fbpx

Segít a sofőrhiány kezelésében, meg is vette a német cég

Írta: Barna Ferenc - 2022 január 20.

A német Transporeon felvásárolja a mesterséges intelligencia-alapú fuvartervező megoldásaival nemzetközileg is elismert magyar Nexogent; hiszen az innovatív fejlesztésük csökkenti a vállalatok logisztikai költségeit, segít a kapcsolódó problémák megoldásában, például a sofőrhiányt – olvasható a sajtóközleményben.

 

Intelligencia-alapú fuvartervező megoldás – képpel ábrázolva.
Szállítást végrehajtó cégek flottájának útvonaltervezése a prioritás (Kép: Nexogen)

 

Az akvizíció értékét üzleti titokként kezelik a felek

A tranzakció az ilyenkor szokásos hatósági jóváhagyásokat követően, várhatóan az első negyedévben záródhat.

Kovács András, a Nexogen egyik alapítója a közleményben elmondta: az akvizíció lezárulta után is ő, valamint tulajdonostársai, Farkas Márk, Jermann Ádám és Kemény Attila felelnek a vállalat irányításáért.

 

Több millió euróval csökkenti a vállalatok költségeit – a Nexogen termék

A Nexogen saját fejlesztésű innovációja akár több millió euróval csökkenti a vállalatok költségeit, jelentősen növelheti a flották kihasználtságát, és olyan égető iparági problémákra nyújt megoldást, mint a sofőrhiány kezelése, a károsanyag kibocsátás mérséklése és az alacsony profitabilitás.

A legnagyobb európai fuvarozó cégek flottáinak útvonalait a Nexogen budapesti irodájában, magyar matematikusok és szoftverfejlesztők által létrehozott szoftverrel tervezik. A céget Kovács András és Farkas Márk alapították, a vállalat megoldásai ma már a vezető holland és francia optimalizáló szoftvergyártók termékeit utasítják maguk mögé nyílt tendereken.

Az általános európai sofőrhiány, a szigorodó fenntarthatósági követelményeknek való megfelelés, a várakozási idők és az üresjáratok csökkentésének igénye, valamint a költségek jobb kontrollálása olyan igényeket teremt, amit csak digitalizációval lehet megoldani.

 

Közúti fuvarozás
A világ egyik legnagyobb, dinamikusan növekvő, teherszállítási hálózata (Kép: Transporeon)

 

A német Transporeon több mint 1200 alkalmazottat foglalkoztat

A logisztikai szegmens egyik legnagyobb globális szoftver-szolgáltatója, a világ egyik legnagyobb, dinamikusan növekvő, teherszállítási hálózatát hozta létre, amelyben jelenleg több mint 1300 szállítmányozót, 100 kiskereskedelmi láncot, valamint 130 ezer logisztikai szolgáltatót és fuvarozót számlál.

A cég naponta 100 ezer szállítási feladat végrehajtásában vesz részt, amelyek 60 százaléka szárazföldön, 30 százaléka vízen, 10 százaléka légi úton valósul meg.

Mesterséges intelligencián és a gépi tanuláson alapuló automatizált rendszerükön keresztül nyújtott szolgáltatásaik felölelik a fuvarok intelligens tendereztetését, fuvarszerzést, a díjszabások kezelését, a szállítások ütemezését és valós idejű nyomon követését, valamint a fuvarelszámolást, a fizetést és az auditot.

A Transporeon székhelye a németországi Ulmban található, 7 regionális irodát tart fenn Európában, Oroszországban, Ázsiában és az Egyesült Államokban.

 

Forrás: MTI
Összeállította: Barna Ferenc