fbpx

Dízel helyett vas és víz a jövő?

Írta: Kohout Zoltán - 2019 március 29.

Az EU egyre kevésbé támogatja az „aszfaltot”: fejlődés előtt a vízi és vasúti logisztikai rendszerek

 

Erőteljesen háttérbe szorulhat

A környezetvédelmi szempontok erősödésével, az emberi munkaerő-utánpótlás problémái és a vasúti-vízi szállítási módok költségkímélő(bb) volta miatt várhatóan mérséklődni fog az aránytalanság a közúti és az említett modalitások között. Barna-Lázár Zoltán (Ex Ante) nemrég a Közlekedésvilágnak adott interjújában kijelentette: az EU „egyre kevésbé akar aszfaltot finanszírozni, ezért az intermodális csomópontokon vagy a határon átnyúló kapcsolatokon túl az unió által támogatott közúti beruházások erőteljesen háttérbe szorulhatnak a jövőben”. A tanácsadócég ügyvezető igazgatója szerint ezzel a mai munkaerőpiaci trendek alapján a közúti szállítás sokáig már nem fogja tudni fenntartani a versenyelőnyét, mert ez a leginkább emberierőforrás-igényes ágazat”, és az önvezető közlekedés kibontakozására még sokat kell várni. „Záródni fog az olló, és van is hova fejlődni, hiszen a vasúti áruszállítás aránya az unióban optimista becslések szerint is alig 20 százalék, a vízié pedig mindössze 6–7 százalék”. Ennek – mint azt a Transpack áprilisban megjelenő számában is kifejti – egyik fontos feltétele, hogy megfelelő kikötői logisztikai bázisok, illetve megfelelő mennyiségű folyami víz álljon az ipar, a logisztika és a szállítmányozók rendelkezésére.

 

Elébe menni a pályázatoknak

Barna-Lázár Zoltán szerint a 2020 utáni EU-s költségvetési ciklusban hazánknak ezért is hatékonyan kell képviselnie a közlekedési-logisztikai ágazat fejlesztési igényeit. Szintén döntő fontosságú lehet, hogy bevárás helyett kész tervekkel, koncepciókkal kell elébe menni a brüsszeli fejlesztési finanszírozási kereteknek. „A 2019-2020-ban megnyíló utolsó körös CEF-forrásokat nagyobb eséllyel fogják elnyerni a megtervezett, engedélyeztetett projektek. Sokéves tapasztalat, hogy ebbe muszáj befektetni akár csak egy kis kikötőben szeretnénk egy nyílt rakodót létesíteni, akár egy vasúti fővonal rekonstrukciója a cél”, mondta az Ex Ante vezető szakembere.