Üllőn épül a Boxy hatalmas raktára

Írta: Transpack-2022/I. lapszám cikke - 2022 március 15.

Miután irtózatos ütemben nő az internetes vásárlás, a kisebb webshopoknak és/vagy a logisztikával inkább külső partnert megbízó cégeknek szükségük van partnerekre, amely megoldja a raktározás, csomagolás, a kiszállítás és sok egyéb feladatot.

A Boxy Logisztikai Zrt. közleménye nemrég azt adta hírül, hogy fulfillment szolgáltatásával az említett kereskedelemlogisztikai részfeladatokat látják el úgy, hogy az a konvencionális, saját apparátussal végzett megoldásnál gyorsabban, pontosabban és költséghatékonyabban menjen végbe. A Boxy új, üllői raktárának területe nagyjából akkora, mint a Nyugati pályaudvaré. A tervezett62 ezerből az első ütemben 10 ezer négyzetméter készül el az idei nyár végére. A robotizált raktár először a fővárost és az agglomerációt szolgálja majd ki, de a tervek szerint idővel az ország minden pontjára útnak indulhatnak innen a csomagok. A raktárban az anyagirányítás, a szállításnál az útvonaltervezés, a diszpécserek, futárok adminisztrációja, majd a számlázás és az eredményszámítás komoly informatikai hátteréhez, a szolgáltatás informatikai támogatásához az SAP legújabb felhőalapú szolgáltatáscsomagját alkalmazzák.

raktár
Transpack
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.