszokért, mert a hiányukban a kulturális lépés, a kreativitásunk arculata láthatatlan marad. Vagy legfeljebb követő brand szerint érvényesül, és lépéshátrányban maradunk – teszi hozzá a tanszékvezető.
Kohout Zoltán
