fbpx

Ez tényleg új korszak az ütközésvédelemben!

Írta: Kohout Zoltán - 2020 július 13.

Különlegesen erős rendszer, speciális fejlesztésű műanyag, körültekintő szolgáltatás – ezen a három lábon áll a STOMMPY innovatív olasz fejlesztőcég intralogisztikai ütközésvédelmi technológiája. A komplex megoldás tavaly óta hódít Magyarországon is.

 

 

Már itthon is terjed

Tavaly augusztus óta hazánkban is elérhetők az olasz STOMMPY speciális, forradalmi szemléletű és technikai kivitelezésű raktári, ipari ütközésvédelmi rendszerei. Brok Levente, aki a STOMMPY romániai hálózatának kiépítésében, vezetésében is részt vett, az olasz vállalat felkérésére fogott bele a magyarországi hálózatépítésbe üzlettársával, Fábián Balázssal. Nemcsak új honlappal jelentek meg, de az elmúlt hónapokban máris nagy – ipari és raktári kapacitással működő – vállalatok lettek a Stommpy Hungary Kft. ügyfelei.

 

 

Erő, biztonság, higiénia

Ennek az az oka – magyarázza Brok Levente –, hogy a STOMMPY szakított az eddigi ütközésvédelmi fejlesztésekkel. Három fő komponensből álló, komplex rendszere révén a korábbinál jelentősen erősebb, biztonságosabb és higiénikusabb rendszert alakított ki. Mindennek az alapja egy tudományos módszer, amellyel egyrészt előre mérhető, bevizsgálható a veszélyeztetett felületek, tárgyak védelmének biztonsága. Másrészt garantálható mind a raktári, ipari térben jelenlévő emberek, anyagmozgató gépek, illetve polcrendszerek, tárgyak biztonsága.

 

 

Brutális erőt képes megfékezni

A STOMMPY technológiájának első fő eleme a Fixa Block System (FBS), amely a hagyományos ütközésvédelmi rögzítési megoldásokhoz képest akár 30-szor nagyobb, 570 kilonewton (kN) kihúzási erőnek képes ellenállni. Ennek köszönhetően a legerősebb STOMMPY ütközésvédelmi oszlop akár 21.000 Joule energia elnyelésére is képes ütközés esetén, ami megfelel annak, amikor egy 2 tonna árut szállító 3,5 tonnás targoncának (összesen 5,5 tonna), ami 10 km/h sebességgel halad. Az objektumokat védő oszlopokat a raktár- vagy üzemcsarnok talajába rögzítik. Így egyrészt nem érheti a horgonyzást szennyeződés (ami a higiénia szempontjából fontos), másrészt a horgonyzás nem lazulhat ki a padlóból, nem kotyog még a többszörös apró ütések következtében sem. Továbbá a rögzítési pont számtalanszor újrafelhasználható, vagyis nem kell adott esetben újrafúrni a padlót, illetve az esetleges csere esetén is egy csupán 15 eurós költségű menetes szárral gyorsan, olcsón meg lehet oldani az állapot-visszaállítást. Nem véletlen, hogy a STOMMPY ütközésvédelmi oszlopokra és korlátokra akár 10 év garanciát is vállal a cég, hiszen laboratóriumi és kísérleti mérések alapozzák meg a jótállást a tanúsított minőségű és teljesítményű ütközésvédelemre.

 

 

Nem törik, könnyen kezelhető

A STOMMPY megoldásának másik fő eleme az a speciális műanyag, ami szintén az innovatív olasz cég saját fejlesztése. A Tecklene nevű, élelmiszeripari tanúsítvánnyal rendelkező, rugalmas és törhetetlen technikai polimer nem gyúlékony, nem toxikus, vízálló és újrahasznosítható. Ennél is fontosabb persze, hogy törhetetlen, vagyis ellenáll a raktári-ipari környezetben elképzelhető legerősebb ütéseknek is. Emellett anyagában festett, szintén hivatalos kísérletek során tanúsított a minősége és a teljesítménye, s modulárisan – azaz könnyen és gyorsan – cserélhető.

 

 

Megelőzés, ellenőrzés

A STOMMPY ütközésvédelmi technológiájának harmadik összetevője egy saját kialakítású garancia- és szolgáltatási rendszer. A padlóba horgonyzott Tecklene oszlopokra – vagyis a termékre és a padozatra is – vonatkozó 10 éves jótállás mellett a PMP nevű új, innovatív szolgáltatás egy rendszeresen ütemezett és megelőző karbantartást biztosít. Ennek keretében a STOMMPY szakemberei évente térítésmentesen meglátogatják, ellenőrzik és bevizsgálják a telepített ütközésvédelmi rendszert. Ezzel tovább növelik a felhasználók biztonságát, illetve elősegítik, hogy a megrendelő vállalat saját termelékenységére és biztonságára összpontosítson, minimalizálja a karbantartási költségeket. Mindezt a STOMMPY Authorized Installation Center (AIC) képzett és tanúsított szerelőcsapata biztosítja.

 

 

Amikor a biztonság az első

Ma minden raktári és ipari csarnokban döntő az ott dolgozók egészsége, kezdve a porvédelemtől a nem mérgező műanyagokon át a megfelelő biztonságig. Ugyanez vonatkozik a mind drágább anyagmozgató gépekre, az értékes és drága áruféleségeket tároló polcrendszerekre, a csarnok védendő belső egységeire. Ugyanakkor fontos az is, hogy az ütközésvédelem ne vegyen el időt, aránytalanul sok pénzt a vállalattól, legyen garantáltan stabil a védelmi eszköz, legyen kiszámítható az ütközésvédelmi termékhez kötött szolgáltatás. A STOMMPY ténylegesen új korszakot nyitó megoldása azért terjed Magyarországon is, mert tudományos kísérletek és mérések alapján dolgozta ki a rendszerét – összegzi Brok Levente, a Stommpy Hungary Kft. cégvezetője.