fbpx

Fenntarthatóságra tanítja a diákokat a BASF Kölyöklabor

Írta: Sajtóközlemény - 2023 november 16.

Újabb fontos állomáshoz érkezett a BASF Hungária Kft. és az Agóra Tudományos Élményközpont eddig is kiemelkedő együttműködése. PlasticLab – Műanyagok okosan címmel új, a fenntarthatóság kérdéseire fókuszáló foglalkozás érhető el az 5-6. osztályos diákok számára a BASF Kölyöklabor keretein belül Debrecenben. Az Agóra 2016 óta ad otthont – hazánkban egyedüliként – a nemzetközi nagyvállalat ismeretterjesztő programjának.

Tudatosan újrahasznosítani

A környezetvédelem nem várhat. Fontos, hogy Debrecen a következő évtizedekben is élhető, tiszta és fenntartható város legyen – emelte ki a Polgármesteri Kabinetiroda vezetője a PlasticLab sajtóbemutatóján. Dr. Kovács Ádám hozzátette: „Büszkék vagyunk rá, hogy a város zöld céljainak elérésében, a debreceni fiatalok szemléletformálásában a vállalatokat is szövetségeseink között tudhatjuk.”

kísérlet üveg pohár reklámmolinó oktató diákok
Képek forrása: Agora Tudományos Élményközpont

A fenntarthatóság és az oktatás iránti elkötelezettségük részeként indítják el az Agórával együttműködve az új Kölyöklabor programot, melyben közös cél a fenntartható jövő megteremtése. A BASF-nél hisznek abban, hogy kikövezhetik az e felé vezető utat a diákok természettudomány, és különösen a kémia iránti kíváncsiságának és érdeklődésének felkeltésével – mondta dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Hungária Kft. ügyvezetője és a BASF délkelet-európai régiójának vezetője: „Hangsúlyozzuk továbbá a műanyag újrahasznosításának jelentőségét, és a megfelelő hulladékgazdálkodással kapcsolatos tudatosság fontosságát.”

A kémiát népszerűsíti a Kölyöklabor

A kémiát népszerűsítő első Kölyöklabort 1997-ben nyitották meg a BASF németországi központjában, Ludwigshafenben. A program célja az általános iskolás korosztály számára emlékezetessé tenni az első találkozást egy laboratóriummal, ahol a diákok biztonságos, kifejezetten gyerekek számára berendezett környezetben, játékos foglalkozásokon, védőfelszerelésben, szakember irányításával kísérletezhetnek.

diákok labor kísérlet papír törlőkendő csap mosogatótálca
Képek forrása: Agora Tudományos Élményközpont

Debrecenben eddig kétféle Kölyöklabor workshopon ismerkedhettek az általános iskolás gyerekek a kémia izgalmas világával. Az új, PlasticLab – Műanyagok okosan című, a környezetvédelem és a fenntarthatóság kérdéseire fókuszáló edukációs programot a BASF ludwigshafeni központja után először a délkelet-európai régióban, méghozzá Magyarországon, a hajdú-bihari megyeszékhelyen próbálhatják ki a diákok. A foglalkozáson a részt vevők megtanulhatják, milyen sokféle műanyag létezik, miért fontos, hogy a műanyaghulladékot típusonként szét tudjuk választani, és mi a jelentősége az újrahasznosításnak. Kiderül az is, mit nevezünk bioműanyagnak, és lehet-e műanyagokat növényi anyagokból előállítani.

Somogyi Béla, az Agóra ügyvezetője a PlasticLab sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a BASF laborprogramjainak segítségével az elmúlt 7 évben több mint 12 ezer általános iskolás diák végezhetett különleges kémiai kísérleteket a debreceni élményközpontban. Itt a Kölyöklaborral párhuzamosan egyébként egy középiskolásoknak szóló BASF program is fut, amelybe az elindulása óta további csaknem 8 ezer fiatal kapcsolódott be.

A BASF programjaira az Agóra Tudományos Élményközpont weboldalán keresztül várják iskolai csoportok jelentkezését.

Összeállította: Csomor Zsolt