A Smurfit Westrock két elismerést is szerzett a HUNGAROPACK 2025-ön, köztük egy bronz díjat és a Transpack különdíját. A verseny kapcsán arról is beszélgettünk, milyen megoldással segíti a globális vállalat partnereit a döntéshozásban és a PPWR-követelményekhez igazodó tervezésben.
Hat különböző méretű termék mindössze egy csomagolóbetéttel
A Smurfit Kappa Group és a WestRock Group egyesülésével 2024-ben létrejött Smurfit Westrock, amely világszerte több mint 660 gyártási telephelyet üzemeltet, és mintegy 100 000 főt foglalkoztat. Tevékenységének középpontjában a környezetbarát, újrahasznosítható csomagolóanyagok állnak.

A szakmaiság mellett a cégcsoport hitvallásának szerves része a karitativitás is: a Smurfit Westrock Foundationon keresztül évek óta folyamatosan támogatja a gyermekeket, a sportot és a rászorulókat. A szlovákiai vállalat emellett a környezetét is segíti: építi a közösséget, anyagi támogatást nyújt a környező iskoláknak, sportegyesületeknek és polgári társulásoknak.
A Smurfit Westrock Slovakia igen eredményesen szerepelt a 2025-ös HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyen. Ennek nyomán beszélgettünk Július Mazánnal, a Smurfit Westrock Slovakia, a.s. innovációs vezetőjével.
A hazai csomagolási versenyen két pályázatukat is díjazták, az egyiket ráadásul a szerkesztőségünk ítélte oda. Bemutatná ezeket a munkákat?
– A Gyermekcsúszda pályázatunk bronzdíjat kapott innováció – ipari kreativitás kategóriában. Ezt a csomagolást egy igen változatos termékcsaládnak terveztük, hat különböző méretű lámpatesttel, többféle talp- és peremátmérővel, valamint a kábel és a vezérlőegység biztonságos elhelyezésének igényével. A megrendelő elvárása az volt, hogy minden méretváltozathoz ugyanazt a csomagolást használhassa. Vagyis ne kelljen minden méretváltozathoz eltérő kialakítást alkalmazni, miközben a megfelelő védelem és a stabil rögzítés is biztosított.
A fenntarthatósági és gyárthatósági szempontokra is figyelnünk kellett. Emiatt 100%-ban egy műanyagmentes, ragasztó nélküli és összeállítható megoldás mellett döntöttünk. Olyan csomagolást terveztünk és gyártottunk, ami ráadásul az ejtési teszten is megfelelt.
A megoldás kulcsa a belső betét kialakításában volt. Ez a csomagolás egy stabil, háromszög-alapú elvre épül, amely egyszerre ad helyet a kiegészítőknek és alátámasztja a lámpafejet. Emellett úgy pozícionálja a terméket, hogy az eltérő átmérők ellenére is biztonságosan rögzíti azokat. A betétben egy lejtős, „csúszó sík” jellegű felület (innen jött a gyermekcsúszda elnevezés) járul hozzá ahhoz, hogy a különböző hosszúságú és méretű változatok is ugyanabba a rendszerbe illeszkedjenek. Ennek köszönhetően a hat terméktípushoz egy csomagolóbetét elegendő.

Jobb térkihasználás, biztonságos szállítás
A másik díjazott munkájuk a Szappanadagoló csomagolás, amely a Transpack különdíját kapta.
– Ennél a projektnél a kiinduló probléma nem maga a szappanadagoló fő egysége volt, hanem a hozzá tartozó hosszabbító fogantyú és a kisebb, érzékeny alkatrészek biztonságos szállítása. A fogantyú formája nem az általában szokványos, ezért a dobozon belüli elhelyezés és rögzítés könnyen vezethet kevésbé hatékony térkihasználáshoz és a termék sérüléséhez. A cél tehát a jobb térkihasználás és a szállítási veszteség elkerülése volt – továbbá a gyors csomagolhatóság és az újrahasznosíthatóság, természetesen.
A megoldást egy egyedileg kialakított, hullámkartonbetét adta, ami a dobozon belül stabilan rögzíti a hosszabbító fogantyút és az érzékeny elemeket. Az általunk tervezett konstrukciónak köszönhetően a rögzített alkatrészek nem mozdulnak el szállítás közben, ezáltal megszűnik a sérülés és a karcolódás kockázata. A csomagolás kinyitásakor a betét egyszerűen eltávolítható, és a termék rendeltetésszerűen használható.
Közeleg a határidő – ideje időben felkészülni
A PPWR rendelet 2030-as megfelelési határideje miatt a csomagolás már nemcsak marketing- és termékvédelmi kérdés, hanem szabályozási és költségkockázati tényező is. A rendelet elvárásai egyszerre hatnak az anyagválasztásra, az újrahasznosíthatóságra és a csomagolás méretezésére, ami az ellátási lánc hatékonyságában is megjelenik. Ezekről a kérdésekről ezért már a tervezőasztalon dönteni kell.
A PPWR-re való felkészülésben tudnak valamilyen támogatást adni a partnereik számára, és ezen túlmenően létezik esetleg olyan eszköz, amellyel segíthetik a csomagolási döntéseiket?
– Az Európai Unió PPWR rendeletének (Packaging and Packaging Waste Regulation) célja, hogy a piacra kerülő csomagolások egyre inkább újrahasznosíthatók legyenek (a fő szigorítások 2030-tól indulnak), és külön szabályokkal csökkentse a felesleges levegőszállítást. Az e-kereskedelmi, szállítási és csoportosító csomagolásoknál az üres tér arányát 50% alatt kell majd tartani. A Smurfit Westrock által fejlesztett PPWReview nevű eszközünk ennek a teljesítéséhez segít hozzájárulni. A digitális rendszer elemzi a csomagolás térfogatát, formáját és anyagfelhasználását, és ezek ismeretében kiszámolja, hogy a csomagolás milyen mértékben felel meg a PPWR rendelet követelményeinek. A PPWReview értékelőnek köszönhetően a vállalatok már jóval előre felkészülhetnek a 2030-as határidőre, és megtehetik a szükséges változtatásokat.

Emellett más megoldásokkal is segítjük partnereink munkáját, habár ezek nem közvetlenül a PPWR rendelethez kapcsolódnak. Ilyen például a SupplySmart ellátásilánc-szimulátorral a Smurfit Westrock szakemberei pedig előre összevethetők a különböző csomagolási megoldások összköltsége és hatása a gyártástól kezdve, a csomagoláson át, a raktározásig és szállításig. A SupplySmart tehát egyszerre csökkentheti a költségeket és a kockázatokat. A jó csomagolás folyamatbiztonságot teremt a gyártásban: a doboz pontosan illeszkedik a gépsorhoz, az alapanyag kiszámíthatóan viselkedik, a konstrukció pedig megbízhatóan ismételhető. A logisztikában is előnyt jelent, hiszen a méretoptimalizálás és az egységesítés többféle szállítási megoldásban is jó térkihasználást tesz lehetővé.
A csomagolástervezés során a térkihasználás és az egységesítés ma már legalább annyira döntő, mint a termékvédelem. A PPWR határidejéhez közeledve érdemes ezeket a szempontokat időben rendszerbe foglalni.
Csomor Zsolt | Fotók: Smurfit Westrock
Transpack Tudástár: Csomagolóbetét – A csomagolóbetét a csomagolás belső szerkezeti eleme, amely a termék vagy tartozékok stabil rögzítését, elválasztását és védelmét szolgálja szállítás közben. Különösen fontos ott, ahol eltérő méretű vagy érzékeny alkatrészeket kell ugyanabban a dobozban biztonságosan elhelyezni. A jól tervezett csomagolóbetét nemcsak a sérülésveszélyt csökkenti, hanem javítja a térkihasználást, gyorsítja a csomagolhatóságot, és a PPWR-követelményekhez igazodó, anyagtakarékos megoldásokat is támogatja.
