Első körben 2021. július 12-től lehetett pályázni a a GINOP Plusz-1.2.1-21 támogatásra, ami akár 70 százalékkal is segítheti a vállalkozások üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását, különböző fejlesztésekkel.
A vállalatirányítási rendszer mellett ingatlanberuházásra, egyéb technológiafejlesztésre, tanácsadási és képzési szolgáltatásokra is lehet majd pályázni. Így például technológiafejlesztésre, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését, és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét. Pályázható cél még az infrastrukturális és ingatlanberuházás, tanácsadási szolgáltatások vagy képzési szolgáltatások igénybevétele, eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. Míg az első benyújtási szakaszban 100, addig az október 11-18. közötti második szakaszban 50 milliárdos keret lesz nyitva; a harmadik benyújtási szakasz pedig jövő január 10-én indul szintén 50 milliárddal. Az igényelhető támogatás összege vissza nem térítendő támogatás esetén 10, maximum 629,3 millió forint, a támogatási intenzitás mértéke pedig 45-70 százalék.