Fruit Logistica 2018: a frissgyümölcs-kereskedők Mekkája

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 31.

Három napon keresztül Berlin volt a gyümölcs- és gyümölcslé-kereskedelem fővárosa. A kifejezetten a szakértő közönség számára szervezett kiállítást 130 országból 77 ezer érdeklődő látogatta meg. Nekik több mint 80 ország 3100 kiállítója mutatta be a piac aktuális kínálatát. Erről a gazdag palettáról választottunk ki néhány jellemző érdekességet.


A nagydíjasokról a látogató dönt

Egyedülállóan érdekes rendszerben határozták meg a kiállítás három fődíját. Ez a szakma idei legnagyobb elismerése, amelyet nem egy bizottság ítél oda. A benevezett innovációkat egy külön térben állították ki, részletes leírással. 36 világ- és 16 Európa-újdonságra a kiállítás első két napján itt adhatták le szavazataikat a látogatók, amelyek alapján azután a harmadik napon került sor az eredményhirdetésre. Jellemző újdonságok voltak idén a biológiailag részben vagy teljes egészében lebomló karton csomagolóanyagok, az automatikus gyümölcsválogatók, a csomagolórobotok és az okosszenzorok, valamint a biostimulátorok és a földieperre hasonlító paradicsomok. Az idei FruitLogistica Innovation Award (FLIA) három nagydíja sorában dobogós, bronzérmes helyezést érdemelt ki fűpapír, a német Scheufelen papírgyár terméke. Ez az ökológiai szempontból kifogástalan csomagolóanyag a hagyományos, cellulóz rostokból készülő papír tonnánkénti 30 ezer liter vizet igénylő és 6 ezer kWh energiaráfordítással járó előállításához képest egyáltalában nem igényel vizet – nulla vízráfordítású –, és csupán 150 kWh energiát emészt fel.

A holland Eosta – sok más forgalmazóval együtt – igyekszik a csomagolás mértékét a minimumra csökkenteni, és azt is cukornád-hulladékkal, kartonpapírral vagy bioplasztikkal oldja meg.

Lézerjelölés címke helyett

2016 végétől kezdték meg bevezetni – elsőként a németek – bio-termékek címke helyetti jelölésére az ún. „Licht-Labeling“ vagy másképpen „Natural Branding“ eredet-megjelölést. Az eljárás lényege: a lézer a gyümölcs külső héjénak legfelső pigmentrétegét oldja ki anélkül, hogy bármiképpen befolyásolná a héj ez alatt fekvő rétegeit vagy a termék ízét. Ezzel a módszerrel egyetlen cégnél milliónyi címke és csomagolóanyag válik feleslegessé. A D+H GmbH teljesen automata EcoMark NB 3002 lézerfeliratozó gépe például egy logót 0,3 másodperc alatt visz fel, a termék folyamatos áthaladása közben. Bármilyen válogató- vagy csomagolósorba utólag is beilleszthető. Érdekessége, hogy nemcsak egyes gyümölcsök, hanem ládák jelölésére is alkalmas. A szélesebb körű bevezetés akadálya jelenleg az, hogy nagyon kevesen gyártanak lézeres jelölőgépeket.

Az online forgalmazás gyors felfutása következik

Kirajzolódtak azok az új technológiák, amelyek megváltoztatják meg a gyümölcs- és zöldségkereskedelem mértékét és jellegét – állapították meg záróközleményükben a résztvevők és a szervezők. Amíg azonban 2030-ig Európában és Észak-Amerikában csupán kis mértékben növekszik, addig Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten a kereslet gyorsan nő. Az emberek már most hajlandók többet fizetni a friss élelmiszerekért! A fogyasztás jellege is megváltozik. Az otthon fogyasztás túlsúlya mérséklődik. 2030-ban a friss áru 32%-át már „házon kívül” fogyasztjuk el. Ez a szállítási logisztikával szemben újszerű követelményeket támaszt. A vevő eddig kézbe vehette a szupermarketben a paprikáját vagy az avokádóját – az online kereskedelemben erre nincs lehetősége.

A válogatás és az osztályozás jelenlegi fejlettségi fokán leszögezhető, hogy a megtermelt áru kb. 25%-a lenne alkalmas online forgalmazásra. Az olyan globális „játékosok”, mit a Walmart vagy a Carrefour arra készülnek, hogy blokkláncos technológiával, rendkívüli pontossággal alakítsák ki szállítási módszereiket. A vevő a boltban letöltött QR-kóddal állapíthatja meg, hogy a kiszemelt gyümölcs vagy zöldség melyik gazdától származik. Folyami és közúti szállításnál lesz nagyon praktikus a Scholler Allibert cég COMBO FRUCTUS® egyköbméteres IBC-kiskonténere. Ez az újdonság kettős falszerkezetének köszönhetően akár 1500 kg folyadékkal is terhelhető – legyen az gyümölcslé, paradicsomlé, joghurt vagy akár ivóvíz. Dinamikus megrakodáskor 3200 kg a felső határ. A felhajtható falú doboz víztömören zár, hála kiváló tömítéseinek és jól megoldott reteszeléseinek. Egymásra helyezve max. 8000 kg lehet a csúszásgátló talpakon álló rakat súlya. A többi, egyszerhasználatos IBC-konténerhez képest ez a csomagolóanyag többször használható. Feladata végeztével lapra hajtható, így 7 kiskonténer szállítható egymás felett.

Válogató, osztályozó és csomagoló gépek szédítő választéka

A portugál CALIBRAFRUTA a válogató gépei itthon kevésbé ismertek, pedig 1992 óta szinte mindenre kínál megoldást. Egy jellemző részletét ki is emelnénk.

Európa a legfontosabb piac

A jövőben is Európa marad a friss termékek legjelentősebb importőre. A világ gyümölcsexportjának 4570%-a az EU-ba irányul. A banán vezeti fel a sort, amelyben nagy távolsággal lemaradva következik a narancs és az alma. Európa azonban maga is fontos gyümölcs- és zöldségtermelő: a globális termelés 12%-át adja. Több terméknél – így elsősorban az almánál és a hagymánál – importőrből exportőrré lépett elő. Ázsiai vásársorozat 2018-banAddig üsd a vasat, amíg meleg! Ez lehetne a sikeres berlini kiállítást követő ázsiai rendezvények mottója. A China Fruit Logistica idén első ízben nyitja meg kapuit Shanghai-ban május 14-16. között. Célja a Kínán belüli, növekvő frissgyümölcs- és zöldségszükséglet kielégítési lehetőségeinek bemutatása (www.chinafruitlogistica.cn).

Az Asia Fruit Logistica Hongkongban már a 12. alkalommal kerül megrendezésre, idén szeptember 5-7. között. Vezető szerepe az ázsiai frissgyümölcs-kereskedelemben elvitathatatlan. Tavaly 43 ország 300 kiállítója vonultatta fel kínálatát a 76 országból érkezett 13 ezer érdeklődő előtt (www.asiafruitlogistica.com).

Berlinben jövőre is!

Érdemes már most előjegyezni a következő berlini FruitLogistica időpontját: 2019. február 6-8.

Mégiscsak más a helyszínen első kézből tájékozódni a szakma újdonságairól!

Transpack
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.