A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszékének laboratóriumában megtartott rendezvényen előadások hangzottak el a logisztikai rendszerek fejlődéséről, az automatizált anyagmozgatás- és tárolás berendezéseiről, valamint bemutatták az AXIÁL Kft. Alkatrész és Logisztikai Központjának bővítését is.
Minél közelebba jövő szakembereihez
A logisztikai mérnöki képzés népszerű szak a hallgatók körében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az oktatást nagymértékben segítik az SSI Schäfer által nemrégiben az egyetem oktató-bemutató laboratóriumába telepített modern, automata berendezések és logisztikai rendszerek. A cég a hallgatók gyakorlati képzésének segítésén túl mindkét fél számára hasznos szakmai tanulmányok készítésében is részt vállal, ugyanis a logisztikai cég vezetésében fontos koncepció, hogy a lehető legközelebb kerülhessenek a jövő szakembereihez – hangsúlyozta a megnyitón Kardos Péter, az SSI Schäfer ügyvezetője.
Egymillió földrengés évente
Szerencsére e nagy számból „csak” 200 körül van a Földünkön, melyek komolyabb károkat okoznak. Hazánkban még ritkábban, mindössze 40–50 évente jelentkezik olyan erősségű földrengés, amely nagyobb károsodást okoz az épületekben. A magasraktárak építésénél azonban fokozottan figyelembe kell venni az erre vonatkozó számításokat és szabványokat, melyek hazánkban az egyik legszigorúbbak – ismertette előadásában Kiss Ádám Szabolcs, a BME Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék mérnökségvezetője. A soros rakodólapos állványrendszerek statikai méretezéséről az MSZ EN 15512 és az MSZ EN 16681 szabványok rendelkeznek. A figyelembe veendő talajgyorsulási értékek messze nagyobb veszélyeztetettséget sugallanak, mint ami a Földrengéskutató Intézet adatai alapján feltételezhető – hangzott el az előadáson. A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy a mai szabályozási környezetben, minden be-ruházás esetében kötelező a tárolórendszerek statikai méretezése.
Raktárbővítésés modernizáció Baján
2 milliárd forintos beruházás keretében 8500 négyzetméteresre bővült az AXIÁL Kft. Alkatrész és Logisztikai Központja. A beruházás előtt a raktározás normál kézi polcos rendszerrel működött, míg a meglévő mellé – azt is modernizálva – egy 48×48 méter alapterületű, 14 méter hasznos belmagasságú, a főbb területeken a legmodernebb logisztikai berendezésekkel automatizált csarnokot építettek. Az AXIÁL Kft. bajai Alkatrész és Logisztikai Központjának tervezését és az eszközök telepítését az SSI Schäfer végezte. Ennek keretében a beruházó a raktármodernizációját is elvégezte.
Alkatrészeket azonnal
De nemcsak növelniük, gyorsítaniuk is kellett a raktározási- és kiszolgálói kapacitást. „Az AXIÁL Kft. jelen pillanatban már közel 60 000 tételt tart naponta készleten, de fokozott az igény továbbra is a választék bővítésére a növekvő számú alkatrésztípusok miatt. Emellett egyre gyorsabban kell mindezt a vevőink felé kiszolgálni, amihez a raktárközpontunkat bővíteni és automatizálnunk kellett” – hangsúlyozta előadásában Umenhoffer Gábor, az AXIÁL Kft. alkatrészüzletágának controllere.
Automatizálás felsőfokon
A hozzáépítésre került épület egy38 000 doboz tárolására alkalmas SSI Schäfer Miniload rendszerű, automata kisalkatrészraktárt foglal magába, melyet egy PR600-as raklapos KDR görgős átfolyós rendszerrel egészült ki. Ez utóbbi a műanyag ládák egyirányú, görgőkön áramló tárolására szolgál négy szinten, 24 oszlopban. Szintén az új épületrészben található egy induktív megvezetésű 1800 mm szélességű, munkafolyosóval ellátott raklapos magasraktár és egy PR600 típusú raklapos állványrendszer, 5500 raklaphellyel. Az automata raktár tárolóegysége az új épületben található, de hozzáférési munkaállomásai, szállítópályákkal összekötve a régi épületben kerültek kialakításra, ami magával vonta a régi raktárrész átalakítását is.
SSI SCHÄFER technológiák
„A jövőbiztos logisztikai megoldásoknak zökkenőmentesen kell illeszkedniük a meglévő működési folyamatokhoz, ugyanakkor bővíthetőnek kell lenniük, és rugalmasan kell alkalmazkodniuk az új feltételekhez” – hangsúlyozta Kardos Péter. Az SSI Schäfer ügyvezetője előadásában olyan új, ultramodern megoldásokat mutatott be szinte a világ minden tájáról, amelyek cégük tervezésében és kivitelezésében valósultak, illetve a közeljövőben valósulnak meg. Így például láthattunk városnyi méretű raktárközpontot, és a saját energiaellátását biztosítani képes impozáns, napelemekkel borított raktárcsarnokot is. A szakmai napon a résztvevők megismerkedhettek továbbá ágazatspecifikus automata- és félautomata raktári megoldásokkal, valamint automata raktárgépeket és vezető nélküli szállítórendszereket is bemutattak.
Kristóf Imre