fbpx

A Raben Group a Legjobb Logisztikai Szolgáltató az FMCG, valamint a friss élelmiszerek szektorában

Írta: Szerkesztőség - 2014 december 10.
2014-ben a Raben Groupot két kategóriában is jelölték a logisztikai és szállítmányozási ágazat egyik legnagyobb információszolgáltatója, az eyefortransport által kiosztott díjakra. A vállalatcsoport mindkét kategóriában nyert:  
  • Legjobb 3PL* fogyasztási cikkekkel foglalkozó ellátási lánc   
  • Legjobb 3PL friss élelmiszer termékekkel foglalkozó ellátási lánc
Az eyefortransport által szervezett „Európai 3PL díjak” idei nyerteseit egy ünnepi gála keretein belül hirdették ki a 12. alkalommal megtartott Éves 3PL Csúcs alkalmával, amelyet Amszterdamban rendeztek meg 2014.11.18. és 20. között.
„Az Európai 3PL díjak ismét kirakatba helyezik azt a hihetetlen kiszolgálást, melyet néhány logisztikai szolgáltató ügyfelei részére nyújt.” – mondta Chris Saynor, az eyefortransport vezérigazgatója. „Egy nehéznek mondott üzleti környezetben nagyszerű igazi újításokat látni és néhány kiváló ügyfélszolgálat működését megtapasztalni. A 3PL díjak zsűri által kiválasztott döntősei, valamint a közvetlen ügyfél-szavazatok alapján kiválasztott nyertesek azok közül a vállalatok közül kerültek ki, melyek részt vesznek a sikeres üzleti kapcsolatok kiépítésében. Mint mindig, most is nagy megtiszteltetés kihirdetni a nyerteseket és a döntősöket.”
A jelöltek közül a legjobbakat az ágazat szakértőiből álló zsűri válogatja ki, akikre az európai 3PL ügyfelek – azaz a logisztikai szolgáltatókra napi szinten támaszkodó és velük együttműködő gyártók és kiskereskedők – szavazhatnak és ők dönthetik el, kik legyenek a nyertesek.
„Az ügyfelek által odaítélt díjak rendkívül fontosak számunkra. Azt szeretnénk, hogy a legmagasabb minőségű szolgáltatások és az ügyfélbarát kiszolgálás jellemezze a Raben Groupot. Invesztálunk az eszközök, a rendszerek és az infrastruktúra fejlesztésébe, hogy ez által növelni tudjuk a velünk együttműködő vállalatok versenyelőnyét. Folyamatosan dolgozunk a friss élelmiszerek logisztikájának fejlesztésén, ezért a díj pozitív visszajelzés a piactól, mely azt üzeni számunkra, hogy lépéseink eredményesek. Az egymást követő három éven keresztül a Raben Groupnak ítélt díj ugyanakkor értékes megkülönböztetést és elkötelezettséget is közvetít számunkra. Továbbra is folyamatosan fejleszteni fogjuk ügyfélszolgálatunkat.” – tette hozzá Ewald Raben, a Raben Group vezérigazgatója.