Már nem(csak) a versenyképesség, hanem a túlélés a cél a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület szerint, ha nem érkezik állami segítség.
Drasztikus következmények
Az egyesület Nemzetközi és Kiemelt Ügyek Bizottsága május elején arról egyeztetett, milyen intézkedések szükségesek, hogy az energiaárak drasztikus emelkedésének következményeit elhárítsák. A vasúti szakemberek szerint az energiaár-emelkedés komoly veszélyei már ősszel láthatók voltak, ezért több kérést, döntés-előkészítő javaslatot küldtek az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak számításokkal, hatásvizsgálatokkal. Később a MÁV Zrt. és a HUNGRAIL közös előterjesztésben az idei I. félévre 14, a II. félévre 10 milliárd forint kompenzációt kért az árufuvarozó vasútvállalatok részére. Ez volna a megoldás a drasztikus költségnövekedésre, de választ eddig nem kaptak a vasutasok.
Árt az exportnak, drágítja az importot, növeli az inflációt
Az áruszállító vasútvállalatok problémája és napirendje ma már nemcsak a versenyképességük megőrzése, hanem egyáltalán a túlélésük – írta nemrég a Magyar Vasút szakmai folyóirat. Drasztikusan megemelkedtek a vontatási energia díjak, egyre költségesebb forgalom lebonyolítása. Ha összeomlik az ágazat, szükségtelenné válhatnak olyan, kiemelt – például a vasútvonalakat, terminálokat érintő – kormányzati fejlesztések. Ezzel azonban Magyarországot a tranzitforgalmak el fogják kerülni, a nemzetközi árualapokért folytatott versenyben hazánk lemarad. És még ezzel sincs vége, hiszen logikus, hogy ezzel a hazai termékek exportja versenyképtelenné válna, az import termékek megdrágulnának, tovább növelve az inflációt. A szektorban ezért nemzetgazdaságunk számára katasztrofális következményekről beszélnek.
Összefogva lépnek fel
Ezért a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület május 4-i ülésén a Nemzetközi és Kiemelt Ügyek Bizottsága megerősítette: az érintett szereplőknek összefogva, közös erővel és soron kívül kell fellépni a hatékony és gyors segítség érdekében. Nincs több idő, haladéktalan kormányzati támogatásokra van szükség. Az egyeztetés során elhangzott jelenlegi vasútvállalati helyzetkép alapján júniusig bírhatják a vállalatok, amelyek már így is a szakadék szélén működnek.
forrás: Magyar Vasút