fbpx

Az interpack történelmében az idei volt az egyik legjelentősebb

Írta: Transpack-2023/III. lapszám cikke - 2023 június 24.

Hat év kihagyás után május elején végre egy héten át ismét találkozhattak a szakemberek Düsseldorfban, a kihagyhatatlan interpack szakvásáron. A csomagolóipari seregszemle fókuszában a fenntarthatóság és annak minden vonatkozása állt.

Messze túlszárnyalta a kitűzött célokat

Az interpack 2023 szakvásár teljesítette, sőt túl is szárnyalta a kiállítói elvárásokat: a világ legnagyobb és legfontosabb csomagolóipari szakvására 2023. május 4–10. között újabb mérföldkő az iparág fejlődésében, a világméretű szakmai kapcsolatrendszer építésében, az üzletkötésben és a tartalom-szolgáltatásban. A 2023-as interpackra 155 országból érkeztek szakmai látogatók, sok esetben konkrét beruházási tervekkel. A csomagolóipar erejét és kreativitását 2807 kiállító megoldásai és technológiái bizonyították. A seregszemle számtalan ötlettel, kezdeményezéssel és a következő években megvalósuló kézzel fogható üzletkötéssel szolgált.

Nagyszerű hangulat, megtelt kiállítási standok, számos jó üzletkötés – így foglalhatjuk össze az interpack 2023 szakvásárt. A tagvállalataink nagyon elégedettek. A hétvégén a várakozásainknak megfelelően nagyon sok tengerentúli vevő érkezett. A látogatók szakmai színvonala nagyon magas volt, sok esetben a gépeket a vásári standon vették meg. Hat év kihagyás után annál nagyobb öröm volt végre viszont látni Düsseldorfban az interpack közösséget. Nekünk az interpack az iparág vezető szakvására, és az is marad.” (Richard Clemens, a VDMA Német Gép- és Berendezésgyártók élelmiszer- és csomagolóipari tagozatának ügyvezetője)

Az interpack az IMA számára történelmi mérföldkő a vásárnaptárban. A seregszemlén 2023-ban közel 5000 m²-es standon állítottunk ki, ami minden idők legnagyobb standja a vállalatunknál. 46 gép, 12 új modell és 22 darab, az IiOT technológiával összekapcsolt gép hangsúlyozza a IMA szerepvállalását az innovációban és a digitalizációban. A fenntarthatóság az IMA rendszerének egyik alappillére – felvonultatjuk a megoldásokat az új, környezetkímélő anyagok, gépeinken történő feldolgozásához. Rendkívül sokan kerestek fel minket, és a vevőinket lenyűgözte a sokrétű és innovatív kínálatunk.” (Monica Cervellati, vállalati kommunikációs és szakvásári igazgató, IMA

Az interpack számunkra a legfontosabb szakvásár. 2017-ben még egy kisebb kiállítói standon jelentünk meg, 2023-ban viszont nagyobb mellett döntöttünk. Rendkívül tetszett a nagy fokú nemzetközi részvétel a szakvásáron, valamint az új csarnokkiosztás. 2026-ban ismét itt leszünk.” (Andreas Grabotin, a DACH (német ajkú országok) igazgatója, markem-imaje)

Az interpack 2023 szakvásáron kitűnő volt a hangulat, és örömmel voltunk részese ennek a rendezvénynek. Ugyanolyan érzést nyújtott a seregszemle, mint a korábbi években, és nagyon elégedettek vagyunk a látogatók szakmai színvonalával. Számos nemzetközi delegációt és fontos üzleti partnereinket üdvözölhettük a kiállítási standunkon, és új ígéretes érdeklődőket ismerhettünk meg.” (Markus Rustler, a Theegarten-Pactec GmbH & Co. KG ügyvezető tulajdonosa)

„Az Uhlmann Pac-Systeme részéről az interpack átütő sikert hozott. A teljesen egyértelműen a fenntarthatóságra összpontosító standkoncepciónkat nagyon jól fogadták a szakmai látogatók. Ezzel a standkialakítással olyan vásárlátogatók érdeklődését is felkeltettük, akik eredetileg nem tervezték, hogy felkeresnek minket. Termékeink és szolgáltatásaink fejlesztésének mozgatórugója a fenntarthatóság mind a Parenteralia, mind az Oral Solid Dose esetében – ezt keresték a vevőink, és ezzel tudtunk szert tenni új kapcsolatokra is. Az interpackot valójában az fémjelzi, hogy élőben és működés közben tapasztalhatják meg a kínálatunkat, és hogy egyszerű velünk a kapcsolatfelvétel. A magunk részéről nagyon örülünk annak, hogy a szakvásárt ismét meg tudták rendezni.” (Gabi Bauer, marketingkommunikációs igazgató, Uhlmann Pac-Systeme)

Az interpackkal végre megrendezhettük a Messe Düsseldorf egyik legfontosabb seregszemléjét. Szakvásárunk látványosan visszatért és megszilárdította világviszonylatban is vezető szerepét a kapcsolatépítésben a csomagolóipar, a kapcsolódó technológiai iparágak és valamennyi felhasználó iparág szereplői között. Messze túlszárnyaltuk az előzetesen kitűzött célokat” – hangsúlyozta Bernd Jablonowski, a Messe Düsseldorf kereskedelmi igazgatója a szakvásár zárásakor.

interpack

„Végre, megint van interpack”

Összesen mintegy 143 000 látogató érkezett Düsseldorfba az interpack szakvásárra, kétharmaduk Németországon kívülről. A számos európai ország mellett a legtöbb látogató Indiából, Japánból és az Egyesült Államokból érkezett, és a látogatók mintegy 75%-a felső- vagy középvezető volt.

Végre, megint van interpack!“ – hangzott el gyakran a csarnokokban, hiszen hat évnyi kihagyás után találkozhattak újra személyesen is a világ minden pontjáról érkezett szakemberek. Ennek megfelelően nagy örömet is okozott a viszontlátás. Az interpack 2023 utóhatását még sokáig érzékeljük úgy üzleti vonatkozásban, mind a személyes kapcsolatokban. Nagyszerű hangulat uralkodott a csarnokokban, és az interkulturális párbeszéd mindenkit felpezsdített. Ismét „simply uniqe” (egyszerűen nagyszerű) volt a seregszemle – nyilatkozta Thomas Dohse, az interpack igazgatója.

Ezt igazolja a látogatók egybehangzó véleménye is: több mint 96%-uk nyilatkozta, hogy teljesítette a vásárlátogatáshoz fűzött célkitűzéseit. A kiállítók is elégedetten nyilatkoztak, hiszen sok esetben túlteljesítették a várakozásaikat.

Köszönjük a Messe Düsseldorfnak a kitűnő szervezést. Biztos vagyok abban, hogy ezt minden kiállító vállalat nevében elmondhatom. Az interpack 2023 egyszerűen kihagyhatatlan a gyártók, szolgáltatók és felhasználók számára szerte a világon a tapasztalatcseréhez és az üzletkötéshez” – mondta Markus Rustler, az interpack 2023 elnöke a seregszemle végén.

Az átalakulásban rejlő lehetőség

A jelenlegi piaci változások, a hatalmas kihívások és a még nagyobb lehetőségek tükrében késégtelenül az idei interpack volt az egyik legfontosabb a szakvásár eddigi történetében. Az átalakulás az automatizálás szükségszerűségében, a fenntarthatóságra törekvésben és a változó fogyasztói szokásokban érhető tetten.

Számos innovációban volt tapasztalható, hogy az interpack stratégiailag négy kiemelt témakörre, a körforgásos gazdaságra, az erőforrások kímélésére, a digitalizációra és a termékbiztonságra összpontosított. A csomagolóipari és a csomagolásokat alkalmazó, folyamat alapú iparágak innovációs ciklusában hagyományosan fontos elemet képező szakmai seregszemle idén is tökéletesen megfelelt ennek a feladatának.

Az iparágunk rendezvényei közül leginkább talán az interpack 2023 szakvásárt vártuk, mert nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy ismét találkozzunk a partnereinkkel és vevőinkkel, hogy új projekteket és együttműködéseket indítsunk. Több mint 50 gépet mutattunk be elsődlegesen a fenntarthatóság, a digitális innováció, a laboratóriumi megoldások, a steril csomagolás, az ellenőrzés és a visszakövethetőség területén. Látogatóink mindenekelőtt a környezetkímélő megoldások, a párhuzamos architektúrájú és mesterséges intelligenciát alkalmazó innovatív robottechnikai megoldásaink iránt érdeklődtek. Lenyűgözött, hogy milyen határozott és konkrét kérdésekkel fordultak hozzánk a látogatók, egyúttal pedig sajnálattal vettük tudomásul, hogy a világban jelenleg tapasztalható nehézségek miatt nem találkozhattunk érdeklődőkkel bizonyos földrajzi térségekből.”(Valentina Marchesini, HR-igazgató és marketingkommunikációs vezető, Marchesini Group S.p.A.)

Folyamat- és csomagolástechnika egy jobb életért – ezt tapasztalták a vásárlátogatók a Syntegon standján. Számos megoldást és választ kínáltunk olyan piaci trendekre, mint az automatizálástechnika, a digitalizáció és a fenntarthatóság. A vevők és érdeklődők visszajelzései mutatják, hogy ezzel pontosan megfelelünk az igényeiknek. Az új gépektől, a teljes gyártósorokon át, a szolgáltatásokig bezárólag élénk volt az érdeklődés. A Syntegon márkánk számára legelső interpack nagy sikernek bizonyult.” (Dr. Michael Grosse, az ügyvezetés elnöke, Syntegon)

A személyes beszélgetésekből nagyon sokat meríthettünk. Minden egyes vásárnapon jelentős számú vevő és érdeklő keresett fel minket. Már a vásárnapokon is kötöttünk konkrét szerződéseket, de számos további megállapodás előkészítését is megkezdhettük. Az interpack keretében kiemelt hangsúlyt fektettünk a rugalmasan és különböző célokra használható édesipari megoldásokra a csokoládé-, gumi- és zselétermékek területén, valamint a szolgáltatásokra és digitalizációra is, hogy a puszta gépbeszerzésen túl is az ügyfeleink rendelkezésre álljunk.” (Jessica Runkel, ügyvezető, Winkler und Dünnebier édesipari gépgyár)

A 2023-as interpack sikeres volt a Metsä Board számára. Az Innovation Lab Area különbemutatónk keretében adtunk ötleteket a látogatóinknak a megújuló és könnyen újrahasznosítható anyagokból készülő körforgásos csomagolási megoldásokhoz, amelyek segítik a műanyagfelhasználás csökkentését. Az idén folytatott megbeszélések túlszárnyalták a várakozásainkat. A világ minden sarkából érkező látogatók szakmai színvonala meglepően jó volt, és teljes mértékben megfelelt a nemzetközi szakvásáron történő részvételünkhöz kapcsolt várakozásainknak.” (Marjo Halonen, kommunikációs alelnök, Metsä Board)

Fenntartható csomagolásitechnológiák

Egyértelműen a fenntarthatóság és annak minden vonatkozása volt az interpack kiemelkedő témája. A kiállítók csúcstechnológiai megoldásokat és rendszerszintű koncepciókat vonultattak fel a hatékonyság és a fenntarthatóság növelésére a teljes értékláncban. A fogyasztási cikkek számos gyártója fenntarthatósági célokat fogalmazott meg – fejtette ki az interpackon Richard Clemens, a VDMA Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetsége élelmiszer- és csomagolóipari gépek tagozatának ügyvezetője. A csomagolóipari gépgyártó vállalatok az elmúlt évek során műszaki módosításokkal és új fejlesztésű gépekkel, berendezésekkel tették lehetővé a fenntartható csomagolási koncepciók bevezetését. Az interpack az újdonságok kirakata, egyúttal a fenntartható körforgásos gazdaság felé mutató további fejlesztés irányadója – foglalta össze Richard Clemens.

Az interpack keretében a világ előtt bemutatkozó számtalan megoldások között találjuk a csomagolóanyagok és -eszközök változatos sokaságát. Több mint 1000 kiállító mutatkozott be ebben a kínálati csoportban, ami új rekordot jelent.

Jövőbemutató tartalom

Az interpack nem csupán az üzletkötés színtere, hanem tartalomszolgáltató is az iparágban, élőben és digitálisan egyaránt. Az interpack és a packaging journal Tightly Packed elnevezésű tv-stúdiójából 50 beszélgetést sugároztak, amivel még szélesebb körben tették láthatóvá az élőben streamelt adásokban a kiemelt témákat és trendeket. Csak a vásárnapok alatt is már több mint 200 000 néző követte ezeket az adásokat.

Hat év után nagy örömmel állítottunk ki végre ismét az interpackon, és a világjárvány hosszú időszakát követően ismét találkozhattunk egyszerre igen sok nemzetközi érdeklődővel és vevővel. Az interpack keretében a gyártósorok átfogó integrációjára fektettük a hangsúlyt. Vállalatunk átfogó megoldásokat kínál, ezért több tekintetben is kibővítettük a kínálatunkat, és örömmel tapasztaltuk számos látogató kiemelkedő érdeklődését.” (Tobias Weber, elnök-vezérigazgató, Weber Maschinenbau GmbH)

Az újrahasznosíthatóság fontos szempont lett a csomagolásoknál, függetlenül attól, hogy üveg-, papír- vagy műanyag alapúról van szó. A Starlinger gyártmányú, újrahasznosított polietilénből és polipropilénből készült big-bag zsákjainkat rendkívül jól fogadták az interpack látogatói. Az egyik vevőnket, a brazil Packemet az újrahasznosított polietilén big-bag zsákok gyártásának úttörőjét ki is tüntették a WorldStar Packaging Award díjjal. Ez volt nekünk a szakvásár kiemelkedő fénypontja.” (Angelika Huemer, ügyvezető tulajdonos, Starlinger & Co Gesellschaft m.b.H.)

Nagyon örülünk, hogy hat év elteltével ismét eljöhettünk az interpackra. Véleményünk szerint semmi sem válthatja ki a vevőkkel való közvetlen kapcsolatot és eszmecserét. Nagyon sok új terméket hoztunk magunkkal a szakvásárra, és ezek között van több, a fenntarthatósághoz, a folyamatbiztonsághoz és a megbízható és egyszerű kezeléshez kapcsolódó innováció is. Az interpackon épített standunk tökéletes színtere volt a kommunikációnak, a párbeszéd kezdeményezésének az érdeklődőkkel és a vevőkkel. És itt kaphattunk közvetlen véleményeket és visszajelzéseket is az új termékeinkről. A látogatók szakmai színvonala és száma is összességében kitűnő volt. Azon vagyunk, hogy három év múlva is itt lehessünk.” (Axel Schäfer, marketing és kereskedelmi termékigazgató, Schütz GmbH & Co. KGaA.)

A 2023-as interpack a mi esetünkben rendkívül sikeresen zajlott, a megelőző seregszemléhez hasonlítva is jóval több látogató fordult meg a kiállítói standunkon. A vásáron épített kapcsolataink színvonalát szintén rendkívül jónak értékeljük.” (Adrian Ritzhaupt, a vállalatcsoport kereskedelmi és szolgáltatási igazgatója, Mosca GmbH)

Az interpack jelentős lendületet ad a környezetvédelmet előtérbe helyező, fokozott hatékonyságú csomagolóipari termelési folyamatok kialakításának. Pontosan és tudatosan erre építünk az átfogó megoldásainkkal –az erőforrásokat kímélő csomagolórendszereinkkel, szolgáltatásaink minden részletre kiterjedő széles skálájával vagy a jövőbe mutató gépipari technológiákkal. Az élénk érdeklődés a megoldásaink iránt az interpackon azt bizonyítja, hogy jó úton járunk.” (Dr. Johannes T. Grobe, értékesítési és szolgáltatási igazgató, KHS-csoport)

A Spotlight Talks & Trends fórum mágnesként vonzotta a látogatókat, és hét kiemelt témával – mint például a logisztikával, a körforgásos gazdasággal és az e-kereskedelemmel – foglakozott a hét vásárnapon. A programot közösen szervezte az interpack, a dfv Conference Group és a PackReport.

Új és üdítő rendezvényformák

Szintén nagy figyelemmel követték az iparág képviselői az olyan különleges szakmai kísérő rendezvényeket, mint az interpack StartUp Zóna vagy a Co-Packing közösségi stand. Számos szakembert vonzott az izgalmas csomagolási innovációkat méltató díjátadó ünnepség, és a globális élelmiszer-pazarlás és élelmiszer-veszteség elleni küzdelmet szolgáló „SAVE FOOD Highlight túra” is. A nőket támogató „Women in Packaging“ különbemutató a kapcsolatrendszereit építő és a nemzetközi iparágban dolgozó mintegy 200 nő tapasztalatait helyezte fókuszba.

A látogatók körében szintén nagyon jó fogadtatásra talált a 80 kiállítóval egy önálló vásárcsarnokban párhuzamosan rendezett components. A csomagolási és folyamat-technológiák szoftvereit és elemeit kínáló beszállítóknak fontos szerepe van a gyártási folyamatok digitalizációjában.

A következő interpack szakvásárt 2026. május 7–13. között rendezik Düsseldorfban.

A szakvásárra vonatkozó további tudnivalókkal a www.interpack.com honlap szolgál.

Összeállította: Sándor Ildikó l Forrás: BD-EXPO Kft.