…és még egyáltalán nincs vége a folyamatnak. Romlanak a hatékonysági mutatók.
Bérek, alapkamat és egyebek
Az októberi 21,1%-os hazai infláció mértékét is meghaladja a közúti fuvarozás költségeinek emelkedése a III. negyedévben – ismertette a DigiLog Consulting által negyedévente publikált Közúti Fuvarozási Árindex. A költségek növekedését a III. negyedévben is elsősorban az üzemanyagárak és a gépjárművezetők bérköltségének dinamikus emelkedése hajtotta. Egyre markánsabban jelenik meg a járművek beszerzési és finanszírozási költségének emelkedése is, mely mögött a kamionok árának megugrása és a jegybanki alapkamat intenzív emelkedéséből következő lízing kamat növekedése áll.
Jelentős tényezővé vált az „egyéb költségek” emelkedése, mivel a tartósan kétszámjegyű infláció szinte minden „egyéb” fuvarozási költséget érint (irodai dolgozók bére, iroda, szerviz, gumi, telephely, őrzés-védés stb.).
Belföldi viszonylatban rosszabb a helyzet
Bár a forint gyengülése az euróval szemben jelentősen segítette a nemzetközi fuvarozókat, ez csak kis mértékben tudta tompítani a költségek növekedését és a hatékonysági mutatók enyhe romlását. A belföldi fuvarozókat nem segített a forint gyengülése. Ugyanakkor a tartós kapacitáshiány jó hatással volt a termelékenységükre, ami kompenzált néhány százalékot az elszálló költségek áremelő hatásából is. A Közúti Fuvarozási Árindex aktuális értéke 2022 III. negyedévére vonatkozóan (2021 teljes évhez viszonyítva) nemzetközi fuvarozás terén 122,3, belföldi fuvarozás terén 128,3%. Az itt jelzett 22, illetve 28%-os költségnövekedéssel szemben a fuvarozók nemzetközi viszonylatban 20,6, belföldön szűk 22%-os díjemelést értek el. Más szóval: a nemzetközi fuvarozók szinte teljesen érvényesíteni tudták a költségeik növekedését, míg a belföldi fuvarozóknak még 6-7% hiányzik.
Év végére már inflációgerjesztő arány várható
– A közúti költségek és díjak rallyja még egyáltalán nem ért véget – figyelmeztet a DigiLog Consulting ügyvezetője. Az MLSZKSZ tudósítása szerint Lajkó Ferenc azzal érvel, hogy az energiaválság tartósan magasan tarthatja a gázolaj árát, az általános kétszámjegyű infláció pedig az összes költséget felfelé fogja nyomni az év hátralévő részében. Így év végére 30% körüli költség emelkedést és ebből következő szükségszerű díjemelést mutatnak az előrejelzéseik. A 30%-os díjemelés pedig már inflációt generáló hatással jár, hiszen a közúti fuvarozás díja szinte minden ipari és fogyasztási termékben jelentkezik majd.
forrás: MLSZKSZ