Már tavasszal összeomlott ez a járműpiac

A koronavírus-járvány miatt lényegében összeomlott az értékesítés a nagyhaszonjárművek piacán – adta hírül a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elemzése.

 

 

80-70%-os visszaesés

A forgalomba helyezések már a január-májusi időszakban 60%-kal csökkentek a tavalyi év azonos időszakához mérten – igaz, már a 2019-es év sem sikerült olyan jól, mint a rekord év: a 2018-as, amikor a forgalomba helyezések száma összesen meghaladta az 5400-at. Tavaly már a sofőrhiány és a fuvardíjak csökkenése éreztette a hatását, ám mindezekkel együtt még az idei év elején is némi lendület volt érzékelhető. Aztán begyűrűzött márciusban a járvány, és az új járművek megrendelése májusra már 80%-kal(!) csökkent. A trend folytatódott júniusban is, amikor tavalyhoz képest még mindig 70%-os volt a hanyatlás. Mindemögött nemcsak a fuvarok számának csökkenése és a közlekedési korlátozások, hanem az is szerepet játszik, hogy a nagyhaszonjármű-gyártás is alkatrészhiánnyal, a logisztikai láncok egyes elemeinek zavaraival küszködött.

 

 

Turistabuszok sem kellenek

Most, a járvány második hullámának kibontakozásakor Illés Dávid, az MGE elnökségi tagja úgy véli, várhatóan az ősz sem lesz erős. Bár a korábban súlyos problémát jelentő sofőrhiány jelentősen mérséklődött – emögött az áll, hogy a járműflották harmada parkolópályán van. Az MGE szerint a turizmus fékeződésével a turistabuszokat üzemeltető cégek leálltak, így a megrendelt járműveket sem veszik át a gyártóktól. A piac élénkülését csak 2021. február-március környékére prognosztizálják.

Forrás: Világgazdaság, MGE, Transpack-archív

fuvarozás kamion logisztika nagyhaszonjármű szállítmányozás