A kihagyás után ismét megrendezhették a Nagyvállaltok Logisztikai Vezetőinek Konferenciáját. A háromnapos rendezvényen elhangzott érdekes és hasznos előadások mellett a gyakorló szakemberek számára kivételes lehetőség nyílt arra is, hogy megvitathassák egymással aktuális, napi problémáikat, valamint eszmét cserélhessenek.
„Új játék kezdődik”
A 2008 óta megrendezésre kerülő Nagyvállaltok Logisztikai Vezetőinek Konferenciája népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint a résztvevők számának évről évre való növekedése, valamint az, hogy az elmúlt néhány évben teltháznak örvendhet az esemény. Az előadók között olyan nagyvállalatok vezetőit is hallhatták a vendégek, akik csak ezen a rendezvényen fedték fel titkaikat, mutatták be esettanulmányaikat arról, mitől is tartoznak ők a legjobbak közé.
Egy év kihagyás után végre ismét találkozhattak a vezető szakemberek a jeles konferencián, ami idén az „Új játék kezdődik” címet kapta. Nem véletlen ez, hiszen a világjárvány felforgatta a világot, minden más, mint a két évvel ezelőtti találkozó idején. Napjainkban olyan problémákkal kell szembenézni, mint az ellátási lánc teljes felborulása, a drasztikus fuvardíj-emelkedés, miközben a nyersanyagárak hihetetlen magasságokba szöktek. Olyan játéktéren kell most játszani, amilyen korábban még nem volt – hangsúlyozta köszöntőjében Szabó Zoltán, az NLV Klub elnöke, a Ghibli Kft. ügyvezetője.
Szabó Zoltán, az NLV Klub elnöke,a Ghibli Kft. ügyvezetője
Sikertörténet – a nehézségek ellenére
Az elmúlt két és fél év világszerte bővelkedett váratlan vagy legalábbis kevésbé várt fordulatokkal. Mindez érintette a gyártást ugyanúgy, mint a logisztikát, miközben mindannyian érezhettük, milyen hatást gyakorol az emberi kapcsolatainkra a pandémia. Azt is megtapasztalhattuk, miként rendezi át az üzleti világot a kialakult helyzet.
Vörös Áron, a Vodafone Magyarország Network Logistics menedzsere mégis egy sikertörténettel nyitotta meg a konferencia második napjának előadásszekciót. 2020 ugyanis nemcsak a járvány miatt, hanem a UPC hálózatának felvásárlása miatt is fontos év volt a vállalat számára. Az átállás, az integráció és az új rendszer kiépítése, illetve megszilárdítása számos kihívást tartogatott, biatorbágyi raktárukra azonban közös sikerként tekint. Ez ugyanis nemcsak a Vodafone csapatának érdeme, hanem a teljes NLV Klub közösségé is. „Tulajdonképpen mindent, amire szükségünk volt, meg tudtam rendelni olyan cégektől, akikkel korábban itt, a konferenciákon találkoztam” – utalt a szakmai közösségre, amelyet a Klub jelent.
Végül csatlakozott Szabó Zoltánhoz abban, hogy az elmúlt időszak megterhelő és hosszú volt a személyes találkozás élménye nélkül. Ezzel a legtöbb résztvevő egyetértett, habár a szervezők nemcsak azokra gondoltak, akik Visegrádon követték az előadásokat. Olyan konferenciaprogramot állítottak össze, amely a hibrid formátumnak köszönhetően az online résztvevőket is be tudta vonni az előadásokba.
Valóban „új játék” kezdődik?!
Pozitív üzenetekből a nap további részében sem volt hiány. A napindító kerekasztalbeszélgetésen az „új játékról” beszélgetett Barla-Szabóné Illés Nóra, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. country logistics menedzsere, Szabó Zsolt, a BorgWarner Oroszlany Kft. logisztikai menedzsere és Adorján Zoltán, a Contitech Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A szakemberek meglátása szerint minden szektorban más-más időszakok számítottak a leginkább megterhelőnek az elmúlt években. Míg 2019-ben a legtöbb üzem kapacitás- vagy munkaerőhiánnyal küzdött, addig 2020 elején leállásokkal és csökkentett gyártási volumennel kellett számolniuk.
2021-ben tovább folytatódott a hullámzás, az év végéhez közeledve pedig még mindig nagyon kevés információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy a következő év tervezését elvégezzék. Ennek ellenére terveik vannak, mind fejlesztési, mind termelési szinten. Az autóipari alapanyaghiány kiszámíthatatlansága vagy az FMCG-szektor termékei iránt mutatkozó szezonális keresletváltozás nem tántorítja el a vállalatokat attól, hogy továbbra is minőségi ügyfélkiszolgálásra törekedjenek.
Az automatizálásban rejlik a jövő
Új alapokon a logisztika: méghozzá olyanokon, amelyek stabilabbak az eddigieknél. A technológia ugyanis lehetővé teszi a pontosabb tervezést, a gyorsabb kiszolgálást és a jobb követhetőséget. A nyitó kerekasztalbeszélgetést követően olyan esettanulmányokon keresztül bemutatott megoldásokat ismerhettünk meg, amelyek ma már gyakorlatilag minden vállalat számára elérhetők. Az invesztíciók megtérülése a jelenlegi munkaerőhiány és keresletnövekedés mellett igen kedvezőnek mutatkozik, sok helyen pedig egyszerűen kivitelezhetetlenek lennének a logisztikai folyamatok automatizálás nélkül.
Nem ritka, hogy az emberek robotokkal dolgoznak együtt a gyárakban és a raktárakban, a kettő összehangolása pedig kulcsfontosságúvá vált a termelési volumen és tempó fenntartásában. Habár akadnak még, akik szkeptikusan szemlélik a robotok alkalmazását, vagy épp azok lázadásától tartanak, a probléma inkább abban rejlik, hogy óvatos a rendszer. Román Kata, a Decathlon Magyarország logisztikai vezetője, a sportáruház-lánc raktárlogisztikai rendszerének telepítésével járó előnyök mellett a nehézségeket is bemutatta. Az éles indítás sok szempontból nehézségnek bizonyult: volt, amikor naponta közel száz vészleállást kellett regisztrálni, de végül minden a helyére került, és ma már AGV-kel és mobil polcokkal történik a raktározás – foglalta össze.
Kapcsolatépítésre, beszélgetésre is jutott bőven lehetőség
A délutánt esettanulmányokat feldolgozó workshopokkal, kapcsolatépítéssel és némi szórakozással tölthették a résztvevők, majd másnap újdonságnak számító logisztikai eszközöket ismerhettek meg a gyártók kínálatából. Szó volt arról is, hogyan lehet fenntarthatóbb az áruszállítás mind a közutakon, mind a raktárakon belüli modern eszközökkel.
Az egész rendezvény hangulatát az ismerősség, a kapcsolatépítés és -ápolás lehetősége adta, illetve az, hogy a termekben és a termeken kívül is jutott hely a szakmázásnak, akár a díszvacsorán és azután is.
A csütörtök esti gasztroest keretében átadták a Logisztikai Példamutatásért Emlékplakettet, illetve a Logisztikai Csapatbajnokság győztes csapatainak díjait is. Oklevéllel és ezüst kitűzővel köszöntötték továbbá az új NLV Klubtagokat – olvasható a GyártásTrend cikkében. Az új alapok részét képezték tehát azok a frissen megfogalmazott játékszabályok, amelyeket a pandémia hatására írtak meg a szakértők: a legmodernebb technológiák és automatizált rendszerek, amelyekre a kihívások leküzdésében számíthatunk. Ezen túlmenően az NLV Klubban alap a kapcsolatépítés és a kölcsönös támogatás is a tagok számára.
Kun Zsuzsi – GyártásTrend
[email protected]