fbpx

Már az első hónapban bizonyított a visszaváltási rendszer

Írta: Csomor Zsolt - 2024 augusztus 02.

Hazánkban óránként 180 ezer különböző méretű PET-palack kerül forgalomba, aminek korábban csupán 10-15 százaléka hasznosult újra. A július elsejétől elindult visszaváltási rendszer ezt az arányt jelentősen növeli, ugyanis a bevezetésének első hónapjában napi szinten mintegy 2,5 millió visszaváltást mértek Magyarországon.

A fő cél a körforgásos gazdaság megvalósulása

A lakosság által megtermelt hulladék a környezetvédelem egyik legnagyobb kihívása. A műanyag ezek között is kiemelt szerepet foglal el. A korábbi újrahasznosítási rendszer működése mellett a különféle palackok, üvegek és dobozok túlnyomó része a szeméttelepeken vagy éppen illegális hulladékként végezte – mondta Musits Róbert, az IMRO DDKK Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kép forrása: MOHU

Napjaink egyik fő célja, hogy megfeleljünk a körforgásos modell feltételeinek, és hogy ez a teljes gazdaságban kialakuljon. Ennek érdekében úgy tehetünk a leghatékonyabban, hogy a nálunk keletkezett hulladék nem a lerakókban végzi, hanem amennyire lehet hasznosításra kerül. Ehhez kapcsolódó célokat ki is tűzött az Európai Unió, hiszen 2030-ra, illetve 2050-re vannak meghatározva olyan célok, hogy a PET-palackok esetében 90 százalékos újrahasznosítást kell elérni, vagy hogy a lakossági hulladéknak csupán 10 százaléka kerüljön a lerakókba – árulta el Musits Róbert.

A most bevezetett beváltási rendszer ezen céloknak az egyik eszköze, hogy a lakosságnál keletkező műanyag-, üveg-, és fémhulladék visszakerüljön a körforgásba. Ehhez most a pénzt, mint motivációs eszközt használják fel. A felmérések szerint a kezdeményezés sikeres, ugyanis napi szinten mintegy 2 és fél millió visszaváltásnál tart már a rendszer – olvasható a kanizsamediahaz.hu oldalon.