Idén ünnepli fennállásának 30 éves jubileumát a nagyipari csomagolástechnikával foglalkozó, magyar családi tulajdonban lévő ADOK Kft.
A cég – amely 30 éves szakmai tapasztalatának és kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően meghatározó szerepet tölt be a csomagolástechnika általuk képviselt szegmensében – nagy utat tett meg az elmúlt három évtized alatt. Ádók Attila, az ADOK Kft. tulajdonosa a kezdeteket felidézve elmondta, hogy azért vágott bele vállalkozásába, mert úgy vélte, a csomagolástechnikai ipar olyan – folyamatosan új és úttörő – megoldásokra tart igényt, amely egyfelől stabil piacképes kereslettel találkozik, ugyanakkor szignifikáns növekedési potenciált is tartogat magában. Proaktív gondolkodásmódjának köszönhetően felismerte a kínálkozó piaci lehetőségeket és igényeket. Hosszú távra tervezett. Büszke rá, hogy partnerei többségével a kilencvenes évek óta együtt dolgozik.
Az ADOK Kft. csapata
„Örömmel tölt el bennünket, hogy olyan neves és jól ismert, világszínvonalat képviselő piacvezető gyártók, mint a Rovema GmbH, a Yamato Scale GmbH vagy a Wipotec GmbH immár 30 éve a partnereink. A kölcsönös bizalmon alapuló, jó hangulatú együttműködés kiállta az idők próbáját” – emelte ki Ádók Attila, kifejtve, hogy mit takar partnerei kiválósága. A rendkívüli műszaki knowhow és a nehéz, összetett csomagolási feladatok sikeres megoldásai több mint 60 éve biztosítják világszerte a német függőleges csomagológép-specialista Rovema GmbH elismertségét. A kombinációs mérlegek piacán a világ egyik legismertebb gyártója, a japán Yamato Scale GmbH immár 100 éves története során a legkülönbözőbb iparágak számára fejlesztett már ki rendkívül pontos, nagy teljesítményű adagoló mérlegeket.
A Wipotec GmbH neve pedig egyet jelent a megbízhatóságot szimbolizáló „Made in Germany” minőséggel a dinamikus súlymérés és termékellenőrzés területén. Ádók Attila hozzátette, hogy családi vállalkozásuk elérkezett a generációváltáshoz. Ádók Tamás innovatív szellemiségével és fáradhatatlan tenni akarásával kívánja megőrizni édesapja munkájának gyümölcsét, megőrizve az ADOK Kft. válságállóságát és versenyképességét. A cég legszebb, legemlékezetesebb pillanatait megünneplendő, az ADOK Kft. 30 éves jubileumi születésnapi rendezvényt szervez. „Az elmúlt évtizedek sikerei nem történhettek volna meg ügyfeleink támogatása és konstruktív együttműködése nélkül. Ezért a rendezvényünkre szeretnénk meghívni mindazon partnereinket, akik hozzájárultak cégünk felépítéséhez. Bízunk benne, hogy finom ételekkel, színvonalas és látványos programokkal mindannyiunk számára sikerül majd emlékezetessé tenni ezt a neves évfordulót” – fogalmazott a büszke cégvezető.
ADOK Kft.
2040 Budaörs, Forrás u. 6.
Tel: +36 23 428 918
E-mail cím: [email protected]