A hazai fuvarozási szektorban mintegy 8000 hivatásos gépjárművezető hiányzik, miközben az áruforgalom közel 70%-a közúton zajlik. A Menton Jobs és a Speedworld Kamionos Akadémia kétlépcsős kiválasztási és képzési rendszert indított a sofőrhiány enyhítésére, amelynek első, 50 fős csoportja májusban áll munkába Magyarországon.
Kétlépcsős kiválasztás és célzott képzés a minőség biztosítására
Kritikus ponthoz érkezett a hazai fuvarozási piac: a közúti szállítás dominanciája mellett jelentős munkaerőhiány nehezíti a működést. Az európai trendekhez hasonlóan Magyarországon is gyorsan öregszik a kamionsofőr-állomány, miközben az utánpótlás korlátozott. A Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesületének (IRU) adatai szerint az európai teherautósofőrök átlagéletkora 50 év körül alakul, és az állomány jelentős része egy évtizeden belül nyugdíjba vonulhat.

(fotó: Shutterstock.com)
A munkaerőhiány kezelésére a Menton Jobs és a Speedworld Kamionos Akadémia közös programot indított, amely harmadik országbeli – jelen esetben fülöp-szigeteki – gépjárművezetők kiválasztására és felkészítésére épül. A rendszer kétlépcsős: az első szakasz Manilában zajlik, ahol elméleti és gyakorlati szűrésen esnek át a jelentkezők, majd a második körben Magyarországon, Kiskunlacházán kapnak célzott képzést.
„Több fuvarozóvállalat jelezte felénk, hogy próbálkoztak harmadik országbeli kamionsofőrökkel, akik azonban nem bizonyultak megfelelőnek” – mondta Ódor Péter, a Menton Jobs ügyvezetője. Hozzátette: gyakran előfordult, hogy a jelöltek nem rendelkeztek európai vontatók vezetésében szerzett tapasztalattal, vagy hiányzott a szükséges gyakorlati tudásuk. „Erre válaszul alkottuk meg partnerünkkel az elérhető legerősebb szakmai kritériumokkal működő modellünket” – fogalmazott.
A kiválasztás során a Speedworld Kamionos Akadémia szakemberei nemcsak elméleti tesztekkel, hanem komplex vezetéstechnikai vizsgával is mérik a jelentkezők felkészültségét. „Az első toborzási körben az előzetesen alkalmasnak tűnő jelöltek mintegy 30 százaléka nem felelt meg a gyakorlati követelményeknek” – emelte ki Chilkó Szabolcs, a szervezet haszonjármű-szakértője. Mint mondta, a személyes, gyakorlati szűrés kulcsfontosságú annak érdekében, hogy csak megfelelő tudású sofőrök kerüljenek a hazai piacra.
A program második szakaszában a kiválasztott jelöltek a kiskunlacházi oktatóközpontban vesznek részt további képzéseken, ahol többek között a biztonságos és gazdaságos vezetést, az okmánykezelést, a rakományrögzítést, valamint a nyerges vontatók és félpótkocsik kezelését sajátítják el.
A fülöp-szigeteki munkavállalók alkalmazása mellett szól a stabilitás is: a szigorúan szabályozott külföldi munkavállalási rendszernek köszönhetően a fluktuáció alacsony, tapasztalatok szerint mindössze 1% körüli. Az első, 50 fős csoport tagjai 2026 májusában állnak munkába Magyarországon, miközben már zajlik a következő kiválasztási kör előkészítése.
Szöveg forrása: Gold Communications
Transpack Tudástár: gépjárművezető-utánpótlás – A gépjárművezető-utánpótlás a fuvarozási ágazat egyik kulcskérdése, mert a közúti áruszállítás működése közvetlenül függ a megfelelően képzett sofőrök rendelkezésre állásától. Ha a hazai munkaerő nem elegendő, a vállalatok célzott toborzással, szűréssel és képzéssel próbálják biztosítani a szükséges kapacitást. A minőségi kiválasztás azért különösen fontos, mert a sofőrhiány enyhítése csak akkor jelent valódi megoldást, ha a belépő munkavállalók szakmai és biztonsági szempontból is megfelelnek.
