fbpx

Idén másodszor rendeztek katonai logisztikai bemutatónapot

Írta: Csomor Zsolt - 2022 október 27.

Pályaorientációs katonai logisztikai bemutatónapot rendeztek Budapesten, a Magyar Honvédség (MH) Anyagellátó Raktárbázis telephelyén. A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) közreműködésével tavasszal már szerveztek egy ehhez hasonló rendezvényt a Logisztika Napja alkalmából, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel most újra betekintést nyerhettek az érdeklődő fiatalok ebbe a világba.

Középiskolások százai voltak kíváncsiak idén a katonai logisztikára

Idén április 21-én ünnepeltük a Logisztika Napját, amely Németországban már 15 éves hagyománnyal rendelkezik, hazánk pedig 10 éve csatlakozott a kezdeményezéshez. A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) a különleges alkalomra többféle rendezvénnyel, köztük az Edutus Egyetemmel és a Magyar Honvédséggel (MH) közösen szervezett programmal is készült. Utóbbit akkora érdeklődés fogadott, hogy a regisztrációt jóval az eseményt megelőzően le kellett zárni.

Dr. Doór Zoltán
Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke

„Tavasszal a Magyar Honvédséggel (MH) közösen tartott eseményünkre több mint 200 fő tudott eljönni, amit az érdeklődők száma jócskán meghaladott. Mivel szerettük volna mindenkinek megadni a lehetőséget a részvételre, az esemény újbóli megszervezése mellett döntöttünk” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A tavaszi esemény után most még nagyobb, több mint 300 fő befogadására alkalmas rendezvény életre keltése mellett döntött a szervezet. A Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség (MH) és a Honvédelmi Sportszövetség (HS) támogatásának köszönhetően ezúttal nagyjából másfélszer akkora létszámú programot sikerült megszervezni. A célközönség most is elsősorban a középiskolai tanulók, valamint azok kísérői voltak.

Egész napos programnak lehettek részesei az érdeklődők

A Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis Újszász utcai telephelyén amellett, hogy számos előadást hallhattak az érdeklődők, a Magyar Honvédség (MH) különböző egységei is szép számmal vonultak fel – olvasható az MLE közleményében. Az Anyagellátó Raktárbázis fegyverzeti és katonai ruházati bemutatóval, Airsoft lövészettel és számos honvédségi gépjármű bemutatásával készült. A Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság toborzósátrában használaton kívüli fegyverekkel és a lézerlövészettel ismerkedhettek meg a vendégek. A Katonai Közlekedési Központ többek között különböző tehergépjárműveket mutatott be.

kutya ember nő férfi katona
A szervezők kutyás bemutatóval is készültek (Képek forrása: krpr.hu)

Jelen volt a továbbá a Légijármű Javítóüzem is, akik egy mérésügyi laborgépjárművel, egy interaktív bemutatófülkével, valamint egy légijárművek sérüléseinek javítására berendezett konténerrel érkeztek a helyszínre. A földrajz szerelmeseit a Geoinformációs Szolgálat különösen elvarázsolta, hiszen a térképész és a katonameteorológiai szakterületet is szemléltették.