A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, valamint a fenntarthatósági programok iránt (a koronavírus-járvány ellenére is) jelentős volt az érdeklődés – mondta Joó István, a rendezvény lebonyolításáért felelős kormánybiztos.
Áder János köztársasági megtekinti az ifjúsági élményprogramot a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Több mint száz ország mintegy 180 kiállítója mutatkozott be
A kiállításnak a Hungexpo, mintegy 20 ezer négyzetméteren biztosította a helyszínt. Csütörtökön zárták le a szakmai, tudományos tanácskozásokat: tíz panelbeszélgetésen több mint 100 előadó vitatta meg a kiemelt kérdéseket, amelyek a fenntarthatósághoz kapcsolódnak: a hulladékgazdálkodás; körforgásos gazdaság; vízgazdálkodás és klímaváltozás.
A beszélgetések során nemcsak a problémát vázolták fel, hanem bemutatták azokat a közép-európai fejlesztéseket, amelyek megoldást kínálhatnak. Mintegy 70 kiállító 550 üzleti tárgyalást folytatott le, és konkrét megállapodásokat is kötöttek.
Az előadók közül a kormánybiztos kiemelte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), a Nemzetközi Energiaügynökség és a többtucatnyi miniszteri delegáció képviselőit.
Az expó és világkiállítás vasárnapig van nyitva, 11 izgalmas helyszínen, egy food court-el és fenntartható piaccal kiegészítve, az egész család számára érdekes, interaktív formában mutatja be a fenntartható fejlődés mindennapi eszközeit.
Forrás: MTI
Összeállította: Barna Ferenc