fbpx

Csúcstechnológiás logisztikai park épül Vecsés határában

Írta: Csomor Zsolt - 2023 április 28.

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező WLP (Weerts Logistics Park) és RaktárAD csoportnak a most megvalósuló vecsési immár a 25. olyan projektje Európában, Magyarországon pedig a harmadik, amely a társaság nevéhez kötődik. A környezetbarát logisztikai park közel 80 focipályányi területen épül.

A kedvező lokáció vonzó a magyar vállalkozásoknak is

A Weerts Logistics Park (WLP) legújabb projektje Vecsés és Gyál települések határán az Aratás utcában kapott helyet. A beruházás kitűnő logisztikai és helyszíni adottságokkal rendelkezik. A több hektáros telken közel 200 000 m2-en négy épületet húznak fel, egyenként 50 000 m2-es nagysággal. A budapesti Liszt Ferenc Repülőtér mindösszesen 11 percre található, így a csarnokok ideális bázisként szolgálhatnak mind a légi, mind a vasúti, mind pedig a közúti teherszállításban gondolkodók számára.

raktár épület logisztikai központ park tehergépkocsi kamion
Képek forrása: WLP és RaktárAD

A RaktárAD és WLP fejlesztői csoport 60 hektáros vecsési logisztikai központjának tervezésénél és kivitelezésénél a cég alapfilozófiájának részeként kiemelt szerepet kapott a környezetvédelem. A most elindult építkezéseken a beruházó olyan RaktárAD-os koncepciót képez le, melyek Nagytarcsán és Alsónémedin már sikerrel valósultak meg az elmúlt 7 évben.

Az ipari társasházak a lakosságot is tehermentesítik

A RaktárAD kerítések nélküli nyitott projekt. Kifejezetten a KKV szektor vállalkozóit fogadja be, akik eddig a lakónegyedekben végezték tevékenységüket. Ezek a raktárépületek olyan ipari társasházak, ahol több vállalkozó is vásárolhat területet.   A csarnokok a tervek szerint könnyen megközelíthetők és transzparens elhelyezkedésűek lesznek. A beruházással leginkább Gyál, Vecsés és a XVIII. kerület fog profitálni, mert a logisztikai park tehermentesíti a környék utcáit a kamionforgalomtól, és a lakóövezetet az eddig elszórtan, pici műhelyekben tevékenykedő vállalkozóktól. A beruházás közel 1000 munkahelyet teremt.

Megújuló energiák, költséghatékony megoldások

A beruházó nagy hangsúlyt fektet az energiahatékony megoldások alkalmazására, ezért külön mérnök irodát kért fel arra, hogy a legkorszerűbb technológiák kidolgozásával foglalkozzon. Az épületek környezetbarát paraméterekkel rendelkeznek annak érdekében, hogy az energiatakarékos épületgépészeti megoldások a környezeti ártalmak csökkentését nagymértékben szolgálják, és a jövőben további alternatív energiaforrásokkal legyenek bővíthetők.

A jogszabályi előírások a telek szélén kötelező zöldítési sávot jelölnek ki.  Ez egy olyan 20 méteres terület, ahol nem lehet se parkolót, se csarnokot építeni, hanem háromszintű növényzetet kell telepíteni.

A WLP a Nyugat-Európában már megszokott szürkevíz felhasználást tervezi a vecsési projektben is megvalósítani, egyeztetve a helyi szolgáltatóval, ahol erre a szolgáltató engedélyt ad. Ezzel a vízzel szeretnék a mellékhelyiségeket öblíteni, a füvet és a kertet locsolni – olvasható a WLP közleményében.