Megoldódhat a konténerhiány

Írta: Csomor Zsolt - 2021 július 07.

Tavaly óta a tengeri szállítás nemzetközi piacán egyre jelentősebb konténerhiány jelentkezett, emellett folyamatos és jelentős drágulás okoz fennakadásokat a szállításban. Kína megoldást ígér, a kínai közlekedési minisztérium pedig arra ösztönzi a nemzetközi hajózási vállalatokat, hogy növeljék szállítási kapacitásukat és konténerkészletüket a kínai szárazföld exportvonalai számára.

 

A világgazdaság fellendülésével jelentősen nőtt a kereslet

Tavaly óta Kína jelentős eredményeket ért el a járvány kezelésében. A világon elsőként újraindította a termelést és a munkát, és jelentősen nőtt az export irányú konténeres szállítás iránti igény. Emellett külföldön a súlyos járványhelyzet a termelés felfüggesztéséhez vezetett, a kikötőknél csökkent a munka hatékonysága, a hajók szállítási kapacitása visszaesett és hiány jelentkezett az üres konténerekből.

 

konténer kikötő daru

 

A világgazdaság fellendülésével nagymértékben megnőtt a kereslet a nemzetközi piacon. A kínai járvány hatékony kezelésének eredményeként felértékelődött a kínai gyártóipar szerepe a globális ipari láncban. Statisztikák szerint a kínai árukereskedelem importjának és exportjának összértéke az idei év első négy hónapjában 28,5%-kal nőtt 2020 azonos időszakához képest, és 21,8%-kal nőtt 2019 hasonló időszakához viszonyítva. Ding Yifan, az Államtanács Fejlesztési és Kutatóközpontjának globális fejlődéssel foglalkozó kutatója elmondta, hogy Kínából továbbra is nagy mennyiségű áru áramlik külföldre, ami azt mutatja, hogy Kína termelési kapacitása különösen erős, és a járvány közepette mindenki a kínai gyártásban bízik.

A külkereskedelem és a nemzetközi logisztika stabilizálása érdekében a közlekedési minisztérium a kereskedelmi minisztériummal és más kormányszervekkel együtt intézkedésekkel igyekszik biztosítani Kína tengeri szállításának zavartalan működését. Intézkedésekkel ösztönzik a nemzetközi tengeri szállítással foglalkozó cégeket a kínai szárazföldi exportvonalak szállítási kapacitásának és a konténerek számának növelésére, továbbá emelik a konténerszállítás hatékonyságát. Zhao Chongjiu (Dzsao Cson-Gyiu) közlekedési miniszterhelyettes erről a következőket mondta.

 

Tízszeresére nőtt a konténer szállítási ára

„A szárazföldi Kínából induló főbb útvonalakon jelentősen nőtt a főbb hajózási társaságok által idén január és május között kínált konténerek száma. Az Észak-Amerika felé irányuló útvonalak kapacitása elérte az 5,51 milliónak megfelelő TEU-t (20 láb hosszúságú fém konténer), ami 65%-os növekedést jelent 2020-hoz képest és 27%-os növekedést 2019-hez képest. Az Európába irányuló útvonalak szállítási kapacitása 2020-hoz képest 38%-kal, 2019-hez képest pedig csaknem 10%-kal nőtt.

 

konténer kikötő

 

Ugyanakkor a kínai konténergyártó vállalatok is növelik a termelékenységüket. Zheng Guoqiang (Dzsen Guo-csian), egy konténergyártó vállalat hegesztője egy hónap alatt több mint 4000 darab konténeren dolgozott. „A feladatom a konténerhegesztés, és naponta körülbelül 160-170-et készítettünk” – mondta.

Kína a konténerek elsőszámú gyártója a világon, a szárazáru-konténerek több mint 96%-át és a hűtőkonténerek 100%-át gyártja a világon. A konténerhiány kezelése érdekében a kínai konténergyártók egyre többet túlóráznak. A China International Marine Containers (CIMC) Kína legnagyobb konténergyártója. Havi termelésüket a korábbi 200 ezer darabról 400 ezerre növelték.

Ugyanakkor a nagyobb kínai kikötők a külföldön lévő üres konténerek visszahozatalán dolgoznak. A közelmúltban egy TEU-val teli teherszállító lassan Ningbo kikötője felé vette az irányt. A különbség az, hogy a hajón most több mint 13 ezer konténer üres. A hajó kikötése után ezeket az üres konténereket minél hamarabb az ország különböző részeibe küldik. Kang Shuchun (Kán Su-csun), a kínai logisztikai és beszerzési szövetség nemzetközi szállítmányozási osztályának elnöke elmondta, hogy az üres konténerek visszahozatalán gondolkodnak. „Korábban átlagosan 2000 dollárba került egy áruval megrakott konténer szállítása Kínából az Egyesült Államokba. Most ez az összeg 20 ezer dollár vagy még ennél is drágább, vagyis tízszeres a növekedés. Annak ellenére, hogy az üres konténerek visszahozatalának költsége nagyon magas, a kimenő szállítás nyeresége fedezi az üres konténerek visszaszállításának költségeit, tehát most azon gondolkodunk, hogy visszahozzuk Kínába a külföldön lévő üres konténereket.”

A közlekedési minisztérium forrása szerint Kínában a konténergyártók jelenlegi havi termelési kapacitása a maximális 500 ezer TEU-ra nőtt. Májusban a főbb kínai kikötőkben az üres konténerek napi hiánya 1,3%-ra csökkent, és az üres konténerek hiányát sikerült hatékonyan enyhíteni – olvasható a CRI online oldalon.