fbpx

Egységesítette telephelyeit az ABEXA Kft. Székesfehérváron

Írta: Szerkesztőség - 2014 április 09.

A 2005-ben alakult cég a gyors fejlődésének köszönhetően szűkségét látta egy saját üzemcsarnok építésének. Több bérelt telephely között kellett ingázniuk, ahol a tároló és munkakörülmények, nem voltak elfogadhatóak.

Fő megrendelő partnereink multinacionális cégek, akik jogosan elvárják, hogy a beszállító cégeik is minőségre helyezzék a hangsúlyt és ehhez megfelelő körülményeket kell biztosítani.

 

 

A 38 millió forint uniós támogatással megvalósított az új üzemcsarnokban most már a csővázas állványrendszerek darabolása és szerelése fűtött és világos körülmények között történhet. A tároló kapacitás növelésével rövidebb szállítási határidőket vállalhatnak. A salgó polc és más rendszer elemeiket száraz helyen tárolhatják.

A projekt keretében beszerzésre került egy magas raktári állványrendszer és az ezt kiszolgáló 6 méterre emelő targonca. A targonca kivitele lehetővé teszi a külső udvari munkát a gitterboxok kamionba pakolását hideg időben is. A beruházás után a kiinduló 7 munkahely 10-re fog bővülni.