fbpx

Emelőkocsikat adományozott a Jungheinrich

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 április 06.

Révész Máriusz kormánybiztosnak, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetőjének a jelenlétében vett át a Baptista Szeretetszolgálat képviselője két hidraulikus kézi emelőkocsit, amelyek ezután a koronavírus elleni küzdelmében segítik a segélyszervezetet.

Az adományokat Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, Bisztriczki Csaba, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai vezetője vette át április 2-án, csütörtökön Horváth Zoltántól, a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatójától a kft. biatorbágyi telephelyén.

A cég a három segélyszervezetnek összesen tíz hidraulikus kézi emelőkocsit bocsátott a rendelkezésére addig, amíg a szükséghelyzet ezt megköveteli.

Az ötlet akkor fogalmazódott meg bennük, amikor a Dél-Pesti Kórház a segítségüket kérte. Jelezték támogatási szándékukat az Operatív Törzs felé, így kaphatott a három segélyszervezet is „békákat”, amely a logisztikai munkát segíti majd raktáraikban mondta Horváth Zoltán, emellett hangsúlyozta, hogy fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, ők pedig leginkább ilyen módon tudják hatékonyan támogatni a járvány elleni küzdelmet.

Forrás/fotó: Jungheinrich Hungária Kft. Facebook