fbpx

A cég versenyképesebb működését segíti az új raktárcsarnok

Írta: Barna Ferenc - 2022 április 20.

Új raktárcsarnokot épített a járműipari alkatrészek előállításával foglalkozó Modine Hungária Kft. Gyöngyösön, a létesítmény egy közel kétmilliárd forint értékű beruházás-sorozat része.

Raktarcsarnok
Közel kétmilliárd forint értékű beruházás-sorozat része az új raktárcsarnok (Fotó: MTI/Komka Péter)

Az átadott raktárcsarnok a vállalat versenyképesebb működését segíti, egyben új munkahelyeket is teremt

A cég gyöngyösi telephelyét és a mezőkövesdi székhelyét is érintő fejlesztésekhez a kormány 450 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá.

Nyári Zsolt, a Modine Hungária Kft. ügyvezető igazgatója mérföldkőnek nevezve a raktárcsarnok átadását kifejtette: eddig külső szolgáltatót kellett igénybe venniük a raktározáshoz, ezt hivatott megoldani a most lezáruló beruházás.

A projekt a gyöngyösi telephely jövőjének is alappillére, melytől a következő pénzügyi évtől kezdve közel 50 százalékos árbevétel-növekedést várnak.

Raktarcsarnok
A logisztikai feladatok ellátását támogatja a 3500 m2 alapterületű raktár (Fotó: MTI/Komka Péter)

A közel 800 millió forintból épült fel az új objektum

A 3500 raklapnyi áru egyidejű tárolására alkalmas és további 1700 négyzetméter kiszolgáló területtel rendelkező raktárbázis kialakítása mellett a társaság fejlesztési csomagjának részét képezi a cég mindkét telephelyén gépek beszerzése is.

A logisztika rövidtávú jövőképe 2022-re cikkünkben olvasható, fejlesztés és korszerű technológia nélkül nincs reális előrelépés.

Forrás: MTI
Összeállította: Barna Ferenc